Életmód

2020.11.30.

4 ruhaméretet fogyott, hogy tökéletesen mutasson az esküvői ruhájában

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Natalie óriási akaraterejének köszönhetően alig egy év alatt érte el ezt a fantasztikus eredményt.

A most 29 éves brit nő, Natalie Mellor sosem volt az a vékony alkat. Mindig ducibb volt a barátnőinél, de ez egészen addig egyáltalán nem zavarta, míg kisfia születése után rá nem állt a mérlegre. Döbbenten tapasztalta, hogy 98 kilóra hízott. Tudta, hogy változtatnia kell, de egyszerűen nem érzett elég motivációt.

„Fiatalkorom óta kínlódtam a súlyommal, és úgy tűnt, évről évre egyre nagyobb vagyok, nagyobb, mint a barátnőim. Amikor terhes lettem a kisfiammal, Henryvel, az orvos figyelmeztetett, hogy kórosan elhíztam, ami engem és a babát is veszélyeztet. Ez szörnyű érzés volt.”

Mikor azonban barátja megkérte a kezét, tudta, hogy nem szeretne egy 48-as ruhában végigvonulni a padsorok között, szóvaldiétázni kezdett. Bár sokan nem hitték, hogy sikerülhet az anyukának, Natalie mégis rácáfolt mindenkire. Egy évvel később, az esküvője napján **60 kiló volt,**és gyönyörűen mutatott rajta az a ruha, amit megálmodott magának.

Natalie-tól rengetegen kérdezik azóta is, hogyan csinálta, amire ő mindig csak annyit válaszol:

„Én azt javaslom, hogy először kezdd azzal, hogy felírod, mit eszel egy nap, mert így sokkal könnyebb lesz látnod, min kell változtatnod.”

Ezeket olvastad már?

Sosem késő életmódot váltani: 69 évesen több mint 50 kilót fogyott ez a hölgy

Életmód

Sosem késő életmódot váltani: 69 évesen több mint 50 kilót...

"Én már túl öreg vagyok ehhez" - ez a mondat valószínűleg egy ideje nem hagyta el annak a 69 éves hölgynek a száját, aki több mint 50 kilótól szabadult meg.

Nosalty

Így fogytak nagyanyáink - mondd meg mikor születtél, mi megmondjuk mi volt akkor a legmenőbb diéta

Életmód

Így fogytak nagyanyáink - mondd meg mikor születtél, mi megmondjuk...

Ha azt hiszed, hogy a mai furcsa diéták a legvadabbak, amit a fogyni vágyók valaha bevetettek, akkor nem hallottál még a 80-90-es évek sláger-fogyókúráiról.

Stuth-Nagy Niki

Ilyen őrült diéta is hódított a '70-es években. Te kipróbálnád?

Fogyókúra

Ilyen őrült diéta is hódított a '70-es években. Te kipróbálnád?

Ebből a cikkből is kiderül, hogy az érthetetlen, őrült diéták nem csak a XXI. század vívmányai.

Bodon Judit dietetikus

Börtönbe kerülhet a közismert lúgosító diéta kitalálója

Életmód

Börtönbe kerülhet a közismert lúgosító diéta kitalálója

Régóta köztudott, hogy a lúgosító diétának nincs tudományos alapja. Kitalálója, az amerikai Robert Young most börtönbüntetéssel néz szembe milliók megvezetéséért.

Bodon Judit dietetikus

via

Címlapkép: MDWFeatures

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept