Gasztro

2020.11.30.

Ajajj! Elfogyott a magyar krumpli - az árak a magasba szöktek

Nosalty profilképe Nosalty

Nagyot drágult a burgonya, mivel elfogyott a hazai termés. Egy kiló krumpliért csaknem kétszer annyit kérnek, mint tavaly.

Elfogyott a magyar burgonya. Mondhatnánk, hogy ez meglepő, de általában csak január végéig, február közepéig tart ki a hazai termés. Ezt Tasnádi László, a komáromi Solum Zrt. burgonyatermesztési igazgatója is megerősítette a Világgazdaságnak.Magyarországon a levegő páratartalma egyébként alacsonyabb a tárolás számára optimálisnál, emiatt a burgonya gyakran vizet veszít, a héj alatt foltos lesz. Ezért nem lehet tovább tárolni január-februárnál.

Sajnos a hiánynak köszönhetően az árak is magasba szöktek.Az **Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI)**szerint az idei második héten a Budapesti Nagybani Piacon kilogrammonként 140 forint volt a burgonya bruttó termelői átlagára, miközben egy évvel ezelőtt 80 forintot kellett fizetni érte. A kiskereskedelemben a mosott, csomagolt burgonya már 300 forint körüli áron kapható.

A drágulás jól látszódik a piacokon is, ahol a múlt héten ilyen árakon vehettünk burgonyát:

A drágulás oka egyébként az is, hogy a rossz időjárás miatt a nagy európai burgonyatermesztő országokban is kevesebb krumpli termett, Franciaországban például 30 százalékkal csökkent a jó minőségű áru mennyisége.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben jelentősen kevesebb lett a burgonyatermés. A KSH adatai szerint 1960-ban még 3 millió tonnás volt a termés, ami 1990-ben 1,2 millióra, a 2000-es évek elejére pedig 780 ezer tonnára csökkent.

Ezeket olvastad már?

6 dolog a spájzból, amely kevesebb ideig áll el, mint gondolnád

Gasztro

6 dolog a spájzból, amely kevesebb ideig áll el, mint...

A tartós élelmiszerekről sokan hiszik tévesen azt, hogy akár több évig is elállnak minőségük megromlása nélkül. Pedig egyes élelmiszerek hamarabb járnak le, mint gondolnánk.

Masszi- Rigó Csilla

Letartóztattak egy nőt, mert berúgott a vaníliakivonattól

Gasztro

Letartóztattak egy nőt, mert berúgott a vaníliakivonattól

Igen, a vaníliakivonattól be lehet rúgni, de senki ne próbálkozzon vele, mert elég drága mulatság.

Nosalty

11 totál értelmetlen és mégis hasznos trükk a mindennapokra, amitől Te is a fejedet fogod majd

Család

11 totál értelmetlen és mégis hasznos trükk a mindennapokra, amitől...

Vannak olyan emberek a világon, akiknek nem megerőltető kihívás fából vaskarikát csinálni. Hogy ezek az emberek léteznek azt mi sem bizonyítja jobban, mint ez a 11 fotó.

Masszi- Rigó Csilla

Itt a válasz arra, hogyan tüntesd el a legmakacsabb foltokat ruháidról vegyszerek nélkül

Otthon

Itt a válasz arra, hogyan tüntesd el a legmakacsabb foltokat...

A kávé, bor és paradicsomos olajfoltok a legnagyobb ellenségek ruháink számára, azonban egy friss és makacs szennyeződés esetén sem kell megijednünk, megoldás mindenre van!

Masszi- Rigó Csilla

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lekváros linzer

linzer

Lekváros linzer

Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

dióbél tálban

Életmód

6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk

Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?

Brecz Judit

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Nosalty

őszi levelek kitakarítása az ereszcsatornából

Életmód

Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...

A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.

Nosalty

További cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Egyszerű sütőtöktócsni

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Sütőtöktócsni készül extra krémes salátával és...

A tócsnink ma nem krumpliból, hanem sütőtökből készül, mellé főtt tojásos krémes burgonyasalátát kavarunk, a sort pedig csokis piskótával zárjuk.

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Még több cikk

Top Receptek

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

egyszeru-sutotoktocsni

tócsni

Egyszerű sütőtöktócsni

Reszelt sütőtökből egyszerűen és gyorsan süthetünk ropogós, mégis szaftos tócsnikat. Magukban, mártogatóssal, de köretként is megállják a helyüket.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept