Fogyókúra

2020.11.30.

Azt mondták, meg fog halni a túlsúlya miatt, most lefutotta a maratont

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Pár évvel ezelőtt még közel 300 kilót nyomott, elképesztő akaraterejének köszönhetően azonban, mára egy igazi sportember.

2015-ben, az akkor 43 éves Carlos Orosco még 296 kilót nyomott. A férfit orvosa ijesztette meg annyira, hogy úgy döntsön, életmódot vált. A doktor ugyanis közölte vele: ha nem változtat, akkor pár éven belül biztosan meghal. Carlos ezek után letette az alkoholt, a rossz ételeket egészségesre cserélte és átesett egy műtéten, ahol a gyomra nagy részét eltávolították. Hamarosan edzeni kezdett és négy év leforgása alatt, 215 kilótól szabadult meg.

He dropped an amazing 475 pounds, then ran Detroit's marathon https://t.co/nTLNL8KWHv

— Detroit Free Press (@freep) 2019. október 21.

Az egyik barátja ajánlott neki egy futóklubot, akikhez Carlos végül csatlakozott is. Eleinte csak 5 kilométeren versenyzett, később azonban folyamatosan növelte a távot, így sikerült végül eljutnia a maratonra, amit 6:31:14-es idővel teljesített.

Carlos számára a futás már közösségi élmény és elmondása szerint ez adta vissza az életét. Azt hiszem ez a férfi az élő példa arra, hogy sosem késő változtatni és nincs olyan, hogy lehetetlen.

Ezeket olvastad már?

Ezekre figyelj edzés után, ha mindent megtennél a fejlődésed érdekében!

Életmód

Ezekre figyelj edzés után, ha mindent megtennél a fejlődésed érdekében!

Annak érdekében, hogy elérd az edzéssel kapcsolatos céljaidat, fontos, hogy az edzést követően is odafigyelj erre a három dologra.

Suri Andi edző

Nehezedre esik a futás? Tanuld újra!

Fogyókúra

Nehezedre esik a futás? Tanuld újra!

Csak a ház sarkáig tudsz elfutni levegőkapkodás nélkül, mégis szeretnél rendszeresen futni? Pedig nem lehetetlen, hogy nemsokára akár több kilométert is megtegyél futva!

Suri Andi edző

Hatalmas fogyása után négy és fél kiló bőr maradt ennek a lánynak a testén

Életmód

Hatalmas fogyása után négy és fél kiló bőr maradt ennek...

Majdnem testsúlya felétől sikerült megszabadulnia egy 26 éves nőnek, megnyúlt bőre miatt mégsem volt igazán elégedett az eredménnyel.

Liptai Lilla

Futás vagy gyaloglás? Nem mindegy melyiket választod!

Fogyókúra

Futás vagy gyaloglás? Nem mindegy melyiket választod!

Nem tudod eldönteni, hogy hatékonyak-e a futóedzéseid? Nem, vagy csak alig érsz el eredményeket, a gyaloglás viszont kevés? Akkor ezt a 3 szempontot érdemes megfontolnod!

Suri Andi edző

via

Legújabb receptek

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Apró burgonyák egészben, krémes tejszínes mártásban szalonnával és újhagymával.

krumpliköret

Tejszínes krumpli

Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tesco

Vásárlás

A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...

A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Szendvicset evő kisfiú

Otthon

Óriási fordulat következhet be a magyar menzákon: ennyi pénzt fordítanak...

Jelentős változás előtt állhat a magyar közétkeztetés: a 2027-es költségvetésben új fejlesztési programokkal javítanák az iskolai és a kórházi étkezés színvonalát. Az ágazat szereplői szerint azonban a többletforrások mellett az adóterhek csökkentésére és a mindennapi étkezési szokások átalakítására is szükség lenne.

Nosalty

Selymes forró csokoládé chilivel

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...

Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!

Macsuga Viktória

hazafelé gyalogló nő számolja a lépéseit

Gasztro

Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...

Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.

Nosalty

További cikkek

Selymes forró csokoládé chilivel

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Forró fogásokkal vesszük fel a versenyt...

Legyünk ma forróra éhesek! Fantasztikus chilis forró csokival kísérhetjük a pihe-puha őszi ízvilágú almás muffint, ha pedig épp kellemesre melegedett a rakott krumplink, kétszer is szedjünk a tányérunkra!

hájas tészta

Gasztro

Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...

November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.

Erdélyi csorba

Gasztro

Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek

Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

kolbaszos-sajtos-rakott-burgonya

rakott krumpli

Kolbászos-sajtos rakott krumpli

A rakott krumpli egy szuper finom, könnyen elkészíthető és laktató egytálétel, mely változatosan variálható. Abszolút komfortkaja, amivel nem kell órákat tölteni a konyhában, több ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept