2021.05.02.
Amit gyerekként eszünk, azzá leszünk – Családi örökségünk ételeinkben is megmutatkozik
Anyák napján nemigen szoktunk lélektani eszmecserét folytatni arról, hogy mit ettünk gyerekként, pedig mindenkinek megvannak a maga kedvenc gyerekkori ételei, és talán bele sem gondolunk, hogy ezek milyen fontos emlékek valójában. Rendhagyó ünnepi soraink következnek.
Nagymamám szögletes tetejű pogácsát süt, nagypapám májkrémes kenyérkatonák felett mesél a hadifogságról, anyukám szakértő szemmel áll az órák óta rotyogó húsleves gőze, télen pedig a sok-sok tányérni kocsonya felett, apukám pedig virslit és disznósajtot szabdal – pár meghatározó gasztro-képkocka gyerekkorom gasztrofilmjéből. Ezek az emlékek és ízek lényem elidegeníthetetlen részei. Sokkalta inkább, mint azt régebben gondoltam volna.

Felnőttkorunkat is meghatározza az, mit és milyen körülmények között ettünk gyerekkorunkban.
Lehet, hogy felnőttfejjel más döntéseket hozunk étkezés terén, és merőben eltérünk gyerekkori étrendünktől, a gyerekkori ételek, valamint az ételekhez társított jó és rossz emlékeink mégis meghatározó szerepet játszanak személyiségfejlődésünkben. Ezzel a témával számos is pszichológus foglalkozik, de ha jobban belegondolunk, nem véletlenül, ugyanis rettentően érdekes téma, számos dolgot megtudhatunk magunkról és a családi örökségünkről.
A főzés szerves része a hétköznapoknak, minden egyes fogással üzenetet közvetítünk. Ha másoknak készítünk ételeket, azzal törődést és szeretetet fejezünk ki, a közös étkezések minőségi együtt töltött időt jelentenek, az együtt töltött idő miatt pedig kapcsolódunk egymással.
Az ételekhez és az együtt töltött időhöz kapcsolódó érzelmi emlékek feltűnés nélkül válnak meghatározó részeivé felnőtt lényünknek.
Étel = biztonságérzet
Mivel az étkezés elemi része mindennapjainknak, étkezési szokásaink leképezhetik emberi kapcsolatainkat is. Egy svéd kutatócsoport például mélyrehatóan vizsgálta, hogy legkorábbi, az étkezésekhez és bizonyos ételekhez fűződő emlékeink milyen hatással lehetnek felnőttkori kapcsolatainkra és közvetve alkalmazkodóképességünkre. Korai emlékeink jobb esetben biztonsági alapot adnak nekünk, amire később építkezni tudunk. Ezért is esik annyira jól, amikor a mama főztjét esszük. Benne van a gyerekkori nosztalgia is, de igazából a bennünk lévő gyermeki énünk lelkét etetjük.

Milyen emlékeink vannak? Nagy családi ebédeket idézünk fel? Vagy nálunk az étkezéseknek inkább funkcionális szerep jutott? Hajlamosak vagyunk a stresszevésre? Mit eszünk, ha rossz kedvünk van? Anyukánk minden házilag készített? Ettünk készételeket? Vagy épp, hogy a főzés és az evés stresszel be minket? Ez csak pár gondolatébresztő kérdés, amit feltehetünk magunknak.
Bármit felelünk is ezekre a kérdésekre, szerintem felnőttként értjük meg teljes mélységében, hogy mennyire fontosak, meghatározóak számunkra ezek az emlékek.
Nálunk például hiába túlórázott anyukám rendszeresen, munka mellett is időt szakított arra, hogy friss, meleg étel landoljon előttünk. Igazából csak a mi nyavalygásunk miatt vett nekünk félkész ételt (a gyermekkori énem írhatna ide egy ódát a gyorsfagyasztott kijevi csirkemellhez). Semmi nem ment pocsékba. Bár nálunk kimaradt a tudatos „örökségátadás”, drága jó anyám az ételeken keresztül mégis sok mindent átadott nekem.

Lényeg a lényeg, bár gyerekként nem értettem és bizonyos dolgokat nyűgnek éltem meg, felnőttként döbbentem rá arra, mennyire lényegi részemmé vált például az alapanyag tisztelete, a minőségi alapanyagbeszerzés és a fejétől a farkáig szemlélet. Ráadásul mindebben az a szép, hogy az otthonról hozott dolgainkat akár úgymond tovább is fejleszthetjük. Én például az otthoni ételhagyatékot kiegészítettem azzal, hogy minél inkább fenntarthatóbb, tudatos konyhát igyekszem vezetni. Emiatt még egy szakács képzést is elvégeztem.
Lehet, hogy rendhagyó gondolat, de szerintem az idei anyák napja remek alkalom arra, hogy új szemszögből gondoljuk át édesanyánkhoz fűződő kapcsolatunkat a cikk sorai nyomán. Ha tehetjük, készítsük el együtt ama bizonyos gyerekkori kedvencet, vagy kérjük el a receptjét, hogy meglegyen örök időkre.
Készüljünk együtt anyák napjára! Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Madeleine: az elegáns, kagyló alakú aprósütemény anyák napjára
- 9 könnyen elkészíthető, csodásan finom sütés nélküli torta anyák napjára is
- Anyukák mondják el, mit kérnek a gyerekeiktől anyák napjára valójában
Forrásaink voltak. Forgács Attila: Az evés lélektana
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...
A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.
Címlapról ajánljuk
19 változatos és színes Márton-napi köret, mely tökéletesen passzol a...
Milyen köret illik a Márton-napi libasülthöz? Mutatunk 19 receptet: párolt káposztát, boros almát, különféle krumpliköreteket és édes-sós finomságokat is!
Nem csak a gyömbér segíthet: 6+1 házi módszer, ha hányinger...
Nem minden esetben van szükség gyógyszerre, ha hányingerünk van, enyhébb panaszoknál néhány egyszerű otthoni módszer is segíthet a kellemetlen tünet mérséklésében.
Tű, csavar és szeg: halloweeni édességekben akadtak ezekre az életveszélyes...
Németország több régiójában és az ausztriai Linz városában is veszélyes tárgyakat találtak gyerekeknek adott édességekben. Gyömrőn is hasonló esetekre derült fény, ugyanis öt alkalommal is életveszélyes tárgyakat találtak a gyerekeknek szánt halloweeni édességek között.
További cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Az eredeti erdélyi töltött káposzta
Erdélyben a töltött káposztának szinte minden családnál megvan a maga külön készítési, ízesítési módja, megszámlálhatatlan változata létezik, ahogy Magyarországon is. A közös ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept














