2024.12.06.
Megsütöttem 5 „igazi” családi almás pitét, mert ahány ház, annyi recept
Minden család almás pitéje más. Persze, ugyanazokból az alapanyagokból készülnek, és a végeredmények is nagyjából hasonlóak, de mégis épp annyi különbség van az egyes receptúrák között, hogy elmondhassuk: Magyarországon nincs két ugyanolyan almás pite. Ezt demonstrálandó elkértem 5 kollegám családi receptjét, megsütöttem őket, nem összehasonlítási célból, inkább a sokszínű süteménykultúránk bemutatása végett. Lássuk, mi sült ki belőlük!
Az egy dolog, hogy minden családnak megvannak a maga bevett, megszokott hagyományai, a hétköznapokban, utazás során, a jeles napokon, a fürdőszobában, a hálóban, de legfőképp a konyhában. Teljesen természetes, hogy mind máshogy készítjük el ugyanazokat a recepteket: hiszen mást láttunk a nagymama köténye mellett állva, mást sajátítottunk el egyedül, az első albérletünk szegényes konyhájában, mást küldött át nekünk Messengeren anyukánk/apukánk. Ez mind szép és jó így, hiszen a családi sokszínűség hajtja előre a gasztronómia örökké forgó kerekét, így maradnak fenn régi receptek és így születnek újak (természetesen a legtöbbször az előttük járókra támaszkodva). De!

Minden családnak megvan a maga bevett receptúrája
De az hogy lehet mégis, kérem szépen, hogy egy olyan egyszerű és szimpla recept esetében, mint az almás pite, mégis ilyen mérhetetlen mértékű sokszínűségről beszélhetünk? Ha megkérdeznénk az éppen mellettünk állókat a villamoson, valószínűleg ötvenből ötvenen mást mondanának, náluk hogyan készül a klasszikus édesség.
Ugyanazokból a hozzávalókból, igen, talán néha még ugyanazokkal a lépésekkel is, teljes hasonlóságról azonban sosem beszélhetünk: minden receptbe kerül egy-két apró változtatás, mozzanat, ami teljesen egyedivé teszi az adott pitét.
Amikor vendégségben más családok almás pitéit kóstoljuk, rögtön érezzük, hogy bizony egyik sem olyan, mint amilyet mi magunk/anyukánk/nagymamánk süt. Az mindegy, hogy kedveljük-e a másét vagy sem, a lényeg, hogy a teljes és totális egyediség az almás piték világában mondhatni, alapvetés.

Ahány ház, annyi pite
Minderről beszélni persze egy dolog, de ténylegesen megtapasztalni már egy teljesen másik. És mivel inkább a tettek emberének gondolom magam (bár a szavakat is igen szeretem), úgy döntöttem, hogy a szócséplés mellett elkészítek 5 különböző almás pitét, és azok segítségével próbálom demonstrálni a fent kilométeresen ecsetelt süteménysokszínűséget.
Persze mivel csak egy családom van, egy almáspite-recepttel, másokhoz, nevesen a kollegáimhoz fordultam – tőlük kértem el féltve őrzött családi receptúráikat. Az alábbi finomságokat kaptam, sütöttem, ezeket kóstoltuk együtt, nosztalgiáztunk, emlékeztünk, örültünk. Remélem másnak is hasonló élményeket okoznak majd!
Tejfölös tésztájú almás pite Grétitől

Gréti almás pitéjének receptjéért kattints a képre!
„Nagymamám mindig hétvégén készített pihe-puha almás pitét, magas, szálas almatöltelékkel, amibe, amikor már rosszul látott, került egy kicsi a magházból is, de ez nem vont le az értékéből. Nincs tesóm, így a piros, hosszúkezű-lábú majmocskámmal beültünk a konyhai nagy, háromrészes ablak alatti óriás tölgyfaasztal aljába, ennek volt egy kis emelvénye, amin, mint jó kiskutyák, csücsülhettünk, és 'közösen', fahéjas illatban, porcukorfelhőben almáspitéztünk.”

A megmaradt lé a legfinomabb ital volt kiskoromban!
Ha kell, akkor a diószórásra való ráhelyezés előtt kinyomkodjuk a tölteléket, de csak épphogy ne száradjon ki a süti. A megmaradt lé a legfinomabb ital volt kiskoromban!
Almás linzerpite variálható töltelékkel Zsófitól

Zsófi almás pitéjének receptjéért kattints a képre!
„Nálunk ez a jollyjoker recept, a sima alapot szoktam csinálni, de lehet plusz mazsolával, dióval, egyébbel feldobni. Legutóbb kekszet kevertem az almába, és úgy is nagyon finom volt. Linzertészta az alap, és az alma lereszelve és pici vajon párolva kerül a tetejére. Nyáron ettük már vaníliafagyival is, de ősszel/télen biztos többet csinálom, eddig mindig gyorsan elfogyott.”

Nálunk ez a jollyjoker recept
Zsófi elmondása szerint a pite sütésében akár a kicsik is segíthetnek, tésztanyújtással, formázással, satöbbi. A pite egy nagyként vagy kis formákban is megsüthető, így még jobban elválnak egymástól a különböző ízek.
Glutén- és laktózmentes almás pite Jucitól

Juci almás pitéjének receptjéért kattints a képre!
„Én az vagyok, aki mindennemű krémesek és torták helyett szülinapján is inkább almás pitét enne, szóval elég szomorú voltam, mikor az évek során kiderült, hogy sem tejterméket, sem glutént nem fogyaszthatok. Ennek feloldása volt, hogy anyukám, rendes anyaként, nem hagyta, hogy az almás pite hangulata és ízvilága nélkül tengődjek, és kinézett egy mentes receptet nekem. Külön plusz benne, hogy barátnőm, Flóra receptje, így tudható előre, hogy működőképes és finom is.”

Anyum évi egyszer tuti megsüti nekem
„Tény, hogy kicsit szétesik, mert a rizsliszt sosem lesz olyan, mint a sima, és tény, hogy egy pici mellékíze mindig lesz, mint a legtöbb mentes dolognak, de a lényegérzést hozza, és nekem ez elég. Anyum évi egyszer tuti megsüti nekem, én pedig boldog vagyok. Sok fahéjjal.”
Fényes almás pite zsíros tésztával Vikitől

Viki almás pitéjének receptjéért kattints a képre!
„Gyerekkorom meghatározó élménye, hogy szabolcsi lányként egyáltalán nemcsak ősszel, de télen, nyáron és tavasszal is készült almás pite nagyi konyhájában. Tipikusan az a recept, aminek talán ez volt a kiinduló receptje, aztán mégis nagyi kezei alatt formálódott. Olykor biztos vagyok benne, hogy kettővel több alma vagy kicsit több zsír, dió birtokában valamiből több került bele, valahogy neki köszönhetően így is, úgy is tökéletes végeredmény kerekedett ki. Akarom mondani, négyzetesedett, ugyanis a másik alapelv, amit megtanultam, hogy nem flancolunk a kerek sütőformákkal: „hidd el Vica, így mindenkinek több is jut”, szóval én is kizárólag ebben sütöm aranylóra.”

Tőlem ugyan ne várjanak cukorsokkot, nagyi sem lenne büszke, hogy így vittem tovább az ikonikus süteményének készítését
„Egy biztos még, fahéjat csak azért szórtunk bele, mert mindenki szerint kellett, de senki sem szerette a családban igazán. Porcukorral egyáltalán nem szórakoztunk a végén, igazából senki sem volt nagyon édesszájú, ez a mai napig megmaradt, akkor is, ha én készítem.”
Tőlem ugyan ne várjanak cukorsokkot, nagyi sem lenne büszke, hogy így vittem tovább az ikonikus süteményének készítését.
Diós mágnáspite almával Lillától

Lilla almás pitéjének receptjéért kattints a képre!
„Nagymamám almás pitéjét sokáig nem ettem, mert egy másik faluban élő néniét kóstoltam csak, amit nem éreztem elég édesnek, ezért elkönyveltem, hogy én ezt a süteményt nem szeretem. Pár évvel később azonban „csak” ezt sütötte az egyik családi eseményre, így kénytelen voltam megkóstolni, hiszen mégis, mit ér egy családi összejövetel, ha nem eszünk a nagyi süteményéből? A nagymamáé kifejezetten édes a felül található diós rétegtől, gyerekénem pedig imádta a gejl süteményeket. Azonnal beleszerettem a felül ropogós, belül puha finomságba, és az egyik kedvenc süteményem lett.”

Azonnal beleszerettem a felül ropogós, belül puha finomságba
„Bár felnőttként már nem vagyok oda a nagyon édes süteményekért, azért mindig lecsaptam egy-egy szeletre. Pár éve azonban nagyon beteg lett, és már nem tudott sütni, így amikor Beni kollegám belevágott ebbe a projektbe, nagyon megörültem, hogy újra falatozhatok ebből az isteni sütiből, melynek elnézem, hogy ennyi cukor van benne.”
Ha a te családodnak is van saját almáspite-receptje, töltsd fel bátran a Nosaltyra, hadd gyarapodjon az amúgy is sokszínű gyűjtemény. Vagy ha kipróbálnád a másét is, nézd meg az összes receptúrát ITT!
Receptek és fotók: Lakos Benedek
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több családi recept vár itt:
- Így lett a gyerekkoromban elrontott zabkekszből tuti nyárvégi desszert
- Megsütöttem nagymamám foszlós buktáját 4 régi-új töltelékkel
- Így sül a kapros-túrós nagymamám (és Benke Laci bácsi) receptje alapján
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















