2020.11.30.
7 takarítási hiba, amitől még nagyobb mocsok lesz otthon
Sajnos annak is megvan a böjtje, ha nem szakszerűen állunk neki a takarításnak. 7 tipikus hiba és azok feloldozása, hogy ne legyen minden még koszosabb takarítás után.
Viszonylag kevés olyan embert ismerek, aki óriási örömmel, széles mosollyal az arcán vág bele a takarításba. Én legalábbis nem tartozom közéjük. Minden tiszteletem azoknak, akik pontosan tudják, mit hogyan érdemes megtisztítani, és az idejüket is tökéletesen osztják be, akkor is, ha hazaesve a munkából szakítanak időt a feladatra.
A hozzám hasonló sorstársaknak szuper kis összeállítást rakott össze a Taste of Home, ami azt bizonyítja, ha nem megfelelően suvickolsz, bizony még nagyobb piszkot generálhatsz a lakás különböző pontjain. Ki tudja, talán még a gyakorlottak is felfedezhetnek benne valamiféle hasznos új tippet:
1. Kihagyod a mosogatót
A mosogató sokszor nem kapja meg azt a figyelmet, amit érdemel. Egy kis ecetes vagy mosókendős áttörlés bizony nem lesz elegendő az egyik legmakacsabb baktériumgyűjtőnek. A lefolyókban pillanatok alatt elszaporodnak a nem kívánt kórokozók, hiszen folyamatosan nedves környezetnek vannak kitéve. Ez a helyzet egyre súlyosabbá válik, ha áztatjuk benne az edényeket.
A megoldást az jelenti, ha tényleg minden használatot követően alaposan megtisztítjuk a mosogatónkat, és lefolyótisztítást is végzünk, legalább heti egyszer. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a szódabikarbóna is teszi a dolgát, meg az ecet is.
2. Mindent bedobálsz a mosogatógépbe
A kisebb konyhai eszközök, mint például a fokhagymaprés, a sajtreszelő és a szűrő az apró kis lyukakkal és résekkel szintén az elszaporodó baktériumok melegágya. A mosógép sajnos nem mindig képes arra, főleg, ha igazán megpakoljuk, hogy megbirkózzon ezekkel a nehezen elérhető, apró felületekkel, ezért élelmiszermaradékok maradhatnak az eszközökön, amik be is penészedhetnek. Arról nem is beszélve, ha csak a legközelebbi használatkor vesszük észre, a gyors elpakolást követően.
A megoldás pofonegyszerű, de kissé macerás: vegyük a fáradságot, és már mosogatáskor, lehetőleg a használatot követően, rögtön mossuk el jó forró vízben őket, külön figyelve a lukakra.
3. Egy rongy mindenek felett
Van egy kedvenc kis piros rongyod, ami bizony mindent, de tényleg mindent megtakarít? Az összes helyiséget, legyen szó fürdőről, konyháról vagy nappaliról? Királyul hangzik, de sajnos van egy kis bökkenő. Hiába öblítgeted gyakorta, ha minden pontra ugyanaz a lelkes kis törlőkendő jut, óhatatlanul magába gyűjti a szennyeződéseket. Ez bárhogy is nézzük, azt jelenti, hogy a fürdőszoba bacijait szépen felkenjük a konyhapultra, és így tovább.
Bizony, minden helyiséghez dukál egy új tisztítókendő, lehetőleg mikroszálas, amit minden használat után alaposan ki kell mosni.
4. Lentről fel
Te is szeretsz szép tiszta, felmosott vagy felporszívózott szobában takarítani? Lentről fel, ahogy a nagykönyvben meg van írva? Ki kell sajnos ábrándítsalak, ha a bútorok tisztítása előtt felsöpörsz, akkor később az asztalhoz érve szuperül rárakodik újra felülről a porréteg, amivel csak annyit érünk el, hogy megnöveljük a takarításra szánt időt.
A megoldás rém könnyű, kezdjük felülről, és lefelé haladjunk. Kezdjünk az ablakokkal, aztán egy szinttel lejjebb jöhetnek a polcok, majd az asztalok, székek és kanapék, egészen a dohányzóasztalig, míg végül eljutunk a padlóig.
5. A WC-kefe problémaköre
Ha a WC-kefét közvetlenül használat után helyezzük vissza a tartójába, a WC-ből származó nedvesség és baktériumok csapdába esnek a kefe fejében és a tartályban, ahol szaporodnak és szaporodnak. Ezeket a baktériumokat ráadásul a kefe a következő használatakor visszaviszi a WC kagylóba.
A súrolás után hagyd, hogy a WC-kefe teljesen megszáradjon, mielőtt visszateszed a tartójába.
6. A mosógép magát tisztítja?
A ruhákon lévő makacs foltok, bőrsejtek és egyéb szennyeződések szépen lerakódnak a mosógép dobjában, a fedelén és az ajtaján is. Nem is beszélve a mosószer-adagolóról, ami egy idő után oda vezethet, hogy a ruháidat is piszkos vízben mosod, amitől nem éppen kellemes illatot árasztanak majd. A dolgot úgy tudod a legkönnyebben kiküszöbölni, hogy elindítod rajta egyszer a leghosszabb programot, a legmagasabb hőfokon. Amikor a dob szinte teljesen megtelítődött vízzel, önts bele egy liter ecetet és egy csésze szódabikarbónát, majd hagyd, hogy egy órán keresztül nyugalmi állapotban tegye a keverék a dolgát. Ez idő alatt szépen megtisztíthatod a fedelét is, majd futtass le egy programot. Ha ennek vége, hagyd nyitva a gép ajtaját, hogy teljesen ki tudjon szellőzni és száradni.
Az elől töltős mosógép esetében töltsd bele 1/4 csésze szódabikarbóna és víz keveréket, majd két csésze ecetet is önts a dobba. Állítsd szintén a legmelegebb hőmérsékletre, és hagyd, hogy tisztuljon a készülék. A ciklus végeztével szintén hagyd kiszáradni.
7. A porszívó belsejétől is félünk
Amennyiben a porszívó zsákját nem cseréled gyakran, nemcsak a vákuum szívóképessége csökken, hanem a szennyeződéseket és a port sem tudod maradéktalanul eltüntetni az otthonodból. Sőt, a levegő visszafújhatja a port a szellőzőnyílás mellett, ezzel nagyobb kárt téve, mint hasznot.
Cseréld ki a porzsákot, ne várd meg, míg tökéletesen megtelik. Töröld le a csatlakozási pontokat, és a szellőzőnyílást is törölgesd meg mikroszálas tisztítókendővel vagy nedves papírtörlővel. Mindenképp ellenőrizd előtte, hogy nincsen-e bedugva a készüléked.
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Na, szerintünk meg ilyen egy nő teste szülés után
Szóval valahogy így fest a szülés utáni nő teste (és lelke) – a valóságban. Szerintünk.
Mutatunk 10 nagyon nevetséges és ízléstelen lakásbelsőt
Egy amerikai ingatlanügynök munkatársaival szövetkezve összegyűjtötte a legviccesebb és legízléstelenebb otthonok fotóit.
Ez Krausz Gábor véleménye Schobert Norbi nőgyalázásáról
Schobert Norbi szerint a nők ott cseszik el a házasságot, hogy nem fogynak le szülés után. Nos, íme egy markáns vélemény a fitneszguru kijelentéséről, Krausz Gábor tollából.
Megnyitott az első KFC, ahol annyit ehetsz, amennyit csak akarsz
A KFC megnyitotta első olyan éttermét, amelyben 80 percen keresztül annyi csirkét, salátát és krumplit ehetünk, amennyit csak akarunk.
Címlapkép: American Hustle/Columbia Pictures
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















