2021.05.31.
91 kilós fogyása után ez a férfi úgy néz ki, mint egy szuperhős
Napi 4-5 ezer kalóriát is képes volt megenni a 181 kilós férfi, aki egy fotó láttán döntött a változás mellett.
Denis Sevcsenko pár évvel ezelőtt még egyáltalán nem figyelt oda arra, hogy miket és mennyit eszik. A férfi rengeteg péksüteményt, gyorskaját és édességet fogyasztott, amit legtöbbször sörrel öblített le. Ennek az életmódnak meglett az eredménye, ugyanis az építőmunkásként dolgozó férfi a húszas évei közepére elérte a 181 kilót. Sokáig nem érdekelte a kinézete, kizárólag akkor zavarta egy kicsit, amikor szembesült azzal, hogy a boltokban kapható legnagyobb méretű ruhadarabok is kicsik rá. Az áttörés végül akkor jött el, amikor meglátott magáról egy fürdőben készült fotót – ekkor megutálta a testét. Ezután határozta el, hogy életmódot vált, és fogyókúrába kezd.
Először az étkezését reformálta át gyökeresen: kitiltotta a magas szénhidrát- és zsírtartalmú fogásokat, gyorsételeket, illetve a cukros üdítőket és az alkoholt, helyettük egészséges, alacsonyabb kalóriatartalmú ételekre és italokra váltott, a napi kalóriabevitelét pedig 1500-1700 közé szorította le.
A szigorú diétának köszönhetően folyamatosan veszített súlyából, egyre több energiája lett, aminek köszönhetően már az edzőterembe is le tudott járni. A teste fokozatosan formálódott a változások miatt, és teljesen beleszeretett a súlyzós edzésekbe.
A kitartásának meglett az eredménye, ugyanis 90 kilótól sikerült megszabadulnia, és mára teljesen új ember lett. Elképesztő fogyása óta megnőtt az önbizalma, ami nem csoda, hiszen olyan testalkata van, akár egy szuperhősnek.
Még több inspiráló történet:
- 57 kilót fogyott, miután egy ruhabolti eladó felnyitotta a szemét
- Bálnának és földrengésnek csúfolták a fiúk, 60 kilót fogyott
- Közel 30 kg-ot fogyott Lilla, a Nosalty szerkesztője
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
További cikkek
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek
Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
Top Receptek
Gyors bolognai spagetti
Jó étvágyat!
Klasszikus csirkepaprikás
Isteni kakaós süti
Ezt a receptet a párom nagynénjétől kaptam, mert nála ettem ilyet először, és azóta is a kedvencem.
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept















