Fogyókúra

2020.11.30.

7 tipp kezdő fogyókúrázóknak

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Néhány alapgondolat, amelyeket szerintem minden fogynivágyónak át kell gondolnia, mielőtt belevág a testsúlycsökkentésbe.

Vannak, akik egész életüket fogyókúra nélkül élik le - akár azért, mert nincs szükségük rá, akár azért, mert elégedettek önmagukkal akkor is, ha esetleg túlsúllyal élnek. Mondjuk a fogyókúra szót én sem kedvelem, hiszen tartós eredményt nem igazán lehet "kúrával" elérni. Ahhoz, hogy egész életünkre megszabaduljunk a felhalmozódott felesleges kilóktól, kiegyensúlyozott testsúlycsökkentésre, és elcsépeltnek hangzik talán, de életmód-változtatásra van szükség.

Összegyűjtöttem pár tanácsot, amelyeket a kezdő fogynivágyóknak mindenképpen érdemes szem előtt tartaniuk, de talán azoknak is adhatnak némi támpontot, akik már többféle diétával, kúrával próbálkoztak hosszabb távon - sikertelenül.

1. Motiváció

Az első vizsgálati pont, hogy igazán komolyak-e a testsúlycsökkentési szándékaink. Ennek szerintem egy titka van - tegyük fel magunknak a kérdést, hogy tényleg mi szeretnénk-e fogyni? Mert ha erre a kérdésre, tükörbe nézve nem tudunk egy mély, határozott "Igen"-nel válaszolni, ha csak azért szeretnénk megszabadulni pár kilótól, mert megjegyzéseket kapunk kollégáinktól, társunktól, családunktól - akkor nagy valószínűséggel eleve kudarcra vagyunk ítélve. Belső motiváció nélkül nem lesz kitartás, nem lesz tartós eredmény.

Annak érdekében, hogy minél stabilabban állhassunk az úton, érdemes közvetlen környezetünkkel is megosztani terveinket, hogy ne váljunk támadások célpontjává - nyilván egy normális környezetben erre sor sem kerül, hanem inkább a barátok, család, társ támogatására számíthatunk.

2. Miért fogyjunk?

A belső motiváció erősítésére érdemes átgondolnunk, hogy miért is rossz az nekünk, ha túlsúlyosak vagyunk. Persze 0ma ezt a kérdést sajnos esztétikai szintre emelte a média, de ha egy pillanatra elgondolkozunk, akkor vannak ennél igazibb okok is. A túlsúly komoly kockázati tényező:

betegségek esetén.

Olvastad már?

10 ok, hogy ne a szépségért fogyj!

A fentiek mellett pedig általános életvezetésünkre, önbizalmunkra is pozitív hatással van, ha elégedettek vagyunk önmagunkkal, a testképünkkel, és egészségünk a lelki dimenzióban is érvényesül.

3. Beteg vagyok?

A szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség jellemzően hosszú idő alatt alakulnak ki, "észrevétlenül" - hacsak nem járunk rendszeresen szűrésekre. Mielőtt belekezdenénk a testsúlycsökkentő étrendbe, érdemes a háziorvosunkkal vérvételre beutalót kérni és az eredményeket vele áttekinteni. Ha a vérvétel eredményén vannak csillagozott értékeink, akkor ezek hatással lehetnek az étrendünkre is, adott esetben betegségek előrejelzéseként értékelhetjük őket.

4. Ezek nélkül nem fog menni!

Nagy valószínűséggel tartósan változtatnunk kell azon, hogy:

Burgonyás zellerkrémleves

zellerkrémleves

Burgonyás zellerkrémleves

Lilakáposzta főzelék parmezán chips-szel

különleges főzelékek

Lilakáposzta főzelék parmezán chips-szel

Szójaszószos csirkeszárnyak

sült csirke

Szójaszószos csirkeszárnyak

5. Re-á-li-san!

Ész nélkül semmiképpen sem érdemes belevágni a testsúlycsökkentésbe. Reális, fokozatos célokat érdemes kitűzni magunk elé. Az évtizedek alatt felhalmozódott súlyfeleslegtől ne akarjunk 1 hónap alatt megszabadulni. Az ideális testsúlycsökkentési tempó heti 0,5-1 kg, ehhez mérten állítsunk be magunknak 4-8 hetes célokat. Pl.:

Ha elértük a fenti célokat, tűzzünk ki újabb, kisebb lépéseket. Ugyanakkor ne várjuk el, hogy 20 év múlva is beleférjünk ballagási ruhánkba, vegyük figyelembe, hogy életkorunkkal a testünk működése és szükséglete is változik. A testsúlycsökkenésünket rengeteg tényező, pl. genetika, életkörülményeink, fizikai képességeink is befolyásolja. Ismerjük fel ezeket a tényezőket, amin tudunk, változtassunk, de lehet, hogy akad majd olyan is, amin nem tudunk változtatni - ezek ellen ne küzdjünk.

6. Korlátozott korlátozások

Viszonylag nehéz olyan étrenden élni sokáig, ami sok olyan ételt tartalmaz, amit igazából nem kedvelünk, és kevés olyat, amit nagyon szeretünk. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a megfelelően - lehetőleg szakember által, személyre szabottan - összeállított testsúlycsökkentő étrendbe meglepő módon nagyon sokféle alapanyag és étel belefér. Ez az étrend színes, változatos, jóval túlmutat a saláta+csirkemell és édesítős tejeskávé világán, nem igényel semmi extra élelmiszert. A túl erős korlátozásokat tartalmazó étrendek nem tarthatóak fenn sokáig, gyakran fulladnak mértéktelen "zabálásba", amikor végkép elfogy a türelmünk. Ezeket az eseményeket követően aztán önbizalmunk is mélyre süllyed, hiszen ahelyett, hogy felismernénk, rossz étrendet követtünk, gyakran hibáztatjuk magunkat az akaraterőnk hiánya miatt. Ez nyilvánvalóan nem vezet sehová.

7. Nem lehetetlen

A sikeres testsúlycsökkentés nem egy sétagalopp, de mindenkinek sikerülhet. Csodabogyók nincsenek, de bátran kérjünk segítséget, dolgozzunk "fejben" és testben - és legyünk nagyon-nagyon türelmesek. Menni fog.

(via about health)

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept