Gasztro

2025.09.20.

Kutatók mutattak rá, mi köze a beleinknek a rossz alváshoz

Szabó Anna profilképe Szabó Anna

Egy 400 ezres mintán végzett kutatásból egyértelműen kiderült: egyes bélbaktériumok álmatlanságot okozhatnak, míg más típusok védelmet nyújtanak ellene.

Régóta gyanították, hogy a bélflóra és az álmatlanság összefügg egymással, most azonban úgy tűnik, ok-okozati és kölcsönös kapcsolat áll fenn közöttük. Egy nagyszabású vizsgálat kimutatta, hogy bizonyos baktériumok növelhetik az alvászavar kialakulásának kockázatát, míg mások éppen ellenkezőleg: védelmet jelenthetnek. A kutatók arra is rámutattak, hogy maga az álmatlanság is megváltoztathatja egyes baktériumcsoportok mennyiségét a bélben.

alvó nő

14 baktériumcsoport képes növelni az álmatlanság kockázatát

Mi is pontosan az álmatlanság?

Az álmatlanság a leggyakoribb alvászavarok közé tartozik: nehéz az elalvás, illetve az alvás minősége is gyenge lehet. Ezt gyakran kíséri fáradtság és ingerlékenység, ami jelentősen rontja a mindennapokat. A becslések szerint a lakosság 10–20 százaléka szenved tőle. Ráadásul egyfajta lejtőként is működik:

előidézhet más testi és lelki betegségeket, amelyek súlyosabb egészségügyi következményekhez vezethetnek.

A kiváltó okok összetettek:

Az azonban már korábban is ismert volt, hogy álmatlanságban szenvedők bélmikrobái gyakran eltérnek az egészségesekétől – de eddig nem sikerült igazolni, hogy valóban okozati kapcsolatról van szó.

Hogyan vizsgálták a kapcsolatot?

Ezzel az 5 étellel álomba eheted magad

Ezzel az 5 étellel álomba eheted magad

A kutatócsoport az úgynevezett Mendeli randomizációs elemzést alkalmazta – ez a módszer a születéskor örökölt genetikai különbségeket használja fel annak vizsgálatára, hogy egy tényező (például bizonyos bélbaktériumok) valóban előidéz-e egy adott állapotot (például álmatlanságot), vagy csak együtt fordulnak elő.

Az adatok alapját 386 533 álmatlanságban érintett ember genetikai vizsgálata adta. Ehhez kapcsolták a bélmikrobiomra vonatkozó adatokat: 18 340 főét a MiBioGen konzorciumtól, valamint 8208 főét a Holland Mikrobiom Projektből.

Az eredmények szerint 14 baktériumcsoport növelte az álmatlanság kockázatát (1–4 százalékkal), míg nyolc baktériumcsoport csökkentette azt (1–3 százalékkal). Ugyanakkor magáról az álmatlanságról is kimutatták, hogy 43–79 százalékkal visszaszorítja hét baktériumcsoport jelenlétét, míg 65–300 százalékkal növeli 12 másik csoport mennyiségét. Különösen az Odoribacter nemzetséghez tartozó baktériumok függtek össze szorosan az inszomnia kockázatával.

Ezzel az 5 étellel álomba eheted magad

Ezzel az 5 étellel álomba eheted magad

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A kutatók szerint a vizsgálatukban nem találtak úgynevezett pleiotróp hatást (amikor egy gén több, egymástól függetlennek tűnő következményt okoz). Ez erősíti azt az érvelést, hogy valóban ok-okozati kapcsolatról lehet szó.

cica álmodik

Kutatók mutattak rá, mi köze a beleinknek a rossz alváshoz

Ugyanakkor vannak korlátok: minden résztvevő európai származású volt, pedig a bélflóra összetétele etnikai és földrajzi különbségektől is függ. Az étrend és az életmód szintén nagyban befolyásolja a mikrobiomot, ezeket azonban nem vették figyelembe a kutatásban.

Az álmatlanság és a bélflóra kölcsönhatása egy összetett, kétirányú folyamat, amelyben szerepet játszik az immunrendszer működése, a gyulladásos válaszok, az idegi ingerületátvivő anyagok felszabadulása és számos egyéb sejtszintű mechanizmus

A tanulmány előzetes bizonyítékot kínál arra, hogy valóban ok-okozati kapcsolat állhat fenn az álmatlanság és a bélflóra között. Ez a jövőben hozzájárulhat olyan kezelések kifejlesztéséhez, amelyek a mikrobiom befolyásolásával segíthetnek az alvászavarok leküzdésében.

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept