Zöld

2020.11.30.

Amikor az élet közbeszól: a koronavírus miatt egy zero waster is lemond a textil zsebkendőről

Antal Éva Ráhel profilképe Antal Éva Ráhel

Hogy mit csinál egy hulladékmentes életet képviselő és gyakorló ember a koronajárvány idején? Ezt.

Minden bizonnyal a legtöbb olvasónknak semmi másról sem szól sajnos az élete jelenleg, csak a koronavírusról, amely az elmúlt hetekben árasztotta el bolygónk népességét. Cikkünkben a járvány környezetre, klímaváltozásra és a zero waste, azaz hulladékmentes mozgalomra gyakorolt hatásáról fogunk írni.

Ki kell mondjuk, nincsen zerowaste-szakértő, aki fel lenne készülve és igazán hasznos információval tudna szolgálni világjárványokkal kapcsolatban, így a mozgalmat is meglepetésként érte a jelenlegi helyzet.

Ez is érdekelhet:

Így spórolok a hulladékmentes élettel havi 40 ezer forintot

Nincs többé saját bögre

Sok helyen, főleg vendéglátóegységekben korlátozásokat vezettek be az újrahasználható eszközökre vonatkozóan a fertőzésveszély elkerülése végett. Tehát már nem kérhetik a saját bögréjükbe elvitelre a kávét, hanem eldobható, egyszer használatos papír pohárban vagy helyben kell elfogyasztaniuk a vendégeknek az italukat.

via GIPHY

A csomagolásmentes boltok is lépnek a koronavírus kapcsán, több helyen új szabályokat alkottak az ott dolgozók és a vásárlók egészsége érdekében. A budapesti Ne pazarolj - csomagolásmentes bolt nemrég tette közzé saját oldalain, hogy egyszerre csak kettő vásárló tartózkodhat a boltban, a többieknek addig kint kell várakozniuk. A vásárlóknak a boltba lépvén azonnal fertőtleníteniük kell a kezüket a kihelyezett fertőtlenítőkkel, a termékeket kizárólag az ott dolgozók érinthetik meg, ők segítenek a vásárlók kiszolgálásában. Arra kértek mindenkit, hogy egyedül és felkészülten, listával érkezzenek, hogy a vásárlás sebességét fel tudják gyorsítani. Természetesen ezen kívül fokozott figyelmet fordítanak a polcok és a kimérő eszközök fertőtlenítésére is.

Ezt láttad?

12 eszköz, amit szerezz be a környezetbarát tavaszi nagytakarításhoz

Azonban ha valaki úgy érzi, hogy számára biztonságosabb lenne a jelenlegi helyzetre való tekintettel, ha inkább csomagolt termékeket vásárolna kimérős helyett, érdemes odafigyelni arra, hogy magasabb újrahasznosítási rátával rendelkező csomagolású élelmiszereket vegyünk: a papír, a fém és az üveg, valamint a műanyagok egyes fajtái, úgy mint a PET (1), a PP jelzésű polipropilén (5), valamint a polietilén két fajtája (2 és 4-es jelzéssel) tartoznak ebbe a kategóriába.

Nem kell halmozni

Fontos, hogy ne kezdjünk el irreálisan nagy élelmiszer-mennyiségeket felhalmozni, amiket nem tudnánk elfogyasztani, továbbra is csak azt vegyük meg, amire igazán szükségünk van, saját belátásunk szerint. Ha nem fosztjuk ki a boltokat, másoknak is jut elegendő élelmiszer. Amiatt pedig nem is érdemes aggódnunk, hogy egy lehetséges kötelezően elrendelt karantén esetén ne nyitnának ki az élelmiszerboltok. Azonban arra odafigyelhetünk, hogy a heti bevásárlások számát csökkentsük, így nem kell olyan gyakran emberekkel érintkeznünk, és elkerülhetjük a fertőzés veszélyét.

Palackozott ásványvíz? Minek?

Feltűnt, hogy sokan szintén nagy mennyiségben kezdtek el PET-palackozott ásványvizeket vásárolni, azonban arra felhívnám a figyelmet, hogy a vírus nem a csapvízen keresztül fertőz, és nem kell attól sem tartani, hogy vízkorlátozást vezetnének be. Ellenben a csapvizeket fokozottabban ellenőrzik, mint a palackozott vizeket, így fogyasztásuk a legtöbb helyen biztonságos, ráadásul nem termelünk vele szemetet. Továbbá, ha sokáig hagyjuk a palackban állni a vizet, a palack BPA-tartalma a vízbe oldódik, amit nem tanácsos meginni.

Azért ne mondjunk le a zero waste-ről

Bár a kialakult helyzet kétség kívül nincs jó hatással a hulladékmentes mozgalomra, bizonyos praktikákat lehet és érdemes is folytatni a háztartásban még ezekben a vészterhes időkben is. Nagyon nagy hasznát vettük az önkéntes karanténunk alatt eddig az újrahasználható eszközeinknek, például takarítórongyoknak, mosótojásnak, és az újrahasználható menstruációs eszközöknek (mint a menstruációs bugyi vagy mosható betét), mert nem kellett belőlük nagy számban vásárolnunk, hiszen van rá hulladékmentes alternatívánk.

Azonban egy-egy eszköznek a WHO előírásának megfelelvén ideiglenesen búcsút mondtunk higiéniai okokból, mint például a textilzsebkendőnek. Orrfújáshoz újrahasznosított papírból készült zsebkendőt használunk, amit használat után egyből a kukába teszünk, így nem tároljuk a kórokozókat a zsebünkben.

Ecoegg mosáshoz

Öröm az ürömben

És ahogy szokták mondani, minden rosszban van valami jó is. A vírusból adódó korlátozások leglátványosabban a turizmus és általában véve az utazások terén mutatkozik meg. Mivel csökkent a légiforgalom, a CO2-termelés is visszaszorult a világ szinte minden pontján, így sok helyen megtisztult a levegő, ami a klímaváltozás szempontjából egy nagyon jó jel.

Amíg az emberiségnek meggyűlik a baja az egyik problémával, a másikról egy kicsit megfeledkezhet.

Antal Éva

Antal Éva, a VászonzsákoslányInstagramját itt,Youtube-csatornáját itttalálod!

Ezeket olvastad már?

Vászonzsákoslány: régi-új környezetbarát tippek nagyszüleinktől

Zöld

Vászonzsákoslány: régi-új környezetbarát tippek nagyszüleinktől

Sose gondoltuk volna, hogy nagyszüleink teljesen ösztönösen voltak zöldek és környezetbarátok...most pedig ideje visszamenni a gyökereinkhez, és követni szokásaikat!

Antal Éva Ráhel

6 kérdés és tévhit, ami sokakat érint, akik szelektíven gyűjtik a szemetet

Zöld

6 kérdés és tévhit, ami sokakat érint, akik szelektíven gyűjtik...

Egyre több háztartásban válik alapvetővé a hulladékok szelektív gyűjtése, ami szuper. Azonban vannak tévhitek a szelektálással kapcsolatban, amiket jó, ha ismerünk!

Antal Éva Ráhel

Na, hát így kell környezetbarát módon, hulladékmentesen utazni

Zöld

Na, hát így kell környezetbarát módon, hulladékmentesen utazni

A Vászonzsákoslány most megosztja veletek, hogyan állt át tudatosan arra, hogy utazásai során se pazaroljon – se repülőgép-üzemanyagot, se élelmiszert, se műanyagot.

Antal Éva Ráhel

“A családom kiröhögött, hogy szatócsboltom lesz, lett egy szatócsboltom” - Solymár első csomagolásmentes boltjában jártunk

Zöld

“A családom kiröhögött, hogy szatócsboltom lesz, lett egy szatócsboltom” -...

Szigeti Nagy Laurával, Solymár első, frissen nyílt csomagolásmentes boltjának, a Nyom nélkül-nek tulajdonosával beszélgettünk egy jót.  

Antal Éva Ráhel

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept