2021.01.25.
Alapanyagok, amelyeket nyugodtan helyettesíthetsz egymással, meg se érzed
Van, hogy egy alapanyag épp akkor nincs kéznél, amikor szükséged lenne rá. Semmi gond, nagyon sok olyan helyzet van, amikor könnyedén tudod helyettesíteni egy másikkal úgy, hogy fel sem tűnik a turpisság.
Citromlé helyett ecet
A citromlé alapvetően savasságot és frissességet ad az ételnek. Ha épp elfogyott volna otthon a citrom, helyettesítsd egy kis ecettel, amivel ugyanazt a hatást éred el.
Író helyett tej és citrom
Az író nem épp egy olyan alapanyag, ami mindig megtalálható a hűtőben, ezért ha épp arra lenne szükséged, de nincs kéznél, pánikra semmi ok. 250 ml író helyettesítésére ugyanennyi tejhez keverj egy evőkanál citromlevet. Nagyjából öt percig hagyni kell állni a keveréket, hogy reakcióba lépjenek egymással, de aztán már mehet is a sütidbe.

Tejföl helyett görög vagy natúr joghurt
Nagyon hasonlóak állagra és ízre a tejföl és a görög, illetve natúr joghurt, így az előbbit nyugodtan tudod helyettesíteni az utóbbiakkal, ha nem ragaszkodsz kifejezetten ahhoz a jellegzetes tejfölös pluszhoz. Mártogatósokban és salátaöntetekben is nagyon jól működik ez a váltás, és kevésbé kalóriadús.

Nincs otthon sütőpor vagy tejföl? - mutatjuk, mit mivel pótolhatsz, ha bajba kerülsz!
Sajt helyett sörélesztő
A vegán táplálkozásban az egyik alapvető összetevő a sörélesztőpehely, amivel tökéletesen helyettesíteni lehet a sajtot. Veganuár van, így adja magát, hogy kipróbáld, de akkor is jó ötlet ez, ha csökkenteni szeretnéd a tejtermékek fogyasztását. Ízre kissé a sajtra emlékeztet a sörélesztő, de rengeteg vitamin, ásványi anyag és aminosav található meg benne, így szuper egészséges is.
Sáfrány helyett kurkuma és paprika
A sáfrány a világ legdrágább fűszere, így valószínűleg senki fűszerespolcán sem árválkodik csak úgy elfekvőben. Ha mégis szükséged lenne rá, hogy azt az édeskés ízvilágot felidézd, és aranyszínt kölcsönözz az ételeidnek, akkor próbáld ki, hogy összekeversz kurkumát paprikával. Nyilván nem lesz pontosan olyan, mint a sáfrány, de azért elég jól megközelíti azt, anélkül, hogy egy vagyont kellene költened.

Jégsaláta helyett spenót
Persze a jégsaláta roppanósságának megvan a maga varázsa, de gyakorlatilag bármilyen levélzölddel helyettesíthető. Ha szeretnél kimondottan rámenni az egészséges ebédre, akkor az egyik legjobb választás a spenót, ami remek K- és A-vitamin-forrás, valamint kalcium és vas található benne.
Spenótos serpenyős csirke
Villámgyors spenótos tészta
Spenótos kétsajtos rakott padlizsán
Tojás helyett... banán....
Szintén a vegán étrend egyik feladványa a tojás helyettesítésére, de szerencsére itt is több megoldás létezik. Készíthetsz lenmagból vagy chiamagból tojáspótlót, de használhatod az aquafabát is. Ezeket már ismered? Na de a banánt próbáltad már erre a célra? Ha épp elfogytak volna a tojások, vagy szeretnéd elhagyni őket a táplálkozásodból, akkor vegyél fél érett banánt, zúzd össze, majd adj hozzá egy negyed teáskanál sütőport egy tojás helyettesítéséhez.

6+ tojáshelyettesítő – így működnek konyhai gyakorlatban
… vagy majonéz!
A savanykás ételekben a majonéz ugyanazt a funkciót tölti be, mint a tojás, vagyis összetartja azt, amit sütsz. Ha például inkább savanyú krémet készítesz a tartjaidhoz, egy tojást nyugodtan helyettesíthetsz három evőkanál majonézzel.
Fahéj helyett szerecsendió
A szerecsendió hasonlóan illatossá és édessé teszi az ételed, mint a fahéj, így nyugodtan helyettesítheted vele. Arra ügyelj, hogy a friss szerecsendióból kevesebbet használj, mivel annak erőteljesebb az íze.

Fehérbor helyett alaplé vagy almaecet
Sok receptben, például a rizottónál is szerepel az alapanyagok között a fehérbor, hogy felerősítsék vele az ízeket. Ha ez neked problémás vagy egyszerűen nincs kéznél, akkor helyettesítsd azt ugyanannyi almaecettel vagy csirkealaplével.
Worcestershire szósz helyett szójaszósz
A kettő hasonlóan működik, így nyugodtan ki tudod őket cserélni egymással, a végeredmény hasonló lesz.

9 nagyszerű, szójaszósszal ízesített húsétel
Kenyérmorzsa helyett keksz vagy cornflakes
Kenyérmorzsát sokféle ételhez használhatsz, de könnyedén helyettesítheted is – például cornflakes-szel vagy sós krékerekkel. Egyszerűen tedd őket egy zacskóba, majd zúzd apróra egy sodrófával. Ugyanazt a ropogós élményt fogják nyújtani, mint a kenyérmorzsa, de arra figyelj, hogy ne használj túl sok sót, hiszen a krékerek eleve sósak.
Tahini helyett mogyoróvaj
A tahini a közel-keleti konyha egyik legfontosabb összetevője, míg a mogyoróvajat a thai és dél-ázsiai konyhában alkalmazzák előszeretettel. Mindkettő olajos (a tahini ugye szezámmagból, a másik földimogyoróból készül) állagú, az ízük is hasonló tartományban mozog, így nyugodtan tudod őket felváltva használni szószokhoz, pácokhoz és levesekhez.

Majonéz helyett avokádó és hummusz
Salátaönteteknél, kaszinótojásnál és a káposztasalátánál a majonézt arra használják, hogy minden alapanyagot összetartson, így ha egészségesebb helyettesítőt keresel, akkor ne nézelődj tovább: az avokádó vagy a hummusz remekül megfelel a célra. Krémesek, így könnyű belekeverni a salátába vagy valamilyen szendvicsfeltétet készíteni belőlük.
Sütőtökös hummusz
Céklás humusz ropogós pitával
Pikáns avokádókrém
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
Itt a veganuár, ezért a Nemakarokbeleszólni Eszterével beszélgettünk a vegánságról
Fancsikai Eszter amellett, hogy a Nemakarokbeleszólni Instagram-oldal triójának tagjaként mókás videókban parodizálja a mindenkinél mindent jobban tudó ismerősöket, Vegamama néven saját Instagram-oldalán és YouTube-csatornáján népszerűsíti a növényi étrendet. A minden év januárjában megrendezett veganuár kezdeményezés kapcsán beszélgettünk vele.
Itt a veganuár! Te kipróbálnád, milyen egy hónapig vegánnak lenni?
A műanyagmentes július után itt egy hónap, amikor kipróbálhatsz egy újfajta életmódot, amibe lehet, hogy hosszútávon is beleszeretsz: ez a veganuár!
Amit a kerámia tűzhely tisztításáról tudnod érdemes
A kerámia főzőlapok csillogó, sima felülete elegáns és professzionális hatást kelt, de nem mindig egyszerű tisztán tartani őket úgy, hogy közben ne karcolódjanak meg. Íme egy kis segítség!
Itt a válasz, hogy milyen gyakran kell tisztítanod a vizespalackodat
A környezettudatosság jegyében egyre többen állnak át a saját, többször használatos vizespalackra. Az eldobható műanyag társaikkal ellentétben ezeket azonban rendszeresen tisztítani kell.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

























