2020.11.30.
Azt hitték drogot csempész, de csak ez volt nála
Egészen elképedt az a nő, aki Cheetost szeretett volna magával vinni az utazására, de drogcsempésznek hitték a reptéren és elkobozták a finomságait. Videó is készült!
Biztosan ismeritek az érzést, amikor utaztok valahová, és úgy érzitek, egy kedvenc csoki vagy cukorka nem árt, ha ott van veletek a kiruccanáskor, ki tudja, a célponton is be tudjátok e majd szerezni, nehogy a megszeretett nassolnivaló nélkül maradjatok. Valami ilyesmi járhatott annak a nőnek a fejében, aki az Egyesült Államokból utazott Koreába, és egy "kevés" Hot Cheetost szeretett volna magával vinni.
Emily Mei influenszer viszont nem aprózta el a dolgot, bőségesen csomagolt a híres chipsből a bőröndjébe, majd teljes nyugalommal elindult a reptérre. Az ottani biztonsági szolgálat viszont sajnálatos módon gyanúsnak titulálta a pakkot és azonnal szét is szedték a táskát, amit a nő videóban rögzített, és fel is töltött a Twitterre.
Nos, nem egy, vagy két kósza csomag, hanem egészen pontosan 20 zacskó Cheetos került elő, ezt pedig sosem felejti el Emily, ahogy az internet sem, a csípős chips szerelmesének videója ugyanis önálló életre kelt és több, mint másfél millió ember nézte meg az esetet.
Will never forget the day TSA stopped me cuz they thought i was hiding shit inside my bag cuz all i had was like 20 bags of Hot Cheetos 😩 pic.twitter.com/cZ55xgEneG
— Emily Ghoul (Emily Mei) (@emilyghoul1) October 5, 2019
A biztonságiak részéről kiderült, hogy a vizsgálat során fennakadt márkás, Louis Vuitton táskában drogot, vagy olyan vegyszereket kerestek, amelyekből robbanóanyag készíthető, mert gyanúsnak találták. Ők is alaposan megrökönyödtek, amikor szemben találták magukat a kibontott zacskókkal is, amiben csak a csípős puffancsok pihentek és maximum azok felnyitása adott ki pukkanó hangot.
Ezt láttad már?
Brutális méretű karamellás Kit Kat szeletet készítettünk
A "nagy zsákmány" tucatos szállításának okát egyébként azzal magyarázta Mei, hogy Koreában nehéz hozzájutni a finomsághoz, amit nem csak az ő, de a barátai is imádnak, így az ő kedvükre is akart tenni a gyanús szállítmánnyal.
Több kommentelő is együttérzését fejezte ki a pórul járt nőnek, és hősnek nevezték, amiért vállalkozott az "emberfeletti" feladatra, hogy átcsempéssze a Cheetost, és többen is megosztották hasonló élményeiket, amikor különböző szomorú okok miatt le kellett mondaniuk a vágyott nassról.
Ezeket olvastad már?
Ez a 3 sajt lett Magyarország legjobbja
Hetedik alkalommal szervezi meg a Magyar Sajtkészítők Egyesülete a Sajtmustrát, ahol szakmai zsűri dönt az ország legjobb sajtkészítményeiről.
7 tipp a tökéletes szülinapi meglepivacsorához
Idén nagy fába vágtad a fejszédet, és meglepetés szülinapot szervezel? Pánikra semmi ok, a következő tippekkel tisztábban látsz majd, és flottul megy a szervezés is!
Brutális méretű karamellás Kit Kat szeletet készítettünk
Lemásoltuk a boltokból jól ismert Kit Kat szeletet a lehető legnagyobb méretben, karamellás verzióban. Két kiló tömör csoda. Készítsd el, és a család rajongani fog érte(d)!
Ezt a nagymamát már 260 ezren követik cuki főzős videói...
A mexikói Angela nagymamaként igazán különös és divatos hobbit talált magának: Youtube csatornát indított, és kamera előtt kezdett el főzni mexikói ínyencségeket.
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha marad, persze csak ha ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















