2020.11.30.
8000 Starbucks zár be - de miért?
Néhány napja két afroamerikai férfit tartóztattak le az egyik amerikai kávézóban, akik nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Az eset után tüntetéshullám indult.
Mintegy 8000 Starbucks zár be az Egyesült Államokban egy teljes délutánra. Május 29-én a kávézólánc közel 175 ezer dolgozója rasszizmus ellenes oktatásra megy, miután múlt csütörtökön két afroamerikai férfit letartóztattak az egyik philadelphiai kávézóban.

A két férfi nem csinált semmit, csak a Starbucks mosdóját szerették volna használni, de mivel fogyasztani nem akartak semmit, így nem engedték be őket a mellékhelyiségbe. Ezután a férfiak leültek, és a barátjukra vártak, de a személyzet időközben kihívta rájuk a rendőröket, akik letartóztatták, és elvezették őket a kávézóból.
Az eset óriási felháborodást okozott az Egyesült Államokban. Többen bojkottot hirdettek a kávézó ellen, és tüntetést is szerveztek a philadelphiai kávézó elé.
A Starbucks már hétfőn bocsánatot kért a két férfitól, amiért rájuk hívták a rendőröket. A kávézólánc vezetősége szerint az oktatáson kívül máshogy is szeretnék majd jelezni a vendégeknek, hogy a kávézóik mindenki előtt nyitva állnak.
Ezeket olvastad már?
10 millió dolcsi egy kávéspohárért? A Starbucks-ban ez is lehetséges
A Starbucks pályázatot írt ki újrafelhasználható papírpoharak tervezésére. A fődíj 10 millió dollár.
Nagy lépésre szánta el magát a Starbucks
A kávézó vendégei rengeteg szemetet termelnek, ezért tenni kellett valamit.
Kiderült, mennyibe kerül egy Starbucks-os kávé a világ különböző pontjain...
Kairóban jóval olcsóbban ihatjuk kedvenc kávénkat, mint Zürichben.
Megmutatjuk, mennyi pénzt ajánlanak a diákoknak a Burger Kingben, KFC-ben...
Rengeteg betöltetlen pozíció van a budapesti gyorsétteremláncoknál. Ráakadtunk a hirdetésekre, ahol a bérezést is feltüntetik. Kérdés, hogy ennyiért ki áll be a pult mögé...
via Metro
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















