Életmód

2026.06.18.

Ezekből a vármegyékből érkezik idén a magyar dinnye az ALDI-ba

Nosalty profilképe Nosalty

A hazai sárgadinnye már megjelent az ALDI kínálatában, a magyar görögdinnye pedig várhatóan július első hétvégéjén érkezik az üzletekbe. Az áruházlánc idén is magyar termelőktől szerzi be a szezon egyik legnépszerűbb nyári gyümölcsét, amely Békés, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből kerül a polcokra.

Az ALDI célja, hogy a szezon során a vásárlói igényekhez igazodva, megbízható hazai beszállítói háttérrel biztosítsa a friss dinnye kínálatát. Az áruházlánc kínálatában idén is a hazai fogyasztók által kedvelt dinnyefajták kapnak helyet. A sárgadinnyék közül elsőként a klasszikus, narancsszínű húsú Cantaloupe érhető el, amelyet a világoszöld húsú, frissítő ízvilágú Gália követ. A Cantaloupe már június 11-től magyar termelőktől érkezik az áruházlánc raktárába, míg a Gália fajta beszállítása június 18-án indul, így napokon belül csak magyar sárgadinnye lesz kapható minden ALDI-ban.

A vásárlók a hagyományos, piros húsú görögdinnye mellett magszegény változatot is találhatnak majd az áruházlánc üzleteiben. A hazai görögdinnye szezonkezdete július első hétvégéjén várható.

ALDI üzlet zöldség és gyümölcs osztály

Már érkezik a hazai sárgadinnye, hamarosan jön a görögdinnye is is az ALDI-ba

A magyar dinnye idén Békés, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből érkezik az ALDI-hoz. A három termőterület eltérő adottságai miatt a dinnye érése időben eltolódva indul, ennek köszönhetően pedig hosszabb ideig tarthat a magyar dinnye szezonja az ALDI üzleteiben. Az ALDI számára továbbra is kiemelt cél, hogy minél több értékesítési lehetőséget teremtsen a magyar termelők számára, és hosszú távú, kiszámítható együttműködést alakítson ki beszállítóival.

Az ALDI-nál évek óta azon dolgozunk, hogy a magyar vásárlók friss, ellenőrzött minőségű, hazai forrásból származó zöldségekhez és gyümölcsökhöz jussanak áruházainkban. A dinnye a nyári időszak egyik legkedveltebb gyümölcse, ezért különösen fontos számunkra, hogy ebben a kategóriában is stabil piacot biztosítsunk magyar partnereinknek. Magyarországi nyitásunk óta mintegy 35 000 tonna magyar dinnyét értékesítettünk, amivel hozzájárultunk a hazai termelők értékesítési lehetőségeinek bővítéséhez

– mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.

Miért szeretjük ennyire a görögdinnyét?

Így állapíthatod meg a gazda szerint, milyen a tökéletes dinnye

Így állapíthatod meg a gazda szerint, milyen a tökéletes dinnye

A görögdinnye a nyár egyik legnépszerűbb gyümölcse Magyarországon. Magas víztartalmának köszönhetően különösen jólesik a forró napokon, ráadásul önmagában, gyümölcssalátában vagy akár sós fogások mellé is fogyasztható. Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a grillezett görögdinnyés receptek, valamint a feta sajttal és friss zöldfűszerekkel készülő nyári saláták is.

Tudtad?

- A görögdinnye több mint 90 százaléka víz, ezért a nyári hónapok egyik legfrissítőbb gyümölcsének számít.
- A magyarok kedvence továbbra is a piros húsú görögdinnye, de egyre többen keresik a magszegény változatokat is.
- Nemcsak a gyümölcshús fogyasztható: a görögdinnye héjából savanyúság vagy chutney is készülhet.
- A görögdinnye jól párosítható sós ízekkel, például feta sajttal, mentával vagy rukkolával.

Hogyan válasszunk érett görögdinnyét?

A szakértők szerint érdemes olyan dinnyét választani, amelynek héján jól látható sárgás folt található, hiszen ez arra utal, hogy a termés elegendő ideig érett a földön.

A tompa, mély hang szintén az érettség egyik gyakran emlegetett jele, bár önmagában nem garantálja a tökéletes ízt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Apró burgonyák egészben, krémes tejszínes mártásban szalonnával és újhagymával.

krumpliköret

Tejszínes krumpli

Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...

Ropogós sajtos rudakból kirakott pókháló, közepén egy műanyag pókkal. A tányért halloweeni tökfigura, pókhálós dekorációk veszik körül.

sajtos rúd

Halloweeni sajtos pókháló

Kedvem támadt elkészíteni egy pókhálót, ami finom ropogós, és sajtos.....gyerekek is egykönnyen elkészítik.... :-)))Ha marad tészta, akár kettőt is készíthetünk.....

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

lacikrumpli újratöltve

Életmód

Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...

Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Erdélyi csorba

Gasztro

Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek

Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!

Nosalty

hájas tészta

Gasztro

Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...

November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.

Macsuga Viktória

Bácsi és kisfiú kézenfogva

Gasztro

4 jel, ami arra utalhat, hogy lassul az anyagcseréd: így...

Észrevetted, hogy könnyebben felszaladnak a kilók, gyakrabban vagy fáradt, vagy már nem vagy olyan erős, mint korábban? Az életkor előrehaladtával változhat az anyagcserénk, de nem mindegy, mi áll a háttérben. Néhány egyszerű életmódbeli változtatással sokat tehetünk az izomtömeg és az egészséges anyagcsere megőrzéséért.

Nosalty

További cikkek

répatorta glutén- és tejmentesen

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Vegán frankfurti, vega rakott krumpli +...

Minden igényt kielégítő és kreatív mentes receptek azoknak, akik ilyen-olyan okból kifolyólag mellőznek egyes alapanyagokat az életükből.

Tesco

Vásárlás

A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...

A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.

Hagyományos rakott kel

Vásárlás

30 csodaszép és isteni recept novemberre, mind a szezon legkedveltebb...

Érdemes a szezon adta alapanyagokat kihasználnunk, hiszen így készülhetnek a legízesebb, legtápanyagdúsabb ételek a konyhánkban, úgy, hogy még a pénztárcánknak is kedvezünk. Ez novemberben sincs másképp, már mutatjuk is a hónap csodaszép, isteni fogásait! Készítsétek el ti is!

Még több cikk

Top Receptek

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept