2022.08.20.
Miből főzzek? – Itt van augusztus legjava, zöldségek és gyümölcsök képében
Mindannyian szeretnénk egy fokkal tudatosabban táplálkozni, nem? Ennek kulcsa pedig elsősorban az alapanyagokban rejlik, amiket a konyhában használunk. A Nosalty csapatával ebben szeretnénk most mindenkinek segítséget nyújtani azáltal, hogy minden hónapban bemutatjuk az éppen aktuálisan termő/beszerezhető zöldségeket és gyümölcsöket, és a belőlük készíthető jobbnál jobb ételeket.
Szinte olyan, mintha a nyár az augusztusi alapanyagokban bontakozna ki teljesen: ugyan rekkenő hőség vár ránk ebben a hónapban, ez szerencsére abban is megmutatkozik, hogy zamatos gyümölcsöket és izgalmas zöldségeket vihetünk haza a piacról és boltból. Az augusztusi alapanyagok egy utolsó esélyt jelentenek a nyárias ételek elkészítésére, ne habozzunk hát, szerezzük be őket, és főzzünk, főzzünk, főzzünk!

Miből főzzek? – Itt a nyár legjava, zöldségek és gyümölcsök képében
Mind a sárga, mind a görög augusztus elején éri el a fénypontját, és míg az előbbi kicsit tovább bírja, a piros húsú gyümölcsöt érdemes még az első pár hétben maximálisan kihasználni, mielőtt ismét eltűnik egy évre.
A görögdinnye magában is isteni, de (ha még eddig nem kóstoltuk) mindenképpen érdemes salátákban kipróbálni.
Kerülhet továbbá levesekbe (pl. gazpacho) is, netán italok és koktélok alapját adhatja. A sárgadinnye krémlevesként isteni, csakúgy, mint salátaágyra fektetve sonkával, de a különböző zöldségekkel (pl. paradicsom, uborka) való párosítása is megér egy misét.
Mentás-joghurtos sárgadinnye-krémleves
Kecskesajtos görögdinnye-saláta pisztáciával és friss fűszernövényekkel
Sárgadinnye sonkával, azaz Prosciutto e Melone
A furcsa alakú tökféle sokaknak szép gyermekkori élmény, másoknak taszító erő, egy dologban azonban meg kell egyeznünk mindenkivel: rántva, egy ütős mártogatós kíséretében maga a megtestesült nyár.
Persze nem csak így ehetjük: mehet levesbe, főzelékbe is, nagyjából hasonlóan használhatjuk, mint a tököt vagy a cukkinit. Már egyes boltokban is kapható, de a legbiztosabb beszerzési helye mégis a közeli piac lesz, ahol a közepes méretű, keményebb darabokat keressük.
Patisszon zöldséges-sajtos töltelékkel
Rántott patisszon remulád mártással
Rakott patisszon
Talán a paradicsom a szezonalitás egyik legnagyobb és legszomorúbb áldozata, mivel egész évben kapható az élelmiszerboltok zöldségpolcain. Ezért sokan megfeledkeztünk arról, hogy a gyümölcs(!) szezonjának csúcspontja nyár vége felé következik el, ilyenkor haraphatunk bele a szinte édes paradicsomokba.
Éppen ezért, ha tehetjük, mondjunk le az egész éves paradicsomevésről (amelynek kevésbé vonzó alanyai amúgy is a fólia alatt nevelkedett, hóka, narancssárgás darabok). Nyáron viszont együnk annyit, amennyi csak belénk fér, hisz ennél finomabb sosem lesz.
Sültparadicsom-leves
Fűszeres, zöldséges rizzsel töltött paprika selymes paradicsommártásban
Marinált zöldfűszeres paradicsom
Szintén a hamis szezonalitás áldozata a padlizsán, ami leginkább azért kár, mert az év többi részében nagyon drága (éppen azért, mert nincsen szezonja), ilyenkor nyáron viszont mérséklődik az ára.
Ugyan trükkös lehet az elkészítése, csupán csak pár dologra kell odafigyelnünk a tökéletes padlizsán érdekében.
Ha krém készül, kerüljük a fémeszközöket, ha serpenyőben sütjük, magas lángon és kevés olajon tegyük azt, ha pedig fazékban főzzük, például egy ragu részeként, akkor vágjuk azonos méretűre a kockákat, nehogy valami nyers maradjon. De ezeken kívül egy a fontos: élvezzük a padlizsánszezont!
Füstös padlizsángnocchi sültparadicsom-szószban
Padlizsánkrémes tészta
Legegyszerűbb padlizsánkrém
Az egész éves konzervnyitogatás után nincs is katartikusabb élmény az első zsenge cső kukoricába való harapásnál. A főtt kukorica az augusztus egyik kötelező fénypontja, gyors és könnyed vacsorák bevezetője, vízparti majszolások főszereplője.
Persze használhatjuk minden másra is a konzerv helyett: levesek, főzelékek, saláták és köretek részesülhetnek a friss kukorica fantasztikus jelenlétéből. Meglátjuk, sokkal finomabb lesz így az étel, mint konzervvel.
Bang bang kukorica
Ropogós kukoricás fritters
Corn chowder, az amerikai, zöldséges kukoricaleves
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Legyünk együtt tudatosabbak:
- Mit is jelent a veganizmus pontosan, ahol még a méz is tiltólistás?
- Ezek a legegészségesebb gyümölcsök, amiket ehetsz
- Így lehetsz pofonegyszerűen műanyagmentes a konyhában is
- alapanyag
- szezonális
- szezonális gyümölcs
- augusztusi receptek
- zöldség
- augusztus
- augusztusi alapanyagok
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






























