2022.10.12.
6 gyors őszi finomság, amit az olcsó almából rittyenthetsz
Az alma talán még kitart az általános drágulással szemben, ráadásul kifejezetten őszi is, így tökéletes alapanyag lehet a szezonális finomságok készítéséhez. Nézzünk hat olcsó és gyors receptet.
Az alma egész évben közkedvelt alapanyaga az édességeinknek, ilyenkor, ősszel azonban mégis autentikusabban hat a használata. A levélhullós hangulatba nagyon jól beleillenek a különböző gyümölcsös sütemények és desszertek, ezeket az alma segítségével pedig olcsón és gyorsan meg is valósíthatjuk. Nézzünk most hat ilyen receptet, egyik jobb, mint a másik!
Egy desszert, ami 35 perc alatt a miénk lehet: a fahéjas karikák belül puhák és almásak, kívül pedig fahéjasak és ropogósak. Percek alatt eltűnnek majd a tálból a falatok, hiszen ennek a süteménynek tényleg nehéz ellenállni.
Egy gyors tészta összedobásán, és almaszeletelésen túl nem lesz sok dolgunk ezzel a süteménnyel. Miután kisült, nem valószínű, hogy ráér majd kihűlni, hiszen egyszerűségében mégis olyan isteni, hogy azonnal elkapkodja majd mindenki.
A smarni önmagában is egy filléres, gyors édesség, amit szinte bármikor összehozhatunk. Ha pedig kiegészítjük a fantasztikus, aromás almával, szintet lép a morzsa, őszies hangulatot kap. Arra is jó módszer lehet, hogy a gyümölcsöt nem kedvelőkkel rejtve almát etessünk.
A gyümölcsöt nemcsak ropogós bundába, hanem puha kabátba is bújtathatjuk, ettől teljesen átalakul, szinte a fánkszerű territóriumba lép át. Fahéjjal hintsük meg alaposan, mert attól nyeri el végső, legszebb formáját.
Csodás rózsák nyílhatnak ki a sütőnkben, ha ezeket a muffinokat választjuk: a puha tészta vékony almaszeleteket rejt magában. Dekoratív és ínycsiklandó is egyben.
Kevertet az év teljes szakában süthetünk, telepakolhatjuk a kedvenc gyümölcseinkkel, magvainkkal, fűszereinkkel. Ez alól természetesen az alma sem kivétel: őszies hangulatban érkezik a piskóta, almásan-fahéjasan.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több őszi finomság itt:
- 4 lépés, amitől az őszi krémlevesed észbontó lesz
- Így készül nálunk a hibátlanul puha birsalmasajt
- A tornyosra pakolt amerikai palacsinta, amit sütőtökkel turbóztunk fel
- kevert almás
- őszi sütemény
- almás
- alma
- almás recept
- almás süti
- almás sütemény
- fordított almás
- almás édesség
- őszi édesség
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















