2024.03.18.
Ez történik a testeddel, ha napi kettő almát megeszel
Rengeteg előnnyel számolhatunk, ha minden nap eszünk két almát.
„Napi egy alma az orvost távol tartja” – szól a mondás. Ez a mennyiség megduplázva – tehát ha két almát fogyasztunk egy nap – pedig még több pozitív élettani hatást hozhat. Egy tanulmány szerint, ha nyolc héten át minden nap kettő almát elfogyasztunk, akkor közel négy százalékkal csökken az LDL-koleszterin szintje. Ez pedig hosszú távon jelentősen csökkentheti a szívroham vagy a stroke rizikóját.
Nézzük a tanulmányt!
A tudósok 40 olyan, 20 és 69 év közötti felnőttet vontak be kutatásukba, akiknek magas volt az LDL-koleszterin szintje. A résztvevőktől vért vettek, majd két csoportra osztották őket. Az egyik csapat tagjainak két hónapon át minden nap két nagyobb almát kellett megennie, a másik csapat pedig ezzel kalóriaértékben megegyező almalét kapott naponta – írja a házipatika.hu.

Ez történik a testeddel, ha napi kettő almát megeszel
A két hónap lejárta után ismét vért vettek tőlük, és megállapították, hogy azon alanyoknak, akik almát fogyasztottak, 3,6 százalékkal csökkent az LDL-koleszterin-szintjük. Ez a mennyiség ráadásul a napi ajánlott rostbevitel csaknem negyedét tartalmazza – olyan rostokat is, amelyek a koleszterincsökkentésért felelős bélbaktériumokat táplálják.
Más változást is tapasztaltak
A tanulmányt végző tudósok arra is rájöttek, hogy a napi két almát fogyasztó csoport erei sokkal egészségesebbek, és érfalaik is lazábbak voltak. A napi két alma jó hatása azonban a szakértők szerint elég messze áll a sztatinokétól (koleszterin és triglicerid csökkentésére szolgáló gyógyszerek), ez az apró étrendi változtatás mégis sokat segíthet a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésében.
Még több egészség:
- Félrevezető lehet a testtömegindex, ha fogyásról van szó
- Így tartsd be, hogy idén több zöldséget és kevesebb cukrot eszel
- 3 étrendkiegészítő, melyre inkább ne költs 2022-ben
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















