Sulikezdés

2020.11.30.

9 irtó tündéri kifogás kisgyerekektől, akik ki akarták védeni a suliba menetelt

Kessel profilképe Kessel

Aki nem akar iskolába menni, annak kreatívnak kell lennie. Nézzük, miket találnak ki a gyerekek, hogy megússzák a sulit.

Ahhoz, hogy egy gyerek vállalható kifogásokkal tudjon előállni arra, hogy miért nem akar iskolába menni, szükséges némi tapasztalat és tudás, amit pont az iskolában lehet összeszedni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kicsik mindig olyan dolgokat találnának ki, amelyek egy felnőtt számára is lekövethetőek lennének.

Alább néhány kifogás, aminek hallatán a szülők biztosan felhúzták a szemöldöküket:

A tejmániás

Találékony volt az a kislány, aki azt mondta a tanárának, hogy azért nem ment előző nap iskolába, mert az anyukája odaégette a tejet, és ő nem megy iskolába anélkül, hogy reggel ne inna tejet.

A kutyás

Egy hétéves kisfiú azzal állt elő, hogy a kutyája azt mondta neki, hogy ne menjen iskolába. Tény, hogy amikor azt halljuk, hogy a kutya már beszélni is tud, akkor kisebb gondunk is nagyobb annál, minthogy a gyerekkel vitatkozzunk.

A hal

„Nem kisfiú vagyok, hanem hal” - mondta az anyjának a gyerek válaszképpen arra a megkérdőjelezhetetlen igazságra, hogy minden kisfiú és kislány köteles iskolába járni. Aki viszont ilyen állítást tud megfogalmazni, az nyilván okosabb, mint egy hal, így a kifogás nem működik.

Az egeres

Az sem rossz ötlet, hogy „egér volt a szekrényben és megette a ruhámat, azért nem megyek iskolába.” Igaz, hogy egy egér nem tudja elfogyasztani egy hatéves teljes ruhatárát, de pár év múlva ez a gyerek is biztosan finomít az érveléstechnikáján.

A szülőkkel takarózó

A legfifikásabb, amikor a gyerek nem azzal jön, hogy maga beteg lenne, hanem azzal, hogy a szülő az, így neki otthon kell maradnia és ápolni a szerencsétlen őst. Egy hatéves így fogalmazott: „Apu azt mondta, hogy beteg vagy, és vigyázzak rád, úgyhogy akkor nem mehetek ma iskolába"- a papa talán nem teljesen így értette a dolgot, de a kedvesség megható.

Gyerekkedvencek:

Paradicsomleves

paradicsomleves

Menzás paradicsomleves betűtésztával

Extra kókuszos kinder szelet

kinder süti

Extra kókuszos kinder szelet

Retró milánói makaróni

gombás tészta

Retró milánói makaróni

Az álmodó

„Szédülök, mert azt álmodtam, hogy hullámvasutaztunk”- az álmokkal érvelő kifogások nem túl sikeresek abban, hogy megakadályozzák a reggeli indulást, cserébe viccesebbek, mint a kamuhasfájás, ami viszont hatékony lehet a gyanútlan szülőkkel szemben.

A segítőkészek

Más bajával is lehet ékeskedni, így is tett az a kisfiú, aki így emelt kifogást az iskola ellen: „A nagymama elvesztette a szemüvegét, úgyhogy itthon kell maradnom segíteni neki, mert nem lát.”

Aztán itt van egy másik: „El kell intéznem néhány ügyet, és a Pókember átjön segíteni. Nem tudok ma iskolába menni” - erre nem lehet mit mondani, pláne, ha egy hétéves szájából hangzik el.

Az érzelmi zsaroló

Végül pedig egy igazán ütős, érzelmi-zsarolós kifogás egy kislánytól: „Úgy érzem, jó lenne egy kis időt eltölteni veled.” Az ilyen kedveskedésre próbálja csak meg a szülő azt mondani, hogy „indulás”.

Ezeket láttad?

Ezeket olvastad már?

Így rejtsd el a zöldséget, hogy a gyerek észre se vegye – tedd golyóba, tócsniba, palacsintába!

Család

Így rejtsd el a zöldséget, hogy a gyerek észre se...

Így dugd el a napi zöldségadagot olyan ételekben, amit még a legfinnyásabb gyerek is örömmel elmajszol majd.  

admin

Ezért lesz lelkibeteg a gyerek, ha nem tartózkodik a friss levegőn

Életmód

Ezért lesz lelkibeteg a gyerek, ha nem tartózkodik a friss...

Ma már bizonyíték is van rá, hogy miért tették jól az előző generációk, hogy a kicsiket kizavarták a kertbe.

Kessel

Mikor adjunk a gyerek kezébe telefont? - a pedagógiai szakértő válaszol

Családbarát

Mikor adjunk a gyerek kezébe telefont? - a pedagógiai szakértő...

Mikor legyen mobilja a gyereknek? Miért? Milyen? Ki fizesse? És hogy használja a közösségi odalakat? Az Európai Szülők Egyesületének elnöke válaszol.

Nosalty

9 kép, amiből megérted, miért volt  gyanúsan csendben a gyerek az utóbbi 5 percben

Család

9 kép, amiből megérted, miért volt gyanúsan csendben a gyerek...

Van az úgy, hogy a gyerek pár percre gyanús csöndbe burkolózik...na akkor történnek a legdurvább dolgok...

Brecz Judit

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept