Életmód

2021.12.29.

8 módszer, amivel sokkal több helyet tudsz varázsolni a hűtődbe és a fagyasztódba

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

A hűtő és a fagyasztó kapacitása véges, így nem mindegy, hogyan tárolod benne az ételeket. Néhány ügyes tárolási praktikával azonban rengeteg helyet tudsz megtakarítani.

A hűtő kiválasztásánál talán az egyik legfontosabb szempont, hogy mennyi hely van benne. Vannak olyan időszakok, amikor úgy tűnik, hogy nem elég a rendelkezésre álló hely, és minden négyzetmilliméter ételekkel van tele. Az alábbi nyolc módszer éppen abban segít, hogy az adott keretek között kicsit több helyet bűvészkedj a hűtődbe és fagyasztódba, miközben rendszerezettebb és átláthatóbb is lesz.

8 módszer, amivel sokkal több helyet tudsz varázsolni a hűtődbe és a fagyasztódba

Ne használj kerek tárolókat

A kerek tárolódobozok, legyen az műanyag vagy üveg, jól mutatnak ugyan, de nem igazán praktikusak helytakarékosság szempontjából. Ha kevés tér áll rendelkezésedre, akkor mindenképp kerüld őket, és válassz négyzetes formájúakat, amikben több minden fér el, miközben kevesebb helyet foglalnak.

Te jól használod a hűtőd? - Ezeket a hibákat kerüld el a helyes tárolás érdekében

Te jól használod a hűtőd? - Ezeket a hibákat kerüld el a helyes tárolás érdekében

Ne egymásra dobálj mindent a fagyasztóban, hanem függőlegesen rendezd őket

Ahelyett, hogy csak mindent egymásra dobálnál a fagyasztóban, próbáld meg, hogy egymás mellé állítva teszed a dolgokat bele, mintha dossziék lennének egy fiókban, így átlátod a készleteidet, és könnyen ki is tudsz venni bármit anélkül, hogy óriási felfordulást okoznál.

Tedd egymásra a dolgokat a hűtőben

Ugyanakkor a hűtőben épp az a jó, ha egymásra halmozod a dolgokat, hiszen így helyet tudsz megspórolni. Vannak olyan polcok, amiknek nagy a magasságuk, ezt érdemes kihasználni. Tegyél például egy vágódeszkát vagy sütőpapírt egy tálra, egy csomó joghurtra, és már pakolhatsz is.  

Ne hagyj mindent a csomagolásában

Ahogy a konyhaszekrény rendszerezésénél írtunk róla, nagyban megkönnyítheted az életed, ha mindent kiveszel a csomagolásából, és ez a hűtő esetében is igaz. A különböző csomagolóanyagok, dobozok sok helyet foglalhatnak, ezért amit csak lehet, csomagolj ki. Ha pedig szükséged van mondjuk az útmutatóra a csomagolásról, akkor azt vágd ki, és tedd el.

A fagyasztóra is vannak tippjeink

Figyelj oda, hogy milyen formájúra fagyasztod az ételeket

Bár a szekrényben tartod, ennek a 9 élelmiszernek a hűtőben lenne a helye

Bár a szekrényben tartod, ennek a 9 élelmiszernek a hűtőben lenne a helye

Leveseket és szószokat különösen jól le lehet fagyasztani, azonban ha először beteszed őket a zacskókba, majd hagyod, hogy a fagyasztóban szilárduljanak meg, akkor azok szétfolynak, és olyan absztrakt formát vesznek fel, amivel nehéz mit kezdeni tárolási szempontból. Ezért ezeket az ételeket vízszintesen fagyaszd le egy sütőpapíron. Amikor megfagytak, akkor vedd ki a sütőpapírt, majd alkalmazhatod a fenti trükköt a függőleges elrendezésre. Nagyon jól működik ez a megoldás akkor is, ha darált húst fagyasztasz le.

Ne össze-vissza dobálj be mindent a fagyasztóba

Ha épp oda teszel mindent, ahol hely van, a végeredmény káosz lesz, és el is fogod felejteni, hogy mi van a fagyasztóban, így újra megveszed ugyanazt, vagy megromlik az étel, mert elfelejtkeztél róla. Rendezd el tudatosan a dobozokat, tárolókat a fagyasztóban is, és ha igazán profi akarsz lenni, akkor akár még a polcokat is felcímkézheted, hogy hova mi való.

Legyenek rendszerezőid a hűtőben

Néhány egyszerű rendszerező elem nem árt a hűtődben sem! Kis akasztók, kosarak segíthetnek, hogy ne legyen akkora összevisszaság odabenn.

Használd ki a hűtőd falát

A tárolókat nemcsak a polcokon érdemes használni, hanem a falakon is! Tegyél fel egy öntapadós tárolót a hűtőd falára, hogy így teremts plusz helyet benne, ahova apróbb dolgokat, kis tasakokat, szószokat, maradék sajtot tudsz kényelmesen eltenni, úgy, hogy közben nem is feledkezel meg róla, és nem is folyik ki semmi.


Ezek a tárolási praktikák is érdekelhetnek:

Forrásunk volt

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept