Zsebkertem

2023.07.19.

Fontos üzenetet fogalmaztak meg a dietetikusok aszpartámügyben

Nosalty profilképe Nosalty

Nagyot szólt az elmúlt hetekben az egyik legnépszerűbb édesítőszer, az aszpartám rákkeltő hatásairól szóló hír. Különböző forrásokból más és más információk érkeztek a szer egészségügyi megítélésével kapcsolatban – mindennek a végére talán most pontot tehet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének közleménye.

Az összes élelmiszerbiztonsággal foglalkozó nemzetközi hatóság: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) élelmiszer-adalékanyagok biztonságosságának értékeléséért felelős tudományos testülete és az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO), valamint a WHO közös szakértői bizottsága (JECFA) ismét megerősítette az aszpartám biztonságosságát. Nem változtattak a megengedhető napi beviteli értéken sem – hangsúlyozta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége – maradt a 0-40 mg testtömeg kilogrammonként. Ez egy olyan magas érték (kb. 9-14 db édesítőszerrel készült dobozos üdítőnek felel meg), amit normális körülmények között nem fogyaszt el egy ember egy nap. A hazai szakmai szervezet azt is leszögezi, hogy az aszpartám az egyik legrégebben és leggyakrabban vizsgált mesterséges édesítőszer, és eddig valamennyi alkalommal megerősítették a biztonságosságát a megadott napi bevitel figyelembevételével.

Fontos üzenetet fogalmaztak meg a dietetikusok aszpartámügyben

Az álláspont változatlan

A mostani döntéshozatalnál a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) állásfoglalását vették alapul, akik szerint sem káros az emberi egészségre az aszpartám. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) felhívja a figyelmet, hogy maga az IARC a 2B besorolásba kategorizálta az aszpartámot, korábban ugyanide csoportosítottak egyébként több savanyított zöldséget is, például a csemegeuborkát, de a mobiltelefonálás és a LED lámpa használata is ebbe az alacsony kockázati körbe tartozik, sőt, az aszpartámnál lényegesen jobb megítélésű sztíviát is ebben a csoportban találjuk.

Elengedhetetlenül fontosnak tartjuk, hogy az élelmiszerösszetevők, adalékanyagok biztonságos fogyasztását az arra hivatott hatóságok időről időre ellenőrizzék és felülvizsgálják – mondta Szűcs Zsuzsanna, az MDOSZ elnöke – ez így természetes.

„Az azonban káros, hogy az eredményt meg sem várva félrevezetően leegyszerűsített, néha szenzációhajhász és riadalomra okot adó hírek jelennek meg ezekről a szakmai vizsgálatoktól függetlenül. Ez sok emberben okozhat fölösleges riadalmat azok körében, akik például cukorbetegségük okán speciális diétára kényszerülnek és édesítőszereket fogyasztanak. De általánosságban is rontja az élelmiszerbiztonságba vetett hitet, ha feltételezzük, hogy forgalomban lehetnek az egészségre súlyosan káros élelmiszerek.”

Szabályozott felhasználás

Az édesítőszerek élelmiszer-adalékanyagok, kódszámaik az E-számok kódrendszerében az E900-as csoportba sorolva találhatók. Az élelmiszer-adalékanyagok felhasználását illetően hazánkban ugyanaz a jogszabály érvényes, mint az Európai Unióban. Jelenleg a 1333/2008/EK rendelet írja le az adalékanyagok felhasználásának szabályait, mely szerint „egy adalékanyag csak akkor és olyan mennyiségben adható az élelmiszerhez, mely a fogyasztó egészségére nem jelent kockázatot, nem vezeti félre a fogyasztót, használata technológiailag indokolt és más módon nem helyettesíthető, valamint alkalmazása előnyökkel jár a fogyasztó számára”. Egy adalékanyag engedélyezése hosszú folyamat, hiszen rendkívül sok vizsgálatnak kell alávetni mielőtt a fogyasztó asztalára kerül, illetve a folyamatosan újuló ismeretek birtokában időről-időre újra kell értékelni ezeket az anyagokat, hogy biztonságosságukat továbbra is szavatolni tudják. A hatályos rendelet előírja, hogy azoknak az adalékoknak, melyeket 2009 január 20. előtt engedélyeztek, újra el kell végezni a kockázatértékelését. Ezt a feladatot Európában az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) végzi el, míg globális szinten az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Hivatalosan is rákkeltő a legnépszerűbb édesítőszer

Hivatalosan is rákkeltő a legnépszerűbb édesítőszer

Az édesítőszerek között az aszpartám az egyik legalaposabban vizsgált élelmiszer-adalékanyag. Az 1984 óta engedélyezett édesítő biztonságosságát legutóbb 2013-ban, illetve múlt pénteken erősítették meg a hatóságok. Az adalékok tudományos értékelése, kockázatbecslése során az említett szervezetek meghatározzák a termékre vonatkozó megengedhető napi beviteli értéket, vagyis az ún. ADI-t.

Az ADI-t több állatkísérlet és toxikológiai vizsgálat eredménye alapján kalkulálják. Az emberek számára elfogadható adagot úgy határozzák meg, hogy az állatoknak veszélytelennek ítélt beviteli mennyiséget egy biztonsági faktorral (ez leggyakrabban 100) még elosztják. Így például, ha az állatnál testsúlykilogrammonként 100 mg az a legnagyobb „dózis” naponta, ami nem okoz mellékhatást, akkor ennek alapján az embernél 1 mg/kg-ban állítják be az ADI értéket.

„A mostani felülvizsgálat az aszpartámra vonatkozó megengedhető napi beviteli értéken sem változatott – szögezte le Szűcs Zsuzsanna – maradt a testsúlykilogrammonkénti 40 mg. Összehasonlításul: 100 db aszpartám alapú édesítőtablettában 8,5 mg van. Itthon a Magyar Élelmiszerkönyv 1-2-94/35 számú előírása rendelkezik az élelmiszerekben felhasználható édesítőszerekről, valamint az alkalmazható maximális mennyiségekről. Az aszpartám egyébként kb. 200-szor édesebb, mint a cukor, ezért nagyon kis mennyiség is elegendő belőle az édesítéshez” – tette hozzá az MDOSZ elnöke.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept