2023.07.27.
Ennyivel kerül majd többe a bevásárlás az árstop után
Az már szinte biztos, hogy a csirkemell, a sertéscomb, az étolaj és a cukor körülbelül 34 százalékkal kerül majd többe az árstop kivezetése után...
Egy három fős családnak közel 40 ezer forinttal több pénzt is kihúzhat a zsebéből az árstop vége augusztus és december között – írja a Portfolio oldala.

40 ezer forinttal több pénzt is kihúzhat az árstop vége a családok zsebéből
Többek között a csirkemell, a sertéscomb, az étolaj és a cukor is drágulni fog
Ha megnézzük, hogy mely alapélelmiszerekből fogy a legtöbb itthon, akkor a legfrissebb KSH-adatok szerint messze a baromfihúsból vásárolunk a legtöbbet. Egy évben ugyanis 25,2 kg landol a kosarunkban, sertéshúsból 19,2 kg, míg étolajból (és olívaolajból) 13,3 liter, cukorból pedig 12,5 kilogrammot veszünk. A fenti mennyiségek alapján könnyedén megállapítható, hogy mennyi élelmiszert fogyaszt egy átlagos magyar ember egy évben.
Legszaftosabb roston sült csirkemell
Tejszínes-boros sertéscomb
Fokhagymás-baconös sült sertéscomb
Raskó György agrárközgazdás továbbá nemrég úgy számolt, hogy míg a tojás és az UHT tej ára nem fog számottevően növekedni, addig a csirkemell és a sertéscomb 500-600 forinttal, az étolaj 30-40 százalékkal, a cukor pedig még ennél is jobban megdrágulhat – írja a cikk.
A négy termék egészen pontosan 34 százalékkal kerülne majd többe
Ha nem vezették volna ki az árstopot, akkor augusztustól decemberig az átlagos fogyasztás mellett 36.833 forintot fizettünk volna a fent említett termékekért. Ám az árstop kivezetése után körülbelül 49.230 forintos költség jut (5 hónapnyi fogyasztás alatt) majd egy magyarra.
A különbség egy főre számolva 12.400 forint, tehát egy háromfős háztartásnak rögvest 37.200 forinttal több pénz fogy majd a pénztárcájából csak az említett négy termék miatt.
Ez 5 hónapra leosztva havi 2.500 forintra jön ki egy fő esetén, egy háromfős család esetében pedig már 7.500 forintra.
Még több friss hír:
- Több százezres bírság járhat ezért a kerti tevékenységért
- Hihetetlen, mennyit keres egy barista a Starbucks kávézóban
- Újabb budapesti étteremben fordult meg Mads Mikkelsen
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















