2020.11.30.
9 hihetetlen gyümölcstrükk, amit ki kell próbálnod!
Narancsból készíts mécsest, és banánhéjjal fehérítsd a fogad. Hallottál már ezekről a gyümölcsfelhasználási módokról? Ha még nem, akkor most figyelj!
Narancs
A narancsot már szinte utánunk dobják a piacon. Némelyik már nem is olyan jó, levet meg végképp nem lehet facsarni belőle. Készíts az ilyen használhatatlan darabokból mécsest úgy, hogy középen félbevágod a narancs héját (de csak a héját!). A hüvelykujjad segítségével fellazítod a héjat, és leemeled, akár egy kalapot. Arra ügyelj, hogy a közepén az a fehér szál benne maradjon, ugyanis ez lesz a kanóc. Önts egy kevés olívaolajat alá, hagyd 3 percig állni, hogy a “kanóc” felszívja. Gyújtsd meg, és helyezd a másik, hasonló technikával lehámozott narancshéj felet a tetejére úgy, hogy középen, tehát a tetején kivágsz egy lyukat a lángnak. Csodás és illatos, ugye?

Dinnye
A görögdinnyének még ugyan nincs itt a szezonja, de nyárra már most elraktározhatod ezt a jó kis gyümölcssaláta-tálalási ötletet. A dinnyéből vágj ki két szeletet úgy, hogy felül maradjon meg egy sáv a héjából. Ez lesz a kosár füle. A dinnye belül maradt részét vájd ki, kockázd fel, és más gyümölcsökkel együtt töltsd vissza a dinnyekosárba. Felhasználásig, így a hűtőben is tárolhatod!

Erdei gyümölcsök
A jégkockatartóba dobj erdei bogyós gyümölcsöket, így engedj rá vizet, és mehet a mélyhűtőbe. Ezekkel a jégkockákkal nemcsak hűvösebb, de ízletesebb is lesz a vized vagy limonádéd!


Szőlő
Tegyél a mélyhűtőbe szőlőszemeket egy jól zárható hűtőtasakba. Nagyszerűek lesznek az esti filmhez rágcsának. Vagy dobd a borodba őket, ha nem volt időd behűteni azt!

Citrom
Elfogyott az izzadtsággátló dezodorod? Használj citromot. Kend be vele a hónaljad, egy pár órán át friss illatot kölcsönöz majd. Rögtön epilálás vagy borotva használata után azonban ne alkalmazd ezt a módszert, mert kicsípi, irritálja a bőröd!

Alma
Próbáld ki! Állítólag ha egy pohár almalevet iszol, mielőtt aludni térsz, sokkal izgalmasabb, színesebb lesz az álmod!

Banán
Miután megetted a banánt, a héjával dörzsöld át fogaidat. Természetes fogfehérítő hatású!

Ananász
Hurutosan köhögsz? Használj a köptető szirup helyett ananászlevet, sokkal olcsóbb! Sőt, az ananászlé megédesíti a spermiumokat is, adj a barátodnak, férjednek is belőle!Ugye milyen klasszak a gyümölcsök?!
Olvastad már?
6 gyümölcs, amit eddig rosszul hámoztál
(via BuzzFeed)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















