2023.01.02.
7 nap, 7 étel – Maradékmentünk és spórolunk a két ünnep között
Lement az ünnepek első része, karácsony után szusszanhatunk egyet minden szempontból: a gyomrunk és a pénztárcánk is fellélegezhet végre. Főzzünk ezen a héten a maradékokból, olcsón, gyorsan.
Karácsony után sok mindent érezhetünk: hogy már nem bírunk többet enni, hogy minden energiát kisütöttünk és kifőztünk magunkból, hogy kong a pénztárcánk és talán a hűtőnk is az ürességtől. Nos, ez utóbbit azért érdemes felülvizsgálni, hiszen megbújhatnak a polcokon olyan maradékok, amelyekből csodás fogásokat varázsolhatunk az asztalra. Ráadásul kevés idő alatt, kevés energiával, így tényleg csak falatoznunk kell majd, és persze pihennünk sokat, sokat.
HÉTFŐ

A pizzasaláta receptjéért kattints a képre!
Kezdjük az ünnepi lakomák utáni hetet egy könnyed salátával, ami nem fogja úgy leterhelni a gyomrot, mégis kellemes teltségérzetet okoz majd. Talán meg is lesz hozzá minden alapanyag otthon, így vásárolnunk sem kell.
KEDD
Hortobágyi húsos palacsinta maradék sült húsból

A hortobágyi palacsinta receptjéért kattints a képre!
Ha esetleg maradtak az ünnepi étkezésekből sült húsok, akkor bátran felhasználhatjuk őket ebben a hortobágyiban. Bonyolultnak tűnik, de mivel a húsunk már megvan hozzá, sokkal egyszerűbb és gyorsabb lesz.
SZERDA
Olasz ricottagombócos spagetti

A ricottagombócos spagetti receptjéért kattints a képre!
Húsgombócok helyett ricottából gyúrt golyóbisok trónolnak ezen a nagy tál spagettin, miattuk pedig egyszerűbb és olcsóbb is lesz a recept, ami egy nagy serpenyőben összeáll. Kevesebb pénzköltés, kevesebb mosogatás, rengeteg jóllakás.
CSÜTÖRTÖK

A resztelt máj receptjéért kattints a képre!
Borzasztóan gyorsan elkészülhetünk ezzel a klasszikussal, ráadásul még a pénztárcánk barátja is lesz, nem fog túl mélyen belenyúlni. Főzzünk hozzá krumplit, vagy együk a kedvenc köretünkkel.
PÉNTEK

A bableves receptjéért kattints a képre!
A szokásosnál is gyorsabban megleszünk majd a bablevesünkkel, ha száraz helyett konzerv hüvelyest használunk hozzá. Az ízélmény ugyanúgy meglesz, de legalább nem kell az egész napot a konyhában töltenünk vele.
SZOMBAT
Szilveszteri majonézes lencsesaláta

A lencsesaláta receptjéért kattints a képre!
Ágyazzunk meg a szilveszteri italozásnak egy laktató, de nem fullasztó lencsés salátával. Ebédre, de akár vacsorára is jó lesz, csak egy-két szép karéj kenyér kell hozzá.
VASÁRNAP
Hová kerülnek a szilveszterkor el nem fogyasztott virslik? Nos, ebbe az impozáns tésztába, ami akár a másnapot is képes elűzni, olyan szaftos és tartalmas.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezeket a recepteket is próbáld ki:
- Most kiderül, mi fán terem a lakodalmak barackja
- Így lesz méztől ropogós, sörtől pikáns a házi malacsülted
- A kívül ropogós, belül szaftos mákos guba létezik, és így készül
- maradék
- 7 étel 7 napra
- 7 nap 7 fogás
- maradékmentés
- 7 nap 7 recept
- maradékmentő fogás
- maradékmentő
- 7 nap 7 étel
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














