Család

2020.11.30.

Egy asztalnál a család

Miss Lemon profilképe Miss Lemon

Kisgyerekes, vagyis nagyjából 6 év alatti gyerekes családokban teljesen életszerű, ha felmerül a kérdés, hogy együtt ülünk-e asztalhoz.

Amikor megszülettek a gyerekeim, evidens volt a számunkra, hogy a főétkezéseket együtt költjük el. Nem elvből – bár akkor még voltak elveink – hanem praktikusságból, a nagyobbik gyermek ugyanis nagyon nyugtalan baba volt, az első évét permanens ébrenlétben és sírással töltötte. Vagyis nem volt más választásunk, mint ebéd és vacsora közben is abajgatni, vagy azzal a gyomorgörcsös tudattal étkezni, hogy bent a szobában magából kifordulva sír a kicsi.

Ezért együtt ettünk a kezdetektől, persze a baba jó ideig csak jelen volt, eleinte kézben, aztán a hordozóban, majd az etetőszékben. Amikor már elkezdtük vele a hozzátáplálást, akkor igyekeztünk az ő napirendjét, evésidejét a miénkkel teljesen összehozni. Két gyerekkel is ugyanez a helyzet, amikor lehet, együtt eszünk, és szinte mindig együtt vacsorázunk. De egyáltalán nem állítom, hogy ez ideális volna. Sőt, a felnőttek étkezése szempontjából a legkevésbé sem az, mert még a vacsora közben ledolgozzuk a bevitt kalóriákat a folyamatos ugrálással, hiszen persze, hogy ma a halacskás pohár kell és nem a cicás, meg a katicás kanál, és a játékbaba is éhes, kéne neki is tányér, hol a szalvéta, hol az előke. És ha épp mind az asztalnál vagyunk és mindenkinek tele van a tányérja, tehát minden okunk meglenne arra, hogy nyugodtan együnk, akkor tuti, hogy kiborul valami, vagy eltörik, leesik, szétkenődik. Így megy ez, hozzá is lehet szokni, de időnként azért elábrándozom arról, hogy de jó lenne megtömni a gyerekeket 10 perc alatt anélkül, hogy bármi másra oda kéne figyelni, aztán, miután elaludtak, nagyon lassan és nagyon csenden megenni a felnőtt vacsoránkat.

Az egészségünk és a súlyunk megőrzése szempontjából viszont nemcsak az étkezés közbeni ugrálás miatt előnyös az együtt evés, hanem azért is, mert egyébként, ha nyugodtan ülhetnénk a fenekünkön, biztos, hogy sokkal többet ennénk, nem mellesleg sokkal később is. Szóval hálás köszönet, kedves gyerekek.

Azt vettem észre, hogy a nyugodt, csendes étkezésről nem csak én ábrándozom szülőtársaim közül. Sőt, van akiknél ez bevett gyakorlat: egy kis tejberizs, tejbegríz vagy melegszendvics kora este a gyerekeknek, aztán apa és anya pedig esznek ketten, amikor már nyugi van. Főként külföldi ismerőseinknél megy ez így. Nekem elsőre nagyon furcsa volt, hiszen az étkezés mégiscsak valamiféle alkalom, családi esemény, aminek érdemes megadni a módját. Ez talán igaz is, ha a kicsik már elmúltak mondjuk tíz évesek, ki tudják szolgálni magukat, tudnak teljesen önállóan étkezni. Az ezt megelőző, több évig tartó időszakban viszont teljesen indokolatlan tűnik, hogy mindannyian egyszerre lakjunk jól.

Azt az egy apróságot leszámítva, hogy ha kisgyermekkorban nem ülünk le együtt az asztalhoz, akkor ugyan mi okunk volna ezt később megtenni? Illetve mikor jön el az a kor, amikortól azt mondja a szülő, hogy jól van, most már együtt eszem a gyerekekkel? Nálunk ez még a jövő zenéje, de kíváncsi volnék, hogy másoknál ez hogyan zajlik/zajlott? Ti együtt vacsoráztok, ebédeltek a csemetékkel?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept