Család

2021.06.07.

A zsenge zöld labdacs: beköszöntött az isteni ZÖLDBORSÓ

Szekeres Dóra profilképe Szekeres Dóra

A nyár egyik legszebb pillanata, amikor leszüretelhetjük a friss borsót, vagy a piacokon, boltokban először találkozhatunk a halmokba tornyozott zöldborsóval, amelyet sokan akár magában nyersen is boldogan fogyasztanak. De milyen finomságot készítsünk belőle?

A zöldborsóval kapcsolatban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy egy idényzöldséggel van dolgunk, aminek első vetése éppen nyár elejére szokott beérni. A zöldborsó ugyanis nagyon jól fagyasztható, élvezeti értékében, ízében gyakorlatilag szinte teljesen megegyezik a frissel. Azért csak majdnem, mert a frissen fejtett zöldborsó harsogó üdeségét egy fagyasztott változat sosem fogja megközelíteni, de ez nem is baj. Van abban valami ünnepi, hogy ezt a zöld, nyári, friss ízt csak az év egy adott szakában élvezhetjük.

A zsenge zöld labdacs: beköszöntött az isteni ZÖLDBORSÓ

Vannak, akik a borsót éppen ezért szinte csemegeként, magában, frissen a hüvelyből fejtve eszegetik, és éppen ezért ajánljuk, hogy ha hőkezelésre kerül a sor, mindenképp törekedjünk arra, hogy minél inkább megőrizzük a borsó roppanósságának megőrzésére. Egyszóval ne főzzük túl, annál édesebb és finomabb lesz.

Levesbe ne sajnáld

A friss, nyári zöldségleveseknek, galuskával, friss répával és további tavaszi zöldségekkel készülő ételeknek egyik főszereplője a zöldborsó, amely akár önmagában is főételként szerepelhet a menüben, a legjobb, ha valami könnyű édes süteményt kínálunk utána. A zöldborsókrémleves pedig ilyenkor nyáron az egyik legfinomabb, legüdítőbb fogás, amit sűríthetünk tejjel vagy tejszínnel, de nagyszerű önmagában is, a titok, hogy jó teljesítményű turmixgéppel pürésítsük, és ha van időnk, le is passzírozhatjuk tálalás előtt.

A legegyszerűbb borsóleves óriásnokedlivel

borsóleves

A legegyszerűbb borsóleves óriásnokedlivel

Zöldborsókrémleves pirított zsemlekockával

krémleves

Zöldborsókrémleves pirított zsemlekockával

Mentás zöldborsókrémleves ízHUSZÁR-tól

zöldségkrémleves

Mentás zöldborsókrémleves ízHUSZÁR-tól

A borsófőzelék újjászületése

A friss borsóból klasszikus, sok liszttel készülő főzeléket készíteni vétek, elnyomjuk vele a zöldség üdeségét. A főzelékre gondoljunk ehelyett egyfajta krémként, sűrítsük inkább önmagával vagy kiskanálnyi keményítővel. Az új répából, karalábéból és frissen fejtett borsóból készülő finomfőzelék pedig – kiváltképp, ha alaplével főzzük – távolról sem fog emlékeztetni régi menzás élményeinkre. A titok minden esetben a rövid főzés, legyen minden ress, friss.

Újragondolt finomfőzelék

finomfőzelék

Újragondolt finomfőzelék

Citromos zöldborsókrém

zöldségkrém

Citromos zöldborsókrém

Igazán finom főzelék

finomfőzelék

Igazán finom főzelék

Borsót mindenbe is

A borsó egyúttal az a zöldségféle, amely minden zöldséges ételben elfér, legyen az egyszerű köret, valamilyen zöldséges ragu, zöldséges fasírt, pite, vagy éppen valamilyen olaszos hangulatú tésztafeltét – a friss borsó, cukkini és újhagyma triója tejszínes, mascarponés vagy ricottás szósszal az egyik legfinomabb és leggyorsabban összedobható ebéd- vagy vacsoraopció ilyenkor.

Zöldborsós tészta

zöldséges tészta

Zöldborsós tészta

Borsós-szalonnás tészta

húsos tészta

Borsós-szalonnás tészta

Zöldborsós rizottó

rizottó

Zöldborsós rizottó

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Még több alapanyag itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept