Család

2020.11.30.

Egy amerikai étterem kitiltotta a kisgyerekes vendégeket. Vajon igazuk van?

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

Egy amerikai étterem nem látja szívesen a kisgyerekeseket a többi vendég nyugalma érdekében. Téged zavarnak a hangos kicsik az étteremben?   

Amerikában nem kis felháborodást váltott ki, hogy egy kaliforniai étteremben, az Old Fisherman's Grotto-ban olyan sajátos házirend érvényesül, amely alapján nem látják szívesen a kisgyerekes vendégeket - írta az ABC. Mivel a kaliforniai törvények nem teszik lehetővé, hogy a kicsiket kitiltsák a vendéglátóhelyekről, az étterem házirendként fogalmazta meg ajánlását, amelynek az etetőszékek hiánya is nyomatékot ad. A kisgyerekeseknek nem tetszik a döntés, de az étterem forgalma nőtt azóta, hogy bevezette az új módit.

Érdekes kérdés, hogy ha kizárják a kisgyerekeket, azt diszkriminációként értelmezzük-e, vagy arra helyezzük a hangsúlyt, hogy ezzel más vendégek pihenését segítik. Etikailag nem könnyű igazságot tenni ebben az ügyben.

Bevallom, nekem ambivalens érzelmeim vannak ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Nem kerget őrületbe a gyerekek hangoskodása, de ha egy kisbaba hosszasan sír – tudjátok, úgy, mintha szegényke az életéért küzdene – akkor rövid időn belül úgy érzem, mintha szétrepedne a koponyám. Ez nem az az élmény, amit egy csendes, nyugodt estén nagy örömmel átélek. Egyetlen dolog van ezen kívül, amit nehezen viselek.



Gyerekbarát étterem Barcelonában

Vannak azok a nagyon bizalmas természetű gyerekek, akik nagy örömmel állnak oda melléd 5 centire, majd kedvesen érdeklődnek a nevedről, arról, mit eszel, illetve mutatják meg neked a kedvenc, csokoládétól maszatos játékukat.

Szóval felőlem hangoskodjanak bátran a nagyobb gyerekek, de ne kelljen velük beszélgetnem. Ezzel együtt megértem, ha valaki teljes nyugalomban kívánja elkölteni a vacsoráját, amit kikapcsolódásként iktat be az életébe, és amiért súlyos pénzeket fizet – hazudnék, ha azt mondanám, nem értem meg őket.

Abban sem vagyok biztos, hogy az a szülői kvalitások hiányára utal, ha valaki nem tud megfékezni egy éhes és türelmetlen gyereket. A gyerekek nyughatatlansága valószínűleg életkoruk velejárója is.

Lássuk, mivel szokták halára idegesíteni a gyerekek a vendégeket az étteremben:

Nem csupán passzív elszenvedőként, hanem szülőként is hihetetlenül fárasztó tud lenni egy étteremben eltöltött este gyerekekkel „nehezítve”. A szerkesztőségünkben dolgozó egyik anyuka le is mondott arról, hogy együtt menjen étterembe 8 évesnél fiatalabb gyerekeivel. Elmondása alapján a fiúk mérhetetlenül fárasztóak tudtak lenni.

Nem elég, hogy nagyon nehezen választottak az étlapról, de utána nem értették, miért nem érkezik meg azonnal a fogás, amit kértek - ezzel ráadásul nem is voltak mindig elégedettek. Azt az időszakot, amíg az ételre vártak, a gyerekek természetesen az asztal alá mászással és egymás bosszantásával töltötték.

Egy másik kollégánk azt fogalmazta meg alapszabályként, hogy éhes gyereket nem szabad étterembe vinni.

Annyira türelmetlenek és feszültek lesznek ettől a helyzettől, hogy játszanak a késsel, kiöntik a sót, autókormánynak nézik a tányért. Jó megoldás lehet, ha a szülő visz magával rajzfüzetet, játékot, de az, ha olyan éttermet választ, ahol vannak játékok a legkisebbeknek.

5%-os kedvezmény a számlából

Noha kevés olyan vendéglátóhely van, ahol deklaráltan nem látják szívesen a kisgyerekeseket, több étterem kifejezetten gyerekbarátként hirdeti magát. Egy olasz vendéglős még kedvezménnyel is kedveskedik azoknak a családoknak, ahol a gyerekek "vendégbarát" módon viselkednek. Azzal együtt, hogy nem szokás a kisgyerekeket kitiltani az étteremből, Magyarországon is lehet néhány garantáltan nyugodt helyet taláni.

Idehaza több gyermekmentes szálloda üzemel, és az éttermek közül is például a két Michelin-csillagos Onyxban sem ajánlott csecsemővel beülni vacsorázni.

Ezeket olvastad már?

Gyerek nélkül enni?!

Család

Gyerek nélkül enni?!

A nyári szünidőben sok szülővel megesik, hogy gyermeki felügyelet nélkül marad. Ez nagyon nehéz időszak a felnőttek számára, legyünk óvatosak!

Miss Lemon

4 könnyű fogás, ami minden gyerek kedvence lesz - készítsd el őket gyereknapra

Kifőzde

4 könnyű fogás, ami minden gyerek kedvence lesz - készítsd...

Gyereknap alkalmából a lurkók kedvenc ételeit hoztuk el nektek. A paradicsomlevesre, csirkefalatokra, borsófőzelékre és tejberizsre kevés gyerek szokott nemet mondani! (x)

Nosalty

Nem eszik a gyerek: evészavar, betegség vagy lázadás?

Sulikezdés

Nem eszik a gyerek: evészavar, betegség vagy lázadás?

Minden gyermek életében vannak rövidebb-hosszabb időszakok, amikor nem eszik. Ennek lehetnek hétköznapi okai is, de van, amikor érdemes jobban odafigyelni!

Rózsakert Medical Center

Olcsóbb lehet a cech, ha jól viselkedik a gyerek

Gasztro

Olcsóbb lehet a cech, ha jól viselkedik a gyerek

Az utóbbi időben sokat foglalkoztunk a gyerekekkel való étterembe járással. Egy olasz vendéglősnek jó tapasztalatai vannak a témában, így ha jó a gyerek, a szülő is jól jár.

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept