Család

2023.02.08.

Az Aldi után újabb boltlánc jelentett be tartós árcsökkentést

Nosalty profilképe Nosalty

Újabb jó hír érkezett! A beszállítók már jó pár hete tartósan alacsony árakat kínálnak a kereskedőknek, így a boltok polcain egyre több olcsóbb termék jelenik meg.

A napokban számoltunk be arról, hogy az Aldi Magyarország alacsonyabb beszerzési árakhoz jutott, így február 6-tól számottevően, 20%-kal csökkentette a két legnépszerűbb, nemzetközi beszerzésű, 82%-os Desira és Milfina saját márkás vaj árát. Így ezek 1199 forint helyett ezentúl 959 forintba kerülnek. Az Aldi után most egy újabb boltlánc jelentett be árcsökkentést.

Egy újabb nagy boltlánc jelentett be nagy mértékű árcsökkentést

A CBA is lép

Az elmúlt hetekben a már megszokott leárazásokhoz képest sokkal hosszabb időszakon, akár két hónapon keresztül is alacsonyabb árakat kínálnak a beszállítók a kereskedőknek

– erről a CBA kommunikációs igazgatója beszélt a Világgazdaságnak.

Fodor Attila kiemelte, hogy a tartósan alacsony átadói árak közel egyéves időszakban hoztak fordulatot, azóta tart ugyanis az élelmiszerek erős drágulása. Egyelőre jellemzően 10-15 százalékos árcsökkenés figyelhető meg bizonyos termékkörnél a gyártói márkáknál. 

Így például a tejtermékek egy részénél, a gyümölcsleveknél és a teáknál is.

Ezeket a változásokat már a boltok polcain is megtapasztalhatják a CBA fogyasztói. Az üzletlánc kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy egy új helyzetről van szó, tehát egyelőre nagyfokú bizonytalanság és óvatosság lengi körül. A jövőben emiatt továbbra is történhetnek árváltozások.

20%-kal csökkenti az ALDI egy közkedvelt alapélelmiszer árát

20%-kal csökkenti az ALDI egy közkedvelt alapélelmiszer árát

Mi áll az árak csökkenésének hátterében?

Az árak enyhülése főképp az energiaárak csökkenésének tudható be, valamint a kedvező euró-forint árfolyamnak. Így a CBA az árak csökkentésével próbálja megállítani az eladott termékek mennyiségének hosszú ideje tartó esését.

Ha van tér az árak csökkentésére, akkor megtesszük, hogy ezzel kedvezzünk a vásárlóknak, illetve emelkedhessen a forgalom is

– fogalmazott.

Miért nem jó a boltosoknak a drágulás?

Az élelmiszerárak drasztikus emelkedése nemcsak az eladásokat gyengítette, hanem a fogyasztói szokásokat is a feje tetejére állította. A CBA-nál például az a tapasztalat, hogy megnőtt a kereslet az akciós, saját márkás termékek iránt, ugyanis a magyar vásárlók túlnyomó többsége érthetően árérzékennyé vált.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept