2024.10.03.
Az idei ősz nem kímél minket: újabb kedvelt alapélelmiszer ára ugrik meg
Már lassan megszokottá válik, hogy hétről-hétre többet fizetünk a boltokban az alapélelmiszerekért is. Most sem lesz ez másképp, egy igen kedvelt élelmiszer ára biztosan megugrik a közeljövőben.
Az idei év sok drasztikus áremelkedéssel járt már eddig is, amit leginkább az élelmiszer vásárlás során érezhettünk meg a pénztárcánkon. Hamarosan egy újabb alapélelmiszer árának megugrására számíthatunk. Igazán nem kell már sokat várni arra, hogy a rántotta luxus legyen.

Újabb alapélelmiszer drágulása közeleg
Már kezdünk hozzászokni a folyamatos áremelkedésekhez, ami nemsokára a tojást is érinti. Akár hazai, akár importárut veszünk, biztosan többet fogunk fizetni érte. Mivel az idei kukoricatermés igen gyenge, így a takarmányellátás is drágul. Egy darab tojás előállítási ára 50 forint, ezért nem csoda, hogy ennél magasabb árakkal találkozunk már most is a boltokban. Az pedig nem valószínű, hogy a jelenlegi árat szintjen tartják az üzletek. Szinte minden ágazatra jellemző a hullámzás, de a magyar tojástermelők azért vannak jobb helyzetben, mert ők fedezik a hazai igények 80 százalékát.
Sült karfiolos tojássaláta
Japán tojáskrémes szendvics (Tamago sando)
Hagyományos tojásos nokedli
Nagy különbség nem lesz a folyamatokat nézve a korábbi évekhez képest. Ősszel már hozzászoktak mind a termelők, mind a fogyasztók az árkiigazításhoz. Idén nyáron nagyon alacsony volt a felvásárlási ár, sőt jóval a korábbi években megszokottak alá ment a termelői ár. Látva azt, hogy a költségek kevésbé csökkentek, ezért annak érdekében, hogy a termelés továbbra is szinten maradjon, a termelői árak növekedése várható
– mondta Pákozd Gergely.
Az alelnök azt is hozzátette, hogy:
Nem tudni még mekkora mértékben emelkedik a tojás ára, de valamennyi emelkedés biztosan várható. Kérdés, hogy mennyit hárít a kereskedelem a fogyasztókra.
Jelenleg 60 és 80 forint között van a tojás ára, ami még elfogadhatónak tekinthető, de míg nyáron kevesebb fogy, ősszel bizonyára fellendül a piac.
- Elkeserítő a valóság: így vásárolnak zöldséget a magyarok
- Veszélyben a magyarok két kedvenc élelmiszere – A környezeti hatások mindent felülírhatnak
- Undorító, miből készült ez a szendvics
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Almás-mákos kevert süti
Ha szereted a mákos süteményeket, akkor mindenképp készítsd el! Egyszerűen és gyorsan elkészíthető ... ráadásul isteni finom!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















