2020.11.30.
Adalékanyagok a kolbászfélékben, amiket jobb kerülni – Olvasd el a címkét!
Mi az, ami kell, hogy legyen egy kolbászban vagy szalámiban, és mi az, amit inkább kerülj el?
Jó kolbászt találni a boltban valódi kihívást jelent, hiszen ennél a terméknél is ugyanaz a helyzet, mint más, hosszú idő alatt készülő készítménynél: az idő és a türelem meghálálja magát. De persze nem ez az egyetlen baj, hiszen a gyártók jócskán igyekeznek spórolni is a befektetett anyagon, nem csak a türelmük szűkös.
Az eszményi összetevők
Hús, zsír, szalonna, fűszerek, fokhagyma, némi só, füstölés és idő - ennyi kellene az igazi kolbászhoz. A kolbász azonban a hagyományos eljárások során sokat veszít eredeti súlyából: egy kilónyi kolbászhoz körülbelül másfél kilónyi húsra van szükség. Ezt a veszteséget az ipari kolbászoknál igyekeznek tömegnövelőkkel pótolni, hogy egy kiló húsból egy kiló kolbászuk lehessen.

A legtöbb adalékanyagot mégis az idővel való spórolás miatt teszik a termékbe, ezért kerül bele pácsó, ízfokozó, tartósítószer - amikre a hagyományos eljárással füstölt kolbásznak nincs szüksége, hiszen a füstölés maga tartósít is, és az ízért is felelős.
A túl sok só
A legnagyobb baj a bolti kolbászokkal egyszerre egészségügyi és élvezeti kérdés: a túlzott mennyiségű só. A felgyorsított érlelési időt sok sóval kompenzálják, amitől a kolbászok gyakran élvezhetetlenül, torokmaróan sósak lesznek, és már egy kis mennyiség is megdobja a napi sóbevitelt.
Fűszeres házi kolbász
Krumplileves gazdagon
Csirke-egytál kolbászos sült rizzsel
A pácsó, ami megbetegítheti az emésztőrendszert
A nátrium-nitrit (E250), amelyet főként húsfélék tartósítására, de legfőképpen pirosas színük megőrzésére használnak, nagy mennyiségben mérgező lehet. A pácsó tartósítás céljából kerül az ételbe. Azért keverik a húshoz, hogy megelőzzék az esetleges baktériumok, spórák és mikróbák szaporodását és az ezek elfogyasztása során veszélyes mérgezések kialakulását. Sokan feltételeznek összefüggéseket a túlzott nitritbevitel és bélrendszeri, emésztőrendszeri daganatos megbetegedések kialakulása között.
Mértékkel!
Éppen ezért szabályozzák, mennyi az a napi adag, amennyinek még biztosan semmilyen negatív hatása nincs. Az itt olvasható korábbi cikkünkben a Nébih szakértője azt nyilatkozta, hogy a megengedett mennyiségben használt nitritek és nitrátok a tudomány jelenlegi állása szerint nem okoznak semmilyen egészségügyi problémát.
Ezt olvastad már?
Hogyan vásárolj párizsit? Adalékanyagok, amiket jobb kerülni
Szalámi
Nátrium-nitrit még a legjobb szalámikban is van, bármilyen drága is legyen, kivéve azokat a ritka termékeket, amelyeket kifejezetten ellátnak az “adalékanyag-mentes” jelzővel. Vagy ezeket szerezzük be, vagy igazán gondosan igyekszünk rá odafigyelni, hogy naponta csak keveset együnk ezekből a típusú termékekből. Érdemes észben tartani, hogy ezek a nagy mennyiségben nem egészséges adalékok sokféle alapanyagban felbukkanhatnak, azt kell figyelnünk, hogy összesen mennyi feldolgozott húsipari terméket eszünk egész nap.

Szalámis-pepperonis pizza
1adag
Idő
55p
Költség
költséges
Nehézség
közepes
995
Kalória
31.2g
Fehérje
106.9g
Szénhidrát
48.5g
Zsír
Ezeket olvastad már?
Ezeket olvastad már?
Hogyan vásárolj párizsit? Adalékanyagok, amiket jobb kerülni
Jó párizsit nem könnyű találni, de ha elolvassuk az összetevőket, könnyebb lesz választani is.
A SZOTYI sokkal finomabb és egészségesebb annál, hogy csak meccsnézéshez...
A napraforgómag igazi vitaminbomba, és bár magas a zsírtartalma, a benne lévő olajok a jótékony kategóriába tartoznak.
Ez az AHA-élmény: de miért érzünk orgazmusszerű örömöt, ha felfedezünk...
Egy kutatás rájött, miért tapasztal sok ember orgazmusszerű élményt egy-egy nagyobb felismerés hatására - és az is kiderül, miért nem érzi mindenki ugyanezt.
Címlapkép: Getty Images
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















