2023.10.11.
Anorexia nervosa - vajon megelőzhető ez a betegség? Milyen jelekre figyeljünk szülőként?
Az anorexia kialakulásának megelőzésében kulcsfontosságú szerepe van a környezetnek, a szülői figyelemnek. Ezekre figyelj oda szülőként a betegség elkerülése érdekében!
Tavaly ősszel indítottuk el az anorexia nervosa betegséggel foglalkozó sorozatunkat, amelyben megismerhettétek az anorexiával él fiatal nő, Szandra életét, illetve körbejártuk a betegség pszichés hátterét is. Ebben a cikkben megnézzük, hogy megelőzhető-e ennek a betegségnek a kialakulása.

A statisztikák szerint az evészavarosok körülbelül fele gyógyul meg, a többiek tünetei részben javulhatnak, enyhülhetnek, de egyes tünetek hosszabb távon is megmaradnak, és vannak, akik sosem gyógyulnak meg. És sajnos olyanok is vannak, akik belehalnak a betegségbe. Léteznek persze olyan tényezők, amelyek súlyosbítják a betegséget, de láthatjuk, nem túl fényes a prognózis.
A korábbi cikkeimben bemutattuk, hogy a betegség nem csak az anorexiával élőt, de közvetlen környezetét, családját is negatívan érinti.
A megelőzés érdekében természetesen az lenne a legideálisabb helyzet, ha minden kockázati faktor megszüntethető lenne: a társadalmi nyomás a karcsúság felé, a média ez ügyben tett kommunikációja (kit és milyen kontextusban jelentet meg), a családi problémák kiküszöbölése és a kamaszkorral járó nehézségek.
Érezhető, hogy a fentiek megvalósítása a gyakorlatban lehetetlen feladat, de ha már ezt nem tudjuk megtenni, akkor az mindenképpen fontos lenne, hogy legalább az információ átadása, tisztázása, korrigálása megtörténjen. Hogy az a korcsoport, akik a leginkább veszélyeztetettek – kamaszok és fiatal felnőttek – megismerjék az evészavarok természetét, hogy felismerjék, ha ők maguk is érintetté váltak. Továbbá fontos, hogy a környezet is ismerje a betegség tüneteit és lehetséges okait, hogy ne csak az érintettek tudják, hova lehet fordulni segítségért.

Ebben a tömegtájékoztatásban pedig a médiának nagy szerepe van. Ezért is tartom rendkívül fontosnak, hogy egy étkezéssel, diétával foglalkozó oldal vállalja fel ennek a problémának a kommunikálását, a tájékoztatást.
Zárszóként álljon itt dr. Túry Ferenc szakmai kézikönyvében szereplő „tízparancsolat”, melyet Slade angol professzor fogalmazott meg a szülőknek azzal a céllal, hogy gyermeküknél ne alakulhasson ki evészavar:
- Ne kövess el testi bántalmazást!
- Ne kövess el szexuális visszaélést!
- Ne csinálj nagy ügyet az ételből vagy az evésből!
- Ne csinálj nagy ügyet a testsúlyból és az alakból!
- Mutass szeretetet gyermekednek anélkül, hogy túlságosan óvó vagy túlkontrolláló lennél!
- Ne állíts teljesíthetetlen mércét gyermeked elé!
- Ne ragaszkodj mindig a tökéletes viselkedéshez!
- Inkább a jelenben elért kis eredményeket jutalmazd, s ne a jövőbeli nagy célokat hangsúlyozd!
- Bátorítsd gyermeked függetlenedését!
- Bátorítsd gyermekedet, hogy legyen társasága és keressen kapcsolatot más gyermekekkel!
Persze, érezhetjük úgy is, hogy annak ellenére, hogy szülőként betartjuk a fenti pontokat, akkor sem tudjuk teljességgel kizárni a betegség kialakulását, hiszen számos egyéb faktorra nincs befolyásunk. Ez természetesen igaz, de szülőként megnyugodhatunk, hogy mi megtettünk mindent a gyermekünk egészséges érzelmi fejlődéséért. Annak érdekében pedig, hogy a segítség időben érkezhessen, vegyük észre, ha gyermekünk nem érzi jól magát a bőrében, beszélgessünk sokat vele, töltsünk vele minőségi időt és ha ő kamaszként mindettől elzárkózik, csak legyünk jelen mellette támogatólag, ha bármikor szüksége lenne ránk
Ezeket olvastad már?
Élet anorexiával - árulkodó jelek. Mit tegyünk, ha gyanút fogtunk?
Az anorexia nervosa egy lassan kialakuló betegség - ezekre tünetekre a kellene odafigyelnie a beteg környezetében élőknek, hogy még időben felismerésre kerüljön.
5 mondat, amit soha ne mondj egy fogyókúrázónak!
A sikeres fogyókúrát nagy mértékben segíti a támogató környezet. Ugyanakkor egyes megjegyzések alá is áshatják a motivációnkat.
"Neked ez úgysem fog sikerülni!" - avagy jóakaróink kedvenc mondatai
Ha rászántuk magunkat az életmódváltásra, nagyon fontos, hogy a környezetünk támogató legyen. Ez persze nincs mindig így, sajnos gyakran találkozunk lekicsinylő mondatokkal.
A család szerepe az evészavarok kialakulásában
Ha anorexiával élő beteg van a családunkban, akkor a gyógyulás érdekben nem elég csak vele foglalkozni. A családnak is be kell szállnia a terápiába.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















