Eszcájg

2020.11.30.

Egy asztal, ami annyira okos, hogy meg is főzi a vacsorádat

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

A Kram/Weisshaar designstúdió olyan pengevékonyságú ebédlőasztalt tervezett, amin meg lehet főzni az ebédet, sőt, az elkészült ételt melegen, az italokat meg hidegen tartja

A német-svéd designstúdió, a Kram/Weisshaar SmartSlab névre hallgató asztala nem csupán egy látványos, formatervezett bútordarab. A fémlábakon álló kerámiafelületbe be van építve egy indukciós főzőlap, illetve a tányérok alatt is finoman fel lehet melegíteni az asztal felületét. Ha mindez nem lenne elég, az asztallap erre kijelölt felületén a poharak hűtése is biztosított.

"Az étel melegen tartásához éppen elegendő 42,5 fokosra fűteni az asztallapot. Még a kezedet sem égeted meg. Az italok hűtéséhez pedig a -5 fokos felületek az ideálisak" - mondja Clemens Weisshaar, az asztal egyik tervezője.



Massimo Bottura a SmartSlab mellett

Ennek a különlegesen vékony asztalnak a lapja egy SapienStone-nak nevezett kerámiacsempéből készült. Ezek 1,5 X 3 méteresek, de mindössze 6 milliméter vastagok.

Az asztal-főzőlap alapanyagát az olaszIris Ceramica Group dolgozta ki. Ők keresték meg a designstúdiót, hogy segítsenek kifejleszteni egy olyan terméket, amely a hatalmas felületű, de vékony kerámiacsempék alkalmazásán alapul. Így született meg a SapienStone SmartSlab, ami egy olyan különleges felület, ami lehetővé teszi, hogy ne kelljen többé külön kezelni a konyhabútor elemeit és a konyhai elektromos gépeket.

A hűtő-fűtő berendezésen kívül az asztalban vezeték nélküli telefontöltő, érintésvezérelt kapcsolók és Wi-Fi elosztó is van.

Massimo Bottura, a három Michelin-csillagos olasz séf a Smart Slab asztal igazi rajongója lett. Izgalmasnak tartja azt, hogy egy felületen tudjuk előkészíteni az ételt, megfőzni, majd akár elfogyasztani. Az sem utolsó szempont, hogy egyszerűen le lehet takarítani a

A gyártó és a tervezők jelenleg azon dolgoznak, hogy személyre szabhatóvá varázsolják a SmartSlabot. Reed Kram designer elmondta a Dezeen magazinnak, hogy a séfek hihetetlen munkát végeznek világszerte, de kevés olyan radikális designmegoldás születik, ami alapvetően újat gondol arról, ahogyan főzünk és eszünk.



Az asztal felépítése

Alapvetően ma is az 1920-as évek óta ismert, beépített konyhabútorok használatában gondolkodik mindenki azzal együtt, hogy a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években rengeteg kísérleti megoldás született, például Joe Colombo 1963-as, görgőkön mozgó minikonyhája. Az utóbbi évtizedekben alapvető, radikális újítás nem volt a konyhabútor-piacon - most azonban itt a SlabSlab.

Ezt olvastad az ízHUSZÁR magazinon?

"A főzés nem játék!" - beszélgetés Bereznay Tamás séffel Egyserpenyős receptek című új könyvéről

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept