2020.11.30.
A Disney karácsonyi kisfilmjét te is megkönnyezed
Bár a karácsony még viszonylag messze van, megjelent az első karácsonyi reklám, ami igazán meghatóra sikeredett.
A Disney kisfilmjei legalább annyira jól szoktak sikerülni, mint a nagyjátékfilmjeik. Nemrégiben pedig kikerült a legújabb, aminek központi témája természetesen a karácsony, a múló idő, a veszteségek és az egymásra figyelés fontossága. Persze ez nem csoda, hiszen a 2020-as év leginkább ezekről szólt, különösen a koronavírus miatt. Szóval a jelenlegi helyzetben szüksége is van az embereknek egy ilyen kis léleksimogatóra.
A történet központjában egy Mickey-egér figura áll, amit egy kislány kap az édesapjától a '40-es években, a játék pedig generációkon át öröklődik a családban. Végül az unokánál köt ki, aki idővel már nem értékeli annyira. Persze megnyugtatunk, happy end lesz a vége, de inkább nem lőnénk le, inkább nézd meg te is:
Ezeket olvastad már?
Ezek lesznek 2021 meghatározó trendszínei a konyhában
Izgalmas színekkel, meglepő konyhai trendekkel startol el a 2021-es szezon. Milyen színek lesznek az igazi befutók? A nagyobb festékgyártó cégek már meg is jósolták!
5 tipp, hogy tuti te legyél a leggyorsabb szakács a...
A könnyű és gyors receptek titka, hogy mi magunk mennyire vagyunk gyorsak főzés során. Most megtudhatod, milyen trükkökkel tudod felgyorsítani a munkafolyamatokat.
Minden, amit tudni szeretnél az üde kaporról - ne csak...
Tudtad, hogy a kaprot számtalan testi bajra használják a népi gyógyászatban?
Miért érdemes tárkonnyal fűszerezni az ételeket?
A tárkony zamatos, évelő fűszernövény, amely leginkább az erdélyi, a francia és az angol konyhában népszerű. A főzéshez, sütéshez a francia tárkonyt (Artemisia dracunculus) használjuk.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















