2020.11.30.
7 hely, ahonnan házhoz rendelheted a húsvét legfinomabb fogásait
Az idei húsvét rendkívüli körülmények között ért minket, de nem marad el. Hogy ne kelljen lemondanod a húsvéti ízekről, összegyűjtöttük, honnan tudod házhoz rendelni a menüt!
Úgy tűnik, mintha az egész világ hibernálódott volna. A szociális távolságtartás átírta a mindennapjainkat, a munka világát, de még a bevásárlást is, és elmosta a határokat a hét napjai között. Az élet azonban nem áll meg, és bármilyen hihetetlen, hamarosan itt a húsvét. Ünnepelni szabad és kell is, még a mostani helyzetben is, de a megváltozott körülmények között több logisztikai akadály is felmerül. Ezért összegyűjtöttük azokat a helyeket, ahonnan online meg tudod rendelni az ünneplés legfontosabb hozzávalóit a sonkától a tormán át a csokitojásig, hogy igazi terülj-terülj asztalkámmal lepd meg a családot anélkül, hogy kitennéd a lábad a lakásból.
Babka Budapest
Aki egy helyről szeretné beszerezni a húsvéti lakoma összes hozzávalóját, annak a Babka 'Lusták kosara' csomagja lehet a megoldás. Egyedi igények szerint elkészített sonka, fonott kalács, főtt színes tojás, házi torma, újhagyma bújik meg a kosárban. Az előrendelés feltételeiről és az árakról ebben a Facebook eseményben tájékoztatják az érdeklődőket.

Artizán
Épp nemrég írtunk azokról a budapesti kézműves pékségekről, amelyek az igényekhez igazodva akár házhoz is szállítják a kenyereket és más pékárukat, ahol az Artizán is szerepelt, de a húsvétra tekintettel tovább bővítették palettájukat, így most sem maradhatnak ki. A specialitások között van füstölt sonka, ecetes házi torma, húsvéti kuglóf, de még termelői zöldségcsomag is. Van olyan finomság, amire csak előrendelést vesznek fel, így érdemes sietni!
SALT
Nemcsak a húsvét megy házhoz, hanem a SALT-élmény is. Csomagjuk tartalma a következő: fél kiló füstölt prémium sonka, 1 db házi kalács, 1 doboz ZAX Hungária bonbon. A sonkák (füstölt felsál és tarja) Nyírmeggyesről érkeznek, Vári Zoltántól.Itt is csak azt tudjuk tanácsolni, hogy siess a rendeléssel, mert ha betelik egy-egy alkalom, akkor nincs mit tenni, meg kell várni, hogy minden visszatérjen a normális kerékvágásba, és nyugodtan el lehessen látogatni a Királyi Pál utcába a SALT-ízekért.
Felix Kitchen&Bar
A Felix-ből is becsempészhetünk egy nagy kosárnyit az otthoni húsvétolásba, és még csak ki sem kell ezért mozdulnunk. Bőségkosarukat kompletten is meg lehet rendelni, de akár egy-egy tételre is lecsaphatsz: báránysült, sonka, libamáj, túrós rétes és borok alkotják a kínálatot. Rendelni pedig ITT lehet.
Chouchou
Nincs húsvét csokinyuszi nélkül, és ha már boltba nem mész, miért ne hazai kézműves nyuszik ugrálnának el az ajtóig idén? A Chouchou a megszokott kifinomult desszertkínálaton túl ét-, tej-, fehér- és szőkecsokoládéból kézzel készített figurákat is készít dobozban vagy celofánban, ezen felül pedig briós- és répatorta-rendelést is felvesznek.
827kitchen
Ha a húsvétból kihagynád a hús részt, annak sincs akadálya! A 827kitchen segít, hogy állati eredetű összetevők nélkül legyen teljes az ünnep, ugyanis lehet tőlük füstölt főtt, kötözött pecsenye- és szendvicssonkát rendelni, ám ők ezeket szójából készítik el úgy, hogy a megtévesztésig hasonlítsanak hagyományos társaikra.
Itt a szezon!
Az Itt a szezon! oldalról korábban már írtunk, hiszen már jóval a járvány előtt a magyar termelők és városlakók virtuális összekötésén fáradoztak online piacterük segítségével. Alapvetően átvevőpontokkal működnek, de most házhoz is lehet kérni a falusi sonkából, tojásból és tormából, de még diót is tudsz náluk rendelni a házi sütemények elkészítéséhez!
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Kiderült, milyen tojásárakra számíthatunk húsvétkor
Úgy tűnik, az ünnepek ideje alatt már nem kell számolnunk a tojások árának emelkedésével.
Húsvét idén: ezek szerint a szempontok szerint válassz SONKÁT
A hírek szerint bőven lesz hagyományosan érlelt nyers, de gyorspácolt főtt sonka is az üzletekben. Az, hogy melyiket választjuk, csak rajtunk múlik.
Csíp, megríkat, mégsincs sonka nélküle – mindent a TORMÁRÓL!
Tudtad, hogy eredetileg gyógynövényként használták a tormát? Gyorstalpaló egy igazán húsvéti alapanyaghoz.
Így használd a harsogóan tavaszi ÚJHAGYMÁT – élettani hatást és...
Ki ne szeretné a csomókba csomagolt, harsogóan friss újhagymát a zsíros kenyérre vagy akár egy ázsiai tésztás leves tetejére dobálva? Vagy magában harapva...
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















