2024.12.11.
Újabb árháború a Lidl és az Aldi között: ezúttal sokak kedvence akciós
A hét következő akciója csütörtökön érkezik, mind a Lidl-be, mind az Aldiba. A katalógust böngészve pedig szemet szúrhat, hogy mindkét üzletlánc népszerű, ünnepi növényeket áraz le, köztük a mikulásvirágot.
Elérkezett az ünnepek előtti időszak, amikor a boltok egymásra licitálva bombázzák a vásárlókat az akciókkal. A Lidl és az Aldi csütörtöktől a téli szezon egyik legkedveltebb szobanövényét is leértékeli.

Akcióháború robbant ki a Lidl és az Aldi között: ezt a terméket kapkodják majd a vásárlók
A mikulásvirág az ünnepi időszak egyik kedvelt szobanövénye, hiszen vidám színével feldobja a lakást, ráadásul megfelelő gondozás mellett sokáig díszítheti otthonunkat. A csütörtöki akciós újságokba belelapozva az Aldinál és a Lidlnél is megtaláljuk a mikulásvirágot.
A Lidl 899 forintért adja a növényt, más ünnepi növények mellett, mint az óriás karácsonyi kaktusz, ami 3499 forint, vagy éppen karácsonyi rózsa, ami 1199 forint.
Az Aldi valamivel drágábban adja a mikulásvirágot, de ezt csokorban kapjuk és többféle színben, így 2499 forintot kell fizetni érte. Ugyanennyiért cserepes rózsapárt is kaphatunk, 2199 forintért pedig pikkelyvirágot is tudunk venni.
6 ok, amiért nem virágzik a karácsonyi kaktuszunk
A karácsonyi kaktusz sok háztartásban az ünnepi dekoráció fontos része – de nem lesz túl mutatós, ha éppen nem virágzik. Mutatjuk, mit lehet tenni, ha nálunk is ez a helyzet!
Mutatjuk, hogy teleltesd át a hortenziádat, hogy gyönyörű maradjon
Szeretni való virág a hortenzia, de nincs mese, ha jön a hideg, akkor bizony gondoskodnunk kell átteleltetéséről. Segítünk!
5 biztos módszer, hogyan készítsd fel a kinti növényeket a...
Itt az ideje, hogy a nyárra, korra őszre kitelepített szobanövényeidnek melegebb éghajlatot biztosíts, és visszakerüljenek a lakásba. Ez némi megrázkódtatással járhat számukra, főleg, hogy hamarosan a fűtési szezon is beindul, ezért adunk néhány tippet, hogy zökkenőmentes legyen a visszaköltöztetés.
Így gondozd a mikulásvirágot
A mikulásvirág igen kényes növény tud lenni, de az odafigyelő gondozást meghálálja. Korábban már írtunk arról, hogy mi kell a boldog mikulásvirághoz, de egy gyorstalpaló sosem árt:
- nem kedveli a hőingadozást, ezért semmiképp ne tegyük huzatos helyre,
- 18-22 fok közötti hőmérsékletben érzi jól magát,
- 12-14 órás sötétség kell neki ahhoz, hogy színes virágokat bontson.
Fontos még, hogy ne öntözzük túl, mert kirohad a gyökere.
Karácsonyra hangoló cikkeink:
- Karácsonyi koncertekkel és vásárokkal, mézeskalács-fesztivállal és korizással hangolódunk az ünnepekre
- Ennyiért veheted idén a halat a karácsonyi halászléhez
- Szaftos és omlós karajreceptek, amiket ments el karácsonyra
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















