Gasztro

2020.11.30.

Amerika desszertkedvencei

Szikszai Anna profilképe Szikszai Anna

Brownie, cupcake és sajttorta - a három top desszert exportcikk, amit szinte mindenki imád. Most megmutatjuk, hogy mi hogyan készítjük őket legszívesebben!

Keresési statisztikáinkban mindig előkelő helyen szerepelnek ezek a desszertek, így felesleges is lenne vitatni a népszerűségüket. Egyszerűek, gyorsak, jól variálhatók. Na jó, a sajttorta azért kihívások elé tudja állítani az embert, ahogy azt már Kitti is megtapasztalta. A brownie-t szerintem már senkinek nem kell bemutatni, a cupcake pedig tulajdonképpen a közkedvelt muffin egy turbózott változata. Kicsit kisebb, a tetején émelyítő cukormázzal, díszekkel, meg amivel csak akarjuk. Igazi édességmámor, ami ráadásul egy kis ékszerdoboznak is beillik. Nézzétek csak meg a Magnolia Bakery desszertjeit! Nagy álmom, hogy egyszer beszabadulok az egyik cukrászdájukba.

A brownie és a muffin egyébként ma már a sarki pékségben is az állandó kínálat része, a cheesecake pedig gyakori vendége az éttermek desszertkínálatának. Ez utóbbit készíthetjük egyszerűen, csupán hűtéssel, és New York-i módra is, sütéssel, gyümölcs szósszal nyakon öntve.

Nézzük, hogy mi hogy készítjük őket a legszívesebben!

Brownie



Diós brownie

Sok-sok csokival, egy kis dióval és jéghideg vanília fagyival az igazi. A brownie titka a krémes belsőben rejlik. Nem szabad túlsütni, nem szabad kiszárítani. Az a lényeg, hogy a belseje még egy kicsit "nyers" maradjon, hogy érezzük a csokoládé krémességét.

Cupcake



Red velvet cupcake

A red velvet (vörös bársony) őrületbe már egy ideje én is szerettem volna becsatlakozni, így pont kapóra jött az ötlet, hogy megmutassuk, hogyan készítjük Amerika kedvenceit. Lehetett volna még cifrázni, de én különösebben nem rajongok a cukordíszekért. A készítés közben szerezett nagy tanulságot azonban mindenképp meg kell, hogy osszam veletek: a természetes, adalékmentes ételszínező porból akár egy fél kilónyit is rakhatnánk a tésztába, akkor sem kapjuk meg a hőn áhított színt. Fogadok, hogy az amerikaiaknak van erre valami spéci cuccuk.

Sajttorta



Joghurtos-limeos sajttorta

Talán azt már lehet tudni rólam, hogy nem igazán kedvelem a nagyon pepecselős recepteket. Butaság, tudom, egyszer biztosan kinövöm majd, de amíg folyamatos rohanás az életem, addig nem hiszem, hogy ez változni fog. Úgyhogy a sajttortából is az egyszerű és expressz változatot szeretem, ahogy ezt bizonyára ez a recept is mutatja. Igazi tavaszi, már-már nyárindító desszert.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Tört paszuly videó

Tört paszuly

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept