2022.11.03.
Már egy éve csak magyar hús kapható az ALDI-ban – ez történt azóta
Az ALDI Magyarország üzleteiben egy éve már csak hazai, friss húst találunk. A váltás jó döntésnek bizonyult, ugyanis az üzletlánc által értékesített friss hús mennyisége 10%-nál nagyobb mértékben nőtt: több mint 11000 tonnát vesznek meg a vásárlók. Ez pedig másoknak is jó hír: például a magyar állattartóknak és húsfeldolgozóknak is.
Az ALDI 2021 novemberében hozta meg azt a döntést, hogy állandó kínálatába kizárólag magyar beszállítóktól vásárol friss húst, akik csak hazai tartásból, vágásból és feldolgozásból származó friss hússal látják el az áruházlánc valamennyi üzletét. A vállalat az országos kiskereskedelmi láncok közül elsőként tette meg ezt a hazai agrárium számára stabil belföldi megrendelést és keresletet biztosító intézkedést, amelyet az Agrárminisztérium mellett az agrárszakmai szervezetek és a beszállítók is rendkívül kedvezően fogadtak. A döntés a vásárlók körében is pozitív visszhangra lelt, amit a rendkívül dinamikus forgalombővülés is visszaigazol. Az ALDI által forgalmazott frisshús-mennyiség az elmúlt 12 hónapban több mint egytizedével nőtt, és már meghaladja a 11 000 tonnát. A legnagyobb növekedés a pulykahús értékesítésében mutatkozott: a kategória forgalma közel 40%-kal bővült. A sertéshús értékesített mennyisége mintegy 15%-kal, a csirkehúsé pedig közel 7%-kal nőtt. Ezzel párhuzamosan az áruházlánc több mint 400 tonnával több friss magyar marhahúst forgalmazott.

10% feletti mennyiségi növekedés az ALDI magyar frisshús-értékesítésében
Jó döntésnek bizonyult a váltás
Az ALDI frisshús-kínálatát a legnagyobb hazai beszállítók biztosítják: a csirketermékek a Master Goodtól, a Hungerittől, a Meat-Landtól és a Szögedi Csirkétől, a pulykahús a Gallicooptól, a sertés friss húsok pedig a Kométától, a Cervustól és az MCS-től érkeznek a vállalathoz.
Egyértelműen jó döntésnek bizonyult az intézkedésünk, amelynek értelmében kizárólag 100%-ban magyar friss húst kínálunk üzleteinkben.
„Az agrárium felé stabil belföldi felvevőpiacot biztosítunk, vásárlóinknak pedig garantáljuk a frissességet és a kiváló minőséget, hiszen minden áruházunkba minden reggel friss és kizárólag hazai húsok érkeznek. Elhatározásunkhoz akkor is tartottuk magunkat, amikor külföldről alacsonyabb áron tudtunk volna beszerezni friss húsokat” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.
Feldolgozott hústermékből is nagyobb a választék
Nem csupán a friss, hanem a feldolgozott hústermékek is bővülést értek el az elmúlt egy évben. A vállalat kínálatában közel egytizedével több felvágott, májas és bacon kapható, de a kolbászok és szalámiféleségek száma is nőtt. Az ALDI bővítette a jellemzően hazai alapanyagból, kizárólag magyar feldolgozóknál készülő Kokárdás saját márkás termékek körét, így már nem csupán a tejtermékek, hanem a feldolgozott húskészítmények esetében is a kiváló minőségű belépő árkategóriás termékeket kínál a márka égisze alatt.
Az ALDI a hazai beszállító partnerek iránti elköteleződésével folyamatosan támogatja a magyar agráriumot, mindemellett pedig nagyszabású marketingaktivitást is folytat a hazai termékek népszerűsítésére. A „Hazait szeretettel” logó alatt futó kampányok felhívják a figyelmet a magyar termékek választásának előnyeire. A vállalat 2022. november elején átfogó, televíziós, rádiós, köztéri és online hirdetésekkel és aktivitásokkal ismét a magyar termékek választására és vásárlására ösztönzi a fogyasztókat, aminek keretében a Hazait szeretettel logóval ellátott árucikkeket vagy a Kokárdás márka termékeit választók nyereményjátékon is részt vehetnek.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















