2020.11.30.
7-féle hasábburgonyát teszteltünk - saját márkás termékek vitték a prímet
Tagadhatjuk, de mindannyian vettünk már gyorsfagyasztott hasábburgonyát a boltokban. Megmutatjuk, nekünk melyek ízlettek a legjobban!
Tudjuk, tudjuk, a hasábburgonya is akkor jó, ha friss krumpliból készítjük, mi magunk hámozzuk meg és sütjük ki. De valljuk be, mindannyiunkkal előfordul, hogy egy kicsit lusták vagyunk, és ilyenkor jó előkapni a fagyasztó mélyéről egy csomag mirelit burgonyát. Ezeknek a termékeknek a legnagyobb előnye, hogy sütőben, olajban pillanatok alatt készre sülnek.
Mi pontosan a mirelit hasábburgonya?
A Magyar Élelmiszerkönyv szerint a gyorsfagyasztott hasábburgonya olyan gyorsfagyasztással tartósított élelmiszer, amelyet tisztított burgonyából készült különböző méretű és vágási felületű hasábok előfőzésével és növényi zsíradékban végzett elősütésével készítenek.
A burgonyát mosás után hámozzák, méretre vágják, szükség szerint előfőzik,szárítják, elősütik, majd gyorsfagyasztják. A termékek általában tartalmaznak napraforgóolajat, és/vagy pálmaolajat.

Szerkesztőségünk 7 terméket gyűjtött be a hazai szupermarketekből, volt köztük saját márkás, és a sokak által jól ismert termékek is. A hasábburgonyákat vakon teszteltük, miután egyik kollégánk gondosan kisütötte őket forró olajban vagy sütőben, a leírás alapján. Mindegyiket azonos fokozaton készítettük, olyan időtartamig, amit a csomagoláson írnak. A kész krumplit papírtörlőre tettük, hogy a kóstolásnál ne a zsiradék íze domináljon. Ez többé kevésbé így is lett.
Hasábburgonya mellé ajánljuk:
Brassói aprópecsenye 3.
Szaftos hamburger
Mézes-barbecue szószos csirkeszárnyak
A vakteszten öten vettünk részt. Véleményeztük a külső jegyeket és a burgonyák ízét. Érdekesség, hogy nem a legdrágább termék lett a győztes, de az ízével nem volt semmi probléma, így bekerült a legjobb háromba. Eredményünk a lenti táblázatban látható. Fontos, hogy az értékelés szubjektív, nem szakértői.
TERMÉKEK A TESZTELÉS SORRENDJÉBEN:
1. Aviko Pommes Frites

Szép, nagyobb hasábokra szeletelt krumplik voltak a csomagban. Sütés során nem barnult be annyira, megmaradt az aranysárga színe, az illata pedig kellemes volt. Egy kissé talán sápadt maradt a sütés végére.

Tesztelőink véleménye:
- szép, nagy darabok, túl porhanyós
- szivacsos, kissé túl sok zsírt szívott fel
- korrekt krumpliíz
- lehetne ropogósabb
- semleges, nekem nem ízlik
2. Farmer's Gold Pommes Frites

Már felbontásnál túl sárgának tűnt, és jóval vékonyabb az előzőnél. A sütés alatt még rikítóbb lett a színe. Kicsit hajaz a gyorséttermekben kapható krumplira. Az illata kissé olajos, de kellemes volt sütéskor. Nagyon gyorsan kisült.

Tesztelőink véleménye:
- finom, kicsit a gyorséttermire hajaz
- vajas íz, puha
- kivehető, intenzív krumpliíz
- roppanós, de belül puha
- szalmakrumpliszerű, szép sárgás
3. Tesco Straight Cut Fries

Ezt a terméket sütőben sütöttük, így egész más színt kapott. Kissé barnás lett, az illata pedig nem volt annyira intenzív.

Tesztelőink véleménye:
- belül könnyű, kívül ropogós
- nem rossz, klasszikus ízvilág
- hagyományos sült krumplis kinézet
- szépen megpirult, jó, krumpliízű
- finom, korrekt, nagyon puha belül
4. Harvest Basket Pommes Frites

Kifejezetten kellemes illata volt sütéskor. Nagyon vékony hasábok voltak a csomagolásban, így szintén hajazott egy kicsit a gyorséttermi változatokra. Sütés után egy-két szál jobban megpirult, de ez egyáltalán nem volt zavaró.

Tesztelőink véleménye:
- jó, kicsit édeskés íz
- apró, roppanós, csinos
- fesztiválos krumpli
- tökéletes mennyiségű zsíradékotszívott magába
- szép aranybarna,jó vékony és finom
5. Márkajelzés nélküli termék

Kicsit megijedtünk a csomagolásától. Márkajelzés tényleg nem volt rajta, csak származási ország. Az olajba öntés után látszott, hogy nem fog egyenletesen sülni, és a szaga is erősen tökmagos, zsíros volt. Ennek ellenére az ízteszten jól szerepelt.

Tesztelőink véleménye:
- nagyon picikék, szárazak, szomorúak
- intenzív krumpliíz, olajos
- teljesen apró, növényi mellékíze van
- jól roppan, másnaposoknak ajánlott
- ropogós, van hasonló állagú chips is a boltokban
6. S-Budget Pommes Frites

Hagyományos jellegű hasábburgonya. Sütésnél nem volt vele gond, egyenletesen megpirultak a krumplik. Az illata is kellemes volt. Nem kellett vele sokáig bajlódni.

Tesztelőink véleménye:
- savanykás íz, de finom
- sárga szín, átlagos krumpli
- van egy kis olajíze, valószínűleg túlszívta magát
- belül puha, kívül egy picit ropog
- olyan, mintha mikrózva lenne, pedig frissen sült
7. Farm Frites Classic Oven Fries

Felbontáskor fura sötétbarnák voltak a hasábok, valószínűleg azért, mert jócskán elősütötték őket. Az illata kicsit olyan volt, mintha túlsült volna. Ez készült el a leggyorsabban: 3-4 percig sütöttük az olajban.

Tesztelőink véleménye:
- nagyon intenzív krumpliíz
- túl zsíros
- megfáradt a színe
- porhanyós, kissé kellemetlen mellékíz
- olajos íz, túlságosan beszívta a zsiradékot
A MI EREDMÉNYÜNK:
NÉV****HOL VETTÜK?****ÁR / SÚLY1. Harvest Basket Pommes FritesLidl399 Ft/kg1. Tesco Straight CutTesco299 Ft/750 g2.Farmer's Gold Pommes FritesAldi399 Ft/kg3. Aviko Pommes FritesSpar769 Ft/kg4. S-Budget Pommes FritesSpar399 Ft/kg4. Márkajelzés nélküliCBA399 Ft/kg5. Farm Frites Classic Oven FriesTesco549 Ft/750 g
Ezeket olvastad már?
8+1 bolti zöld pestót teszteltünk - közel sem a legdrágább...
Az egyik legolaszabb és autentikusabb tésztaszószt, bolti zöld pestót teszteltünk. 8+1 terméket vettünk górcső alá.
7+2 sonkás mirelitpizzát teszteltünk, és nem volt egyszerű dolgunk
A mirelitpizzák népszerűsége máig töretlen, ezért gondoltuk, hogy leteszteljük őket. 7 sonkásat és 2 hawaii pizzát válogattunk össze.
11-féle majonézt kóstoltunk, és megint történtek meglepetések
Ki szereti a majonézt? És ki áll néha tanácstalanul a boltok kínálata előtt? Megmondjuk, nekünk melyik ízlett legjobban, hátha segítünk a döntésben.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...
Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.
A japán módszer, mellyel 1 hónap alatt akár 5 kilót...
Naponta csupán 5 percet vesz igénybe a gyakorlat, és mindössze egy törölközőre lesz szükséged ahhoz, hogy tökéletesen kivitelezd.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















