2021.05.13.
A 7 leggyakoribb komposztálási hiba, amit elkövethetsz
A komposztálás reneszánszát éli, de nem annyiról van itt szó, hogy egyszerűen egy komposztládába szórod az ételhulladékot. Segítségként hoztuk a 7 leggyakoribb hibát, amit jobb lenne elkerülnöd.
Az ételhulladék érték, amit egyéb módok mellett a legjobban komposztálással lehet hasznosítani, ezáltal pedig nagy szolgálatot teszel a Földnek. Manapság egyre népszerűbb a komposztálás, még arra is kidolgoztak többféle megoldást, hogy akár lakásban is kivitelezhető legyen. Vannak azonban buktatói a komposztálásnak, ezért szeretnénk felhívni a figyelmed a 7 leggyakoribb hibára, amit elkövethetsz.

A 7 leggyakoribb komposztálási hiba, amit elkövethetsz
Nem vagy felkészülve
Ha nem készülsz fel kellőképpen, mind az eszközöket, mind az utánaolvasást tekintve, akkor a komposztálási terveid azok is maradnak, tervek. Azért nem kell megijedni! A fő, hogy legyen egy gyűjtőd bent, illetve kint a kertben egy komposztálásra kijelölt megfelelő hely – legyen ez száraz és árnyékos.

Komposztálnál? Így állj neki a kertben, de akár a lakásban is!
Túlkomplikálod
Fontos, hogy tisztában legyél a komposztálás alapvetéseivel, de ne is nehezítsd meg a saját dolgodat. A legfontosabb, hogy tudd, miért komposztálsz, és mit szeretnél komposztálni. Tudd, hogy mi az, ami mehet a komposztálóba, és mi az, ami nem oda való, és legyél tisztában azzal, hogy miként tudod egyensúlyban tartani a rendszered. Akár egy listát is készíthetsz erről, amit kiteszel a konyhában vagy a komposztáló mellé.
A zöldségek, gyümölcsök, tojáshéj és a magok héja mehet a komposztba nyugodtan, de semmilyen zsiradék, hús vagy tejtermék sem kerülhet bele. Figyelj, hogy a zöldek és barnák, vagyis a nitrogén és szén, tehát a zöldség-, gyümölcsmaradékok, valamint a kerti hulladék, például elszáradt levelek, gallyak, illetve újrahasznosított papír aránya megfelelő legyen.
Nem adsz hozzá elég vizet
Gyakori hiba, hogy az emberek nem adnak elég vizet a komposztjukhoz. Azoknak az értékes mikroorganizmusoknak, amelyek lebontják a kerti hulladékot, ételmaradékokat és az organikus anyagokat, majd értékes komposzttá változtatják azt, szükségük van vízre. Ha összenyomsz egy maréknyi komposztot, akkor néhány csepp víznek kell kijönnie belőle, de nem szabad, hogy csöpögjön. Túl sok víz, és a mikrobák megfulladnak. Túl kevés, és nem kezdenek el dolgozni.

Ha jól figyelsz, a hibák elkerülhetők
Nincs elég levegő
Hasonlóan a vízhez, a levegő is fontos összetevője a komposztálásnak, enélkül ugyanis a gombák és baktériumok meghalnak. A komposztálás egy aerob folyamat. Győződj meg róla, hogy a komposztod nem túl sűrű vagy tömör, és a légáramlás sincs elzárva. Ha erős szaga van a komposztnak, az is a levegőhiány miatt van, és hát ki vágyik egy nagy ’illatozó’ kupacra a kertjében.
Túl kicsi a komposztládád
Elegendő helynek kell lennie a ládában ahhoz, hogy végbemenjenek a komposztfolyamatok, mivel közben a mikróbák energiát termelnek hő formájában. Ha a láda túl kicsi, akkor nem fogja megtartani a nedvesség elpárologtatásához, valamint a kórokozók és a gyommagvak elpusztításához szükséges hőmérsékletet.

Légy szexi, és komposztálj! - így csinálhatod jól
Nem foglalkozol a figyelmeztető jelekkel
A problémák szőnyeg alá söprése nem épp járható út a komposztálás esetében. Figyelj a komposztodra, és észleld azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy valami nagyon nincsen rendben. A komposztod nem szabad, hogy odavonzza a bogarakat, rágcsálókat, és nem lehet erős szaga sem. Ha ez a helyzet, akkor alakítanod kell a zöldek és a barnák arányán. Ideális esetben a szén-nitrogén-arány 30:1-hez térfogat alapján.
Azelőtt használod a komposztod, hogy kész lenne
A türelem jó minőségű komposztot terem. Ehhez pedig nagyjából 6-12 hónapra van szükség. Az aktív szakasz ugyan csak 2-3 hetet vesz igénybe, a komposztnak azonban időre van szüksége ahhoz, hogy igazán megérjen.
Ezért, ha túl korán használod fel a kertedben, akkor csökkenti a növények gyökereinek oxigénhozzáférését, és elvonhatja tőlük a talajban rendelkezésre álló nitrogént. Amikor ez megtörténik, a növények növekedése megáll, vagy a leveleik megsárgulnak, elsorvadnak.
A kész komposzt azonban nagyon jót tesz a növényeknek és a földnek, javítja a szerves anyagok mennyiségét benne, valamint a talaj szerkezetét, termékenységét és a víztartó képességet, miközben megelőzi a talaj által okozott betegségeket, megakadályozza a talajeróziót, valamint nem kell műtrágyákat és növényvédő szereket alkalmaznod.
Még több tipp és trükk itt:
- Így szárítsd meg a zöldfűszereket, hogy tele legyen ízekkel a konyhád
- Így kell paradicsomot vágni trancsírozás nélkül
- Alufólia vagy sütőpapír: nem mindegy, melyiket mikor használod
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















