2022.06.20.
Az angol reggelitől a piacokon át az újhullámos kávézókig – ezeket nem hagyhatod ki, ha Londonban jársz
Lássuk be, Londonról elsősorban az eső, a királyi család, a Tower, a múzeumok és a színházak szoktak az eszünkbe jutni, és nem a gasztronómia. Pedig kis helyismerettel fantasztikusakat lehet enni-inni, fish and chips-en innen és túl. Úgyhogy öveket becsatolni, feketeöves gasztrobarangolás következik!
„London. Tudod, hal, chips, délutáni tea, rossz kaja, még rosszabb idő, kib***ott Mary Poppins… London!”. Az idézet a Blöff című filmből származik, és zseniális módon egyszerre foglalja össze a valóságot és a sztereotípiákat. Régi közhely, hogy az angol konyha egyhangú és unalmas, és bár változatosságában tényleg messze áll mondjuk az olasztól, azért nem érdemes ennyivel letudni. Egy világvárosban ráadásul mindent is megtalálunk!

Londont mindenkinek látnia kell, ráadásul nem lehet rosszkor menni: minden évszaknak megvan a maga varázsa
Angol reggeli, ötórai tea, egy pint sör
Az angol reggeli például kimondottan remek találmány, amit semmiképp nem szabad kihagyni Albionban járva. Általában tükörtojásból, paradicsomos babból, baconből és grillkolbászból áll, de ez csak az alap, számtalan kiegészítőt választhatunk hozzá, de számos helyen vegán verziót is kóstolhatunk. Grillezett paradicsom, sült gomba, black pudding (az angolok véres hurkája), röszti, chips - kedvünkre variálhatjuk az összetevőket, ha mindenből kérünk, akkor pedig csak kiáltsunk Full Monty-t.

Az hagyományos angol reggelit akár otthon is elkészíthetjük - receptért katt a képre
Ha igazán autentikus élményre vágyunk, látogassunk el a Regency Caféba, ez a folyamatosan pörgő reggeliző elsősorban a helyiek kedvence és legalább egy tucat filmben és sorozatban szerepelt már.
Az ötórai tea, amit nem (csak) ötkor, és többnyire tejjel fogyasztanak az angolok, furcsa lehet számunkra. Pedig érdemes kipróbálni, mert kimondottan finom és könnyen rá lehet kapni, feltéve persze, hogy megfelelő teából készítjük. London-szerte több legendás teaház és délutáni teát kínáló luxushely található, de felesleges erre vagyonokat elverni.

A tejjel készült angol tea receptjéért katt a képre

Na, ezért isszák tejjel a teát az angolok
A helyiek se itt isznak, nekünk se kell - vegyünk inkább egy dobozzal valamelyik rendes teából (Twinings’, PG, Yorkshire Tea, M&S) és készítsük el házilag fillérekért. A műfaj rajongóinak pedig érdemes elzarándokolnia a Fortnum and Mason, a Twinings' vagy épp a Kelet-Indiai Társaság (bizony, még létezik!) teaboltjába, mert mindegyik maga a teakánán!
Bár nem a fish and chips az angol gasztronómia csúcsa, azért érdemes kipróbálni, akár valamelyik hangulatos helyi pubban. Utóbbit tényleg nem kell nagyítóval keresnünk, szó szerint minden sarkon van egy, ha pedig betérünk, kortyolgassunk el valamelyik angol sörből egy pinttel. A legtöbb pub komoly történelemmel rendelkezik: a Ye Olde Chesire Cheese például Dickens és Mark Twain törzshelye volt, míg a Ye Olde Mitre udvarában állítólag már I. Erzsébet is táncolt.

A többszáz éves kiskocsma egy hangulatos sikátorból nyílik, ha nem tudunk a létezéséről, nem is találunk rá
Mennyei falatok a legváratlanabb helyeken, ebben igazán erős London
Ha az angol szentháromságot már letudtuk, akkor fordítsuk figyelmünket a váratlan gasztropillanatok felé, és hagyjuk magunkat lenyűgözni. Először is, ott van Chinatown, a kínai negyed, Soho szívében, ahol mindenféle autentikus, kínai specialitást kipróbálhatunk. A levesek, gőzölt batyuk és pekingi kacsa mellett azért hagyjuk helyet a desszertnek is, és ugorjunk be a Chinatown Bakery-be, ahol csodás pékárukat és édességeket kaphatunk. Személyes kedvencem a babpasztával töltött mooncake, de a különféle matchás, lótuszos és pandanos sütemények is csodásak.

Kína legfantasztikusabb édességeit kóstolhatjuk meg a Chinatown Bakery-ben
Maga a Soho és a mellette fekvő Covent Garden negyedek is megérnek egy-egy gasztromisét, hiszen itt a hangulatos street food-os helyektől az elegánsabb éttermekig mindent megtalálunk.
Talán nincs is olyan ország, amely gasztronómiája ne képviseltetné magát, a hordozható utcai kajának pedig nagy előnye, hogy majszolás közben is tudjuk róni a cuki utcákat.
Aztán ott vannak a mindenféle piacok (market) és vásárcsarnokok (market hall). A leghíresebb talán a Temze déli partján, a Southwark katedrális lábánál elterülő Borough Market, ahol legalább száz stand kínál mindenféle frissen készült finomságot.

Borough Market kívül-s-belül, kora délelőtt. Ebédidőben mozdulni se lehet, így érdemes korán menni.
Az epic grillsajtos szendvicstől a paellán és rizottón keresztül a kecsketejes fagylaltig és a fudge-ig mindent megtalálunk, a vásárcsarnok nyüzsgése pedig különleges hangulatot kölcsönöz a falatozásnak. De gyakorlatilag minden városrésznek megvan a saját, minőségi street food piaca, gyakran pedig egészen váratlan helyeken is felbukkannak popup kajastandok, én legutóbb a Szent Pál Székesegyház lábánál futottam bele egy karibi tematikájúba.
Az újhullámos kávé- és kovászforradalom sem kerülte el a briteket, így egy jó csésze kávét vagy egy finom pékárut szinte bárhol találunk. Ezek a helyek ráadásul nem is sokkal drágábbak, mint a felkapottabb budapesti kávézók-pékségek, és egy gyors ebédnek pont jók. Sokszor egészen extra helyeken is láthatunk kávézókat, nem ritka például, hogy templomudvarban vagy magában a templomban van egy-egy.

A Gentlemen Baristas Dél-London egyik legjobb kávéját főzi, míg a Michaelhouse jó példa a templomkávézóra (igaz, Cambridge-ben van, de Londonban is találunk hasonlót)
Ha pedig múzeumban járunk (az állami múzeumok mind ingyenesek), érdemes kipróbálni a múzeumkávézót, mert jellemzően nagyszerű kávét kínálnak. Ráadásul rá is fér az emberre a kávészünet Blake és Turner vagy épp a Moai-szobor és a Rosette-i kő közt, a hatalmas tárlatok bejárása közben!
Meal deal, a pénztárcabarát megoldás
Ha nem áll módunkban vagy csak simán nem igényeljük, hogy beüljünk bárhová is, és a piacok nyüzsgését is messze elkerülnénk, akkor van egy pofonegyszerű megoldás. Gyakorlatilag bármilyen kisboltba vagy szupermarketbe térünk be Angila bármely pontján, az úgynevezett meal deal bő választéka fogad minket. Ezek laktató, egészséges(en összeválogatható) ételek, amiken a tápanyag, az allergének és az összetevők is pontosan fel vannak tüntetve, így ideális lehet például ételérzékenység esetén.

Ugorjunk be valamelyik boltba egy meal-deal-ért, majd üljünk ki a legközelebbi parkba ebédelni
A bolti ebédmenü jellemzően egy hideg főételből (szendvics, tortilla, tartalmasabb saláta, tészta), egy üdítőből és valamilyen snackből áll, az ára pedig 4-5 Font körül mozog, aminél olcsóbban sehol nem kevés helyen ebédelünk meg. Ráadásul a helyiek is előszeretettel ugranak le a boltokba ebédidőben, így egyrészt nem árt időben megvenni az ebédünk, másrészt ezt választva igazi londoninak érezhetjük magunkat. Üljünk ki vele London számtalan parkja közül az egyikbe, csak aztán a járdáról lelépve el ne felejtsük, hogy először jobbra nézzünk.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ha érdekel más városok gasztronómiája is, olvasd el cikkeinket:
- Gasztrobarangolás: Portugália, a desszertmennyország – tojássárgáját mindenbe!
- A tökéletes szendvicstől a népi konyha alapjáig – Így edd végig Firenzét
- Hedonista kalandozás a kávé – fagylalt – pasta szentháromság bűvöletében – Gasztrobarangolások Itáliában 1. rész: Róma
- kávézó
- utazás
- fish and chips
- london
- angol tea
- angol konyha
- angol reggeli
- english breakfast
- pub
- market
- borough market
- chinatown
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















