Eszcájg

2020.11.30.

Anthony Bourdain szerint ez a férfi készíti a legjobb konyhakéseket a világon

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

Az amerikai Bob Kramer séfből lett a késkészítés mestere. Anthony Bourdain szerint ő a legjobb a világon.     

Bob Kramer 10 évig dolgozott séfként, így azt hihetnénk, ez alatt az idő alatt megtanulta, hogyan kell élesen tartani a késeket. De nem így volt. Kramer rájött, problémájával nincsen egyedül, ugyanis séftársai sem tudták szakszerűen élezni késeiket. Kramer végül útra kelt, bejárta Amerikát, és útközben kitanulta a késélezés mesterségét. Hazatérve Seattle-be megnyitotta kis élezőműhelyét, és hamar népszerű lett a helyi vendéglátósok körében.



Kramer néhány damaszkuszi típusú pengéje

"Azt mondtam, ha rossz munkát végzek, nem kell fizetniük a vevőknek" - mondta Kramer. Végül persze senki sem reklamált.



Bourdain kedvenc késével, amit Kramer készített

Kramer 1994-ben rájött arra, hogy ahhoz, hogy igazán jól tudjon élezni, meg kell ismernie, hogyan készül egy kés. Így elvégzett egy pengekovácsolással foglalkozó kurzust is. Azóta Kramer már a szakmájának a mestere, egyike az USA-ban működő 120 pengekovácsmester egyikének - közülük is Kramer az egyetlen, aki kézzel kovácsolt, minőségi konyhakésekre specializálódott. Anthony Bourdain sztárséf is büszke tulajondosa egy ilyen, damaszkuszi technikával készített késnek - hogy mi az a damaszkuszi penge, arról itt olvashatsz bővebben is.

Anthony Bourdain szerint Kramer készíti a világ legjobb késeit - nem csoda, ha egy műsorába is meghívta.

A séf a The Balveniewhiskey-gyártó céggel egy olyan online sorozatot készített, ahol Bourdain a USA fontos kézműveseit látogatta meg. A YouTube-on elérhető Raw Craft sorozatban Krameren kívül szerepelt már többek között szabó, kádár, cipész, de tetoválóművész is.

Kramer Bourdain társaságában meteoritvasból készített kést.



Damaszkuszi penge Kramertől

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

Mi kerülhet egy konyhakésben 700 ezer forintba? Eláruljuk!

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept