2020.11.30.
8 tipp, hogy a kamaszod végre egyedül főzzön
Anyapara megpróbálta rávenni kamasz lurkóit, hogy maguk főzzenek. Az alapételek elkészítése mellett egy közös játékot is bedobott, és az elsősegély-gyorstalpaló is megvolt.
Mindig irigykedve hallgattam azokat az anyákat, akik két tojással, sóval, borssal vagy egy csomag tésztával és egy üveg szósszal otthon hagyják a kamasz gyereküket, hogy ha éhesek, dobjanak össze valami kaját otthon alapon. Mivel mindig a “fejétől bűzlik”, ezért magamra vállalom a felelősséget: aki nem tud főzni, az a gyerekétől se várja el, hogy megtanuljon.
Ez mind oké, de arra gondoltam, hogy szembemegyek a családi hagyományokkal, és az alapételekre megtanítom a gyereket.
Az elhatározást tett követte. Első lépésként az egyes ételekhez 1-5-ig pontokat rendeltünk, az elkészítés bonyolultságát vizsgálva (az egyes a legegyszerűbb, az ötös a legnehezebb). Remélem nem lesz senkinek hiányérzete, de receptek nem pontosak, mert az ételeket minden kedves anyuka másként készíti és tanítja meg gyermekének. A megjegyzések pedig a saját élmények feldolgozásából születtek.
Tészta (paradicsomos, pestós, diós, mákos, sajtos tejfölös)

Friss és gyors paradicsomos tészta
1adag
Idő
13p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
765
Kalória
27.3g
Fehérje
102.2g
Szénhidrát
27.3g
Zsír
ÖTÖS-t kapott a következők miatt: a legnehezebb a tészta leszűrése volt. Ahhoz, hogy totál biztonságos legyen, elővettem a párolóedény szűrőjét, amit egyszerűen betettem a mosogatóba, így csak a lábost kellett tartania, a szűrőt nem. A többi egyszerű mutatvány volt.
Tojás (rántotta, tükör)

Mindent-bele rántotta
1adag
Idő
20p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
304
Kalória
22.1g
Fehérje
7.7g
Szénhidrát
19.9g
Zsír
KETTES: a rántotta simán ment, a tükörtojásra viszont figyelni kellett, hogy ne égjen oda. Ehhez kellett egy "kiszedő lapát", amivel nézegette, hogy megsült-e már.
Tejbegríz

Diós tejbegríz
1adag
Idő
12p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
625
Kalória
15.2g
Fehérje
57.1g
Szénhidrát
39.1g
Zsír
HÁRMAS: huhh... itt a folyamatos kevergetés volt kicsit unalmas, de végül jó lett. A közepesen csomós verziót kárpótolta a fahéjas-cukros szórás a tetején.
Melegszendvics

Rétegezett sonkás-sajtos melegszendvics
1adag
Idő
30p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
494
Kalória
21.7g
Fehérje
23.4g
Szénhidrát
35.3g
Zsír
KETTES: itt a sütő megfelelő fokozatának beállítása okozott némi nehézséget, de ezt kétféleképpen lehet megoldani: odaragasztunk egy kis lapot, hogy ide kell állítani (kb. úgy, amikor én gyerekkoromban a zongorabillentyűre ráírtam filctollal, hogy melyik hang) vagy hívjon fel telefonon, amikor már ott tart a folyamatban. Jó, ha beállítja az időt is, hogy jelezzen neki még mielőtt szenesre égeti a sajtot a tetején.
Palacsinta

Almás palacsinta
1adag
Idő
40p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
615
Kalória
16.2g
Fehérje
75.1g
Szénhidrát
26g
Zsír
ÖTÖS: kész tésztából indultunk ki. Akinek a gyereke tud egyedül már ilyet készíteni, az hallgasson meg inkább egy zenét itt, mert neki ezek a kaják már a vicc kategóriába tartoznak. A sütés nem ment simán. Pláne, hogy pont akkor le is esett a palacsintasütő nyele, amit úgy kellett visszatenni minden második palacsintánál. Én amondó vagyok, hogy ezt minimum 3-4-szer meg kell ismételni (felügyelettel) ahhoz, hogy gördülékenyen menjen. Utána viszont óriási sikerélmény!
Halrudacska

Ropogós halrudak
1adag
Idő
25p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
1067
Kalória
43.9g
Fehérje
184g
Szénhidrát
15.2g
Zsír
KETTES: sima ügy. Pláne, ha sütőben készül, mert akkor tényleg csak egyszer kell megforgatni és kész.
Zacskós leves

ÖTÖS: meglepő az ötös nehézségi fok, de igaz. Mégpedig azért, mert bio-spárgakrém levest próbált, amit bizony végig kavargatni kell. Ha nem kavarod, akkor leég. És leégett. Érdemes volt újra próbálni (kicsit drága zacskós leves lett), mert ha jól kavart, akkor jó lett az eredmény is!
Mexikói babkonzerv = hamis csilis bab

Hamis chilis bab ahogy aantee készíti
1adag
Idő
30p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
1543
Kalória
100.2g
Fehérje
254.4g
Szénhidrát
18.3g
Zsír
EGYES: Kibontja, lábasba, tányérra, tejföllel, kenyérrel. Piedone-jelleggel, isteni finom!Aki minden ételből EGYEST kap, az kattintson ide. Itt már bonyolultabb kaják is vannak, de kifejezetten tini séfeknek érdemes megismerkedniük velük!
Elővigyázatosság, csak parázó anyukák olvassák! A mélyhűtőbe tettem egy fagyos zselépárnát - gyógyszertárban lehet kapni -, ami arra jó, ha esetleg megégeti a kezét. Nyilván ez csak minimális égésre jó. Nagyobb baj esetén kioktattam arról, hogy mit kell tennie.
Ezt olvastad már?
Anyapara: "Van otthon kaja? Mi lesz a vacsora?" - Te hogy oldod meg lepattanó nélkül?
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














