2025.02.20.
Most népszerű ez a technika a forrólevegős sütő tisztítására, de te ne próbáld ki
A közösségi médiának köszönhetően már biztosan találkoztunk ezzel a trükkel, de a szakértők szerint nem ez a legjobb megoldás.
Elég sok tartalom kering arról az interneten, hogy milyen egyszerű valójában a forrólevegős sütők tisztítása. Az egyik legnépszerűbb módszer szerint nem kell mást tenni, mint megtölteni a forrólevegős sütők kosarát mosószeres vízzel, visszatenni a készülékbe, majd bekapcsolni pár percre. Ezután már csak ki kell önteni a forró vizet, és már kész is a ragyogóan tiszta air fryer, ráadásul súrolás nélkül. A tesztek szerint viszont ez nemhogy hatástalan, de akár veszélyes is lehet.

Népszerű ez a forrólevegős sütős tisztítási technika, de te ne próbáld ki
Mi történik, ha vizet melegítünk a forrólevegős sütőben?
Amikor a GoodHouseKeeping szakértői három percig melegítették a vizet a forrólevegős sütőben – ahogyan azt több népszerű videó is javasolta –, de így a hőmérséklete mindössze körülbelül 22°C lett. A víz tehát alig melegedett fel, így nem tudta felpuhítani a lerakódásokat vagy a szennyeződéseket. Amikor aztán 10 percig melegítették a vizet, az elérte egy nagyjából 54°C-os hőmérsékletet. Ez már alkalmas lehet a lerakódások felpuhítására. Ilyenkor viszont nagyon kell ügyelni a kiöntésre – különösen, ha az air fryerünk tálcája kieshet –, hiszen könnyen leforrázhatjuk magunkat.
Továbbá köztudott, hogy az elektromos készülékek és a víz nem számítanak jó kombinációnak.
A forrólevegős sütőknek is vannak nyitott elektromos elemei, így ha kifröccsen vagy kiömlik a víz, az tönkreteheti a készüléket.
Hogyan tisztítsuk biztonságosan a forrólevegős sütőt?
Tény, hogy ezek a kicsi, de hatékony készülékek minimális vagy akár teljesen olajmentes módon tudják ropogóssá tenni a fogásainkat. De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene minden használat után megtisztítani őket. Az apró ételmaradékok és a zsír ugyanis idővel felhalmozódhatnak, kellemetlen szagot okozhatnak, vagy akár füstölést is előidézhetnek a készülék működése közben.
Hamburger Philips Airfryerben készítve
Brownie Philips Airfryerben készítve
Buffalo karfiol Philips Airfryerben készítve
De legalább a tisztításuk rendkívül egyszerű.
- Kapcsoljuk ki, és húzzuk ki a forrólevegős sütőt, majd hagyjuk teljesen kihűlni!
- Ha a kosár mosogatógépben mosható, helyezzük a fiókot és a kosarat vagy tálcát fejjel lefelé a mosogatógépbe! Ha van rá hely, a felső rácson érdemes elhelyezni. Ez a módszer gyors és kényelmes, de nem árt tudni, hogy felgyorsíthatja a tapadásmentes bevonat kopását.
- Ha nincs lehetőség mosogatógépben tisztítani, mossuk el a kivehető részeket meleg, szappanos vízben. Egy nem karcoló kefével óvatosan távolítsuk el a rátapadt szennyeződéseket, hogy ne sérüljön a tapadásmentes felület. Ha makacs szennyeződésekkel találkozunk, áztassuk be meleg vízbe, hogy könnyebben leoldódjanak. Ezután alaposan öblítsük le, és szárítsuk meg!
- Egy nedves ruhával vagy papírtörlővel töröljük át a forrólevegős sütő külső és alsó belső részét, valamint szükség esetén a fűtőelemet is! Végül tegyük vissza a kosarat a helyére.
Hogyan csökkentsük a szennyeződést főzés közben?
Az egyik szuper módszer, ha kibéleljük a kosár alját sütőpapírral, hogy felfogja a cseppeket és morzsákat. Szintén jó ötlet, ha csak minimális mennyiségű olajat használunk, hogy elkerüljük a felesleges zsírlerakódást. Ne feledjük, hogy a forrólevegős sütők koncentrált hővel és nagy teljesítményű ventilátorral működnek, nem pedig nagy mennyiségű olajjal!
Végül pedig kerüljük a sütő túlzsúfolását, így megakadályozhatjuk, hogy olaj fröccsenjen a fűtőelemre. Ellenőrizzük a készülék használati útmutatóját, hogy a megengedett maximális ételmennyiséget ne lépjük túl!
Még több a forrólevegős sütőkről:
- 6 tipp, ha profi szeretnél lenni a forrólevegős sütő használatában
- 5 sós sütemény, ami forrólevegős sütőben is elkészíthető
- 5 trükk forrólevegős sütővel, amivel időt és pénzt spórolhatsz
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















