2022.01.03.
A legfincsibb alkoholos italok, sütik és ételek szilveszterre
Szilveszterkor sokszor még azok is koccintanak, akik egyébként egész évben kerülik a szeszt, de ilyenkor szokás alkoholt tenni a különféle ételekbe is. Ezekből gyűjtöttünk össze nektek édes és sós ötleteket.
A szilveszteri bólé, puncs és különféle koktélköltemények eléggé bejáratott hozzávalói a szilveszteri buliknak és koccintásoknak, de mi lenne, ha idén a szilveszteri vacsora fogásaiban is megjelenne – ha nem is túltengően – az alkohol? Egy-egy jól megválasztott íz és aroma összepárosítása nagyon fel tudja dobni a bevált ételeket is, ráadásul úgy, hogy nem szükséges sok alkoholt felhasználnunk hozzá. Készítsünk alkoholos finomságokat!
Szilveszteri rumos bólé
Égetett angol puncs
Flirtini koktél
Előételek és italok alkohollal
Számos olyan kedvelt előétel van, ami ünnepivé lényegül már önmagában is, de ha egy kevés alkoholos itallal bolondítjuk meg őket, még eggyel különlegesebbek lesznek. Ilyen például a máj, amit fogyasztanak ilyenkor pástétomként és zsírjára sütve, falatkákként baconbe vagy aszalt szilvába rejtve. Idén kipróbálhatjuk, hogy a pástétomhoz vagy házi májkrémhez adunk egy kevés édes desszertbort, például tokaji aszút, vagy egy kevés konyakot, esetleg sherryt. Az aszalt szilvás májat is elkészíthetjük úgy, hogy vörösborba vagy konyakba áztatjuk egy kicsit a szilvát, mielőtt beletöltjük a májat.
Vegán krémlikőr
Manhattan
French 75 koktél
Bor - a legismertebb kiegészítő
Az, hogy a bor – legyen az vörös vagy fehér – milyen fontos alapanyaga lehet egy-egy ételnek, nem újdonság. A vörösboros marhapörkölt, a borral készülő különféle raguk, az olasz húsos vagy épp zöldséges szószokba kerülő vörös- vagy akár fehérbor nem csak ünnepi időszakban előkerülő elkészítési módok.
Az ünnepi asztalra is kerülhet borban pácolt hús, de akár a vacsora indító fogása is lehet boralapú: az ünnepi borleves sok családban karácsonyi vagy épp szilveszteri fogás. Az aranygaluska vagy mákos guba mellé kerülő vaníliasodó is igen gyakran készül fehérborral.
Köretek és sültek pezsgővel, sörrel
A szilveszteri malacsült mellé elképzelhetetlen a párolt lilakáposzta, amit pedig sokan elképzelhetetlennek tartanak egy kis pezsgő nélkül. Pezsgő kerülhet különféle mártásokba is, amit halak vagy húsok mellé tálalhatunk. De a sör is egy olyan alapanyag, ami remekül mehet a sült húsokhoz, így aztán ha valamilyen komolyabb egybesült húsfélében gondolkodunk, keressünk rá a sörrel készülő sültek receptjeire is, garantáltan mámoros lesz a főfogásunk.
Borleves habgaluskával
Boros pecsenye
Sörös-mustáros csülök
Pálinka és egyéb likőrök– krémekbe, sütikbe
Ahogy a bor gyakori kiegészítője édes és sós fogásoknak, úgy a pálinka vagy valamilyen édes likőr is előszeretettel kerül a desszertekbe: a krémek, csokoládémártások, sodók kiegészítője lehet, áztathatunk gyümölcsöket pálinkában, hogy aztán a süteménybe, pohárdesszertbe kerüljenek, az olasz tiramisu elképzelhetetlen amaretto nélkül. De a pálinka jól érvényesülhet gyümölcsös, fűszeres chutneykban is, amiket sült húsok vagy zöldségek mellé kínálhatunk.
Gesztenyés-meggyes tiramisu
Ágyas pálinkás-meggyes szív
Csokoládés-ricottás pohárkrém kekszes alappal
Egy dolgot fontos kiemelni minden alkohollal készülő étel esetében: ezek a fogások gyerekek részére nem kínálhatók, mert a közhiedelemmel ellentétben az alkohol hő hatására sem tud teljesen lebomlani, ha pedig főzés nélkül, plusz ízesítésként kerül az ételbe, a felnőttek számára is felelősséggel fogyasztandó, hiszen attól, hogy nem folyadék formájában fogyasztunk, még ugyanúgy hatással van ránk.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Szilveszteri finomságok itt:
- 10 pazar szilveszteri fogás, amibe LENCSE kerül a szerencsédért
- 9 csinosan megrakott és istenien fűszerezett töltött tojás szilveszterre
- 9 vendégváró zöldségkrém, ha te tartod a szilveszteri bulit
- alkohol
- manhattan koktél
- koktél
- vegán krémlikőr
- szilveszter
- szilveszteri receptek
- alkoholos ételek
- alkoholos italok
- puncs recept
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


























