2025.07.12.
A szívünkre is veszélyes ez a fajta diéta
Ha étrendünkből hiányoznak a rostban gazdag élelmiszerek, viszont gyakran fogyasztunk vörös húst, azzal olyan károkat okozhatunk a szívünkben, amelyek elsőre láthatatlanok – de nagyon is valósak.
Egy közel 25 ezer középkorú felnőttet vizsgáló svéd kutatás összefüggést talált az egészségtelen táplálkozás és az úgynevezett „magas kockázatú” koszorúér-plakkok kialakulása között. Ezek az elváltozások hirtelen szívrohamhoz vezethetnek, még akkor is, ha nem okoznak jelentős érszűkületet. De mit is érdemes tudni laikusként erről a jelenségről?

A szívünkre is veszélyes ez a fajta diéta
A rejtett veszély: instabil plakkok
A Svédországban zajló legnagyobb léptékű szívképalkotó kutatás során kiderült: azok, akik kevés rostot és sok vörös húst fogyasztanak, jóval nagyobb eséllyel hordoznak olyan puha, gyulladásra hajlamos plakkokat, amelyek könnyen megrepedhetnek, vérrögöt képezhetnek, majd elzárhatják a szív felé vezető véráramot.
A vizsgált résztvevők egyike sem volt ismerten szívbeteg, mégis az orvosi képalkotás egyértelmű különbségeket mutatott az ereik állapotában – mégpedig a táplálkozási szokásaik függvényében.
Az étrendi gyulladásindex
A kutatók részletes étkezési kérdőívet töltettek ki a résztvevőkkel, majd mindenkit elláttak egy „gyulladásos étrendpontszámmal”.
Pozitív pontokat kaptak azok, akik rendszeresen fogyasztottak gyulladáscsökkentő ételeket – például zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonát, dióféléket, olívaolajat, teát vagy kávét.
Nem kaptak pontot viszont azok az ételek, amelyek gyulladást okozhatnak a szervezetben – mint a feldolgozott húsok, belsőségek, chips vagy cukros üdítők.
Az embereket három csoportba osztották az étrendjük minősége szerint. Az alsó harmadban elhelyezkedők körében szignifikánsan gyakoribb volt az instabil, nem meszesedett plakkok előfordulása, melyek 50% feletti érszűkületet is okozhattak – ez már súlyos kockázatot jelent.
Nem csak az étrenddel van gond
A rossz étrendet követők között magasabb volt a plakkos koszorúerek aránya (44,3%), szemben a legjobb étrendet követők 36,3%-ával, de gyakrabban jelentkezett kalcium-lerakódás is, és több érszakasz volt érintett.
Ezek a veszélyes plakkok gyakran nem keményedtek el a kalciumlerakódás miatt – vagyis nem meszesedtek el.
A CT-felvételeken sötétebb, alacsony denzitású foltokként jelennek meg, és épp azért különösen veszélyesek, mert könnyebben megrepednek, szívrohamot okozva.
A metabolikus út
A rossz étrend azonban nem önálló probléma. A kutatás azt is megmutatta, hogy ezek az étkezési szokások gyakran együtt járnak más kockázati tényezőkkel: ilyen a megnövekedett derékbőség, a magas trigliceridszint és vérnyomás is – mindegyik hozzájárulhat a plakkok kialakulásához. Sőt, az alacsony étrendi pontszámú résztvevők körében a gyulladás egyik markere, a C-reaktív protein (CRP) szintje is magasabb volt, ami további bizonyíték a szervezetben zajló gyulladásra.

Azok, akik kevés rostot és sok vörös húst fogyasztanak, jóval nagyobb eséllyel kapnak szívrohamot
Kik veszélyeztetettek leginkább?
A legrosszabb étrendi pontszámot elérők többsége férfi volt (62,2%). Ők általában alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeztek, emellett pedig nagyobb eséllyel dohányoztak, ittak és általában kevesebbet is mozogtak. Vagyis az étrend gyakran más egészségtelen szokásokkal is együtt jár.
Mi segíthet?
A legjobb, amit tehetünk, hogy fokozatosan áttérünk egy rostban gazdag, növényi alapú étrendre. Íme, néhány tipp a rostbevitel növeléséhez:
- Gyümölcsök: alma, körte, bogyós gyümölcsök, narancs
- Zöldségek: brokkoli, kelbimbó, articsóka
- Teljes kiőrlésű gabonák: zab, quinoa, barna rizs, teljes kiőrlésű kenyér
- Hüvelyesek: bab, lencse, csicseriborsó, sárgaborsó
- Magvak, diófélék: mandula, chia mag, lenmag
Törekedjünk napi 25–35 gramm rost bevitelére!
Receptajánló:
Marhahúsos rakott brokkoli
Cézársaláta ropogós csicserivel
Tiramisus chiapuding
Mit vonhatunk le tanulságként?
Bár ez a kutatás nem bizonyítja egyértelműen, hogy a rossz étrend okozza a veszélyes plakkokat, az eredmények megerősítik, amit már évtizedek óta tudunk: a táplálkozás szoros kapcsolatban áll a szív egészségével.
A lényeg tehát egyszerű: ha kevesebb vörös húst és feldolgozott ételt eszünk, és több rostban gazdag, növényi alapú táplálékot építünk be a mindennapjainkba, nemcsak a koleszterinszintünket javíthatjuk, de talán elkerülhetjük a legveszélyesebb típusú szívrohamokat is.
Még több életmódcikk:
- Tényleg fokozza az immunrendszer működését a testmozgás?
- 6 szempont, amire ha nem figyelsz, nem tudsz egészségesen fogyni
- 5 szupergyógynövény, amely többet ér a legtöbb gyógyszernél
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















