Grillezz!

2021.06.25.

Még több hazai terméket és új munkahelyeket hoz az ALDI fejlesztése

Nosalty profilképe Nosalty

Biatorbágyon épített új hűtőraktárat az ALDI, amit a település polgármesterével együtt június 24-én adott át a cég magyarországi vezetése. A 8800 négyzetméter alapterületű raktár várhatóan több mint 50 új munkahelyet teremt majd Biatorbágyon. Ráadásul a magyar élelmiszerek aránya is nőni fog a bolt polcain: a nagyobb választék hatással lesz a látványpékségekre és a hűtőpultokra is.

Az új épülettel még tovább nő az ALDI logisztikai központjának raktárkapacitása. Ez kiemelten fontos az áruház működésének szempontjából, ugyanis ez a raktár biztosítja az ellátási lánc zavartalan működését. Több mint 500-an dolgoznak itt, így foglalkoztatási szempontból is jelentős szerepe van a környéken. Ide érkeznek be az áruházlánc valamennyi beszállítójától a termékek, illetve innen indulnak áruval felölteni a 148 magyarországi ALDI-üzletet a teherautók.

Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója és Tarjáni István polgármester

Folyamatos fejlesztések

Az elmúlt években az ALDI a fogyasztói igényekre reagálva folyamatosan fejlesztette hűtött, kényelmi termékeit, a nagyobb hűtött-termék-kínálat érdekében pedig egy teljesen új hűtőraktárat épített a meglévő logisztikai épület keleti irányú bővítéseként. A mai napon a vállalat ügyvezetése és Biatorbágy polgármestere hivatalosan is átadta az épületet.

A 8800 négyzetméter alapterületű új egységben egy -23 Celsius-fokos mélyhűtő és egy 0 Celsius-fokos hűtőraktár mellett egy kilenc rámpával rendelkező előhűtő is helyet kapott. Az L-alakú új épület egyik oldala 120, másik oldala 140 méter hosszúságú, illetve 40 méter szélességű, legnagyobb magassága pedig eléri majd a 16 métert.

Az új épületbe összesen 110 km hosszúságú kábelvezetéket és 0,5 millió kg acélt építettek be. Az ingatlan füstelvezető berendezése valamivel több mint 1 millió m3 levegő cseréjére képes óránként. A kétszintes épület teljes területén sprinkler tűzoltó rendszer üzemel. A raktárban pedig olyan hűtőközeget alkalmaz az áruházlánc, amely egy esetleges szivárgás esetén sem károsítja a környezetet.

Nagyobb raktárkapacitás – több magyar termék

Az új ingatlannak köszönhetően megduplázódik az áruházlánc magyarországi hűtőraktár-kapacitása, ami ráadásul 40%-kal nagyobb hűtött-termék-kínálatot tesz elérhetővé az ALDI magyarországi üzleteiben.

"Új hűtőraktárunkat több mint 6 milliárd forintos beruházással hoztuk létre azzal a céllal, hogy vásárlóinknak még nagyobb kínálatot nyújtsunk, a magyar termelőknek, beszállítóknak pedig újabb piaci lehetőséget biztosítsunk a hazai fogyasztók eléréséhez. Ebben az évben mintegy négy százalékkal bővítjük szortimentünket: több mint 70 különböző tejtermékkel, felvágottal, hűtött kényelmi termékkel, hústermékekkel, pékáruval és zöldséggel, illetve gyümölccsel gazdagodik termékkínálatunk, a termékek fele pedig magyar beszállítóktól érkezik hozzánk" – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója az átadás alkalmából.

Az ALDI vásárlói így többek közt GMO-mentes friss húsokkal, készételekkel, laktózmentes, bio-, tejpótló, vegán, húspótló termékekkel, például koleszterincsökkentő margarinnal, joghurtitallal, görög joghurttal, rizs- és zabitallal találkozhatnak majd a polcokon.

"Köszönettel tartozunk Biatorbágy város önkormányzatának azért a befektetőbarát környezetért és a gördülékeny ügyintézésért, amellyel az ALDI Magyarország elmúlt 10 évének legnagyobb egyösszegű beruházását támogatták. Hálánkat azzal is szeretnénk kimutatni, hogy raktárunkat ezentúl hivatalosan is ALDI Biatorbágyi Logisztikai Központnak hívjuk."

A beruházás révén továbbá több mint 50 új munkahelyet hoztunk létre a város és a környék lakossága számára, így közel 600 embert foglalkoztatunk a logisztika területén

– fűzte hozzá Bernhard Haider.

Modernizált látványpékségek, nagyobb hűtőpultok

Az új hűtőraktárba érkező termékek az áruházakban is nagyobb hangsúlyt kapnak. A vállalat 2014-ben indította el „Azon melegében” elnevezésű látványpékségeinek kiépítését, amelyek frissen, helyben sült kenyereket, édes és sós pékárukat kínálnak, továbbá a pékség mellett elhelyezett Coolboxokban frissítő italok, saláták és desszertek közül lehet választani.

A látványpékségek ma már minden magyarországi ALDI-üzletben elérhetők. A kínálat folyamatosan bővül, a jövőben mintegy 49 termékből választhatnak a vásárlók. A nagyobb hűtőraktár-kapacitás következtében belistázott új termékek esztétikus és higiénikus bolti megjelenése érdekében az ALDI lecseréli a részleg állványait, amelyeknek köszönhetően jelentősen megnő a kínált termékek száma.

Az üzletekben 12 új rekesszel, illetve tálcával bővül a bútorzat, így akár 30%-kal több terméknek jut hely. Az üzletek hűtőpultjait szintén bővíti a vállalat, hogy a szélesebb hűtött-, illetve fagyasztott- termék-választék számára is elegendő helyet tudjon biztosítani.

"Látványpékségeinknél minden termék tálcája önzáró plexiajtót kap, amely esztétikus és higiénikus megjelenítést biztosít a termékek számára, a vásárlók továbbá fém fogóeszközzel választhatnak a frissen sült pékáruk közül. Hűtőpultjaink bővítésére és a pékségek bútorainak modernizálására mintegy 4 milliárd forintot fordítunk."

Így összesen közel 10 milliárd forintos beruházással járulunk hozzá ahhoz, hogy hazai beszállítóink még több friss vagy hűtött magyar termékkel jelenhessenek meg vásárlóink előtt. A kereskedelem terén ebben az évben újabb 100 munkahelyet hozunk létre

– mondta Kulcsár Dénes ügyvezető igazgató.

Tarjáni István polgármester gratulált a fejlesztéshez és kijelentette, hogy a Biatorbágyot választó vállalkozások számára a város vezetése továbbra is biztosítani kívánja a vonzó gazdasági környezetet és a korrekt partneri kapcsolatot.

Az ALDI-ról Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként kiváló minőségű élelmiszereket és non-food termékeket biztosít vásárlói számára a lehető legkedvezőbb áron. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon, jelenleg országszerte 148 üzlettel van jelen a magyar kiskereskedelemben, és közel 4500 főt foglalkoztat.

A vállalat ALDI UTAZÁS márkanév alatt egyéni és csoportos utazások, szállások széles körét kínálja online platformon, továbbá öt üzletének parkolójában diszkont benzinkutakat üzemeltet.

Az ALDI mind a Biatorbágyi Logisztikai Központjának, mind pedig boltjainak teljes áramszolgáltatását zöldárammal biztosítja, továbbá klímavédelmi projektek támogatásával ellentételezi az operatív működéséből származó üvegházhatású-gázkibocsátását, így karbonsemleges működésű. A vállalatról bővebb információ a www.aldi.hu honlapon található.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept