2020.11.30.
Babás emlékeim
Olyan gyorsan elszáll a pocakos időszak! Néha jó könnyes szemmel visszagondolni a várandósságra. Most el is mesélem nektek az én kismama- és kisbabás emlékeimet!
Hatalmas izgalommal fogadjuk a hírt, ha kiderül, egy kis élet fejlődik pocakunkban. Aztán, ahogy növekszik, egyre több mindenen megyünk át, mind lelkileg, mind testileg. Így készülünk fel a baba fogadására.

Bőr-para
Egy drogériában történt először, hogy észrevették a gömbölyödő pocakomat. A pénztárosnő megkérdezte tőlem: gyermeket vár? Hihetetlen nagy öröm volt számomra, hogy végre felismerhető a különbség a formám és egy jóllakott, sőt lassanként hízófélben lévő nő formái között. Rögtön egy másik gondom akadt, nem szerettem volna, hogy bőrömön hiba essék.
Legnagyobb szerencsémre egyik jó barátném pont belevetette magát a mindenféle természetes gyógymódok tanulmányozásába, és egy általa felfedezett csodaszer receptjét elkészítette nekem. Így már naponta 7-8-féle kenőccsel kentem magam minden fürdés után. Amire a procedúra végére értem, nagyon elfáradtam, főleg az utolsó időkben. Egy biztos, a csoda-pocakkenőcs valóban csodát tett. Mindenféle „sebesülések” nélkül megúsztam a várandós időszakot.
- 30 ml kakaóvaj
- 15 ml lenmagolaj
- 7,5 ml csipkebogyóolaj
- 7,5 ml búzacsíraolaj
- 15 csepp levendulaolaj
- 10 csepp narancsvirágolaj
- 6 csepp vetiverolaj
Gréti tippje
A patikában vásárolt kakaóvajat felolvasztjuk. Belekeverjük a len-, csipke- és búzacsíraolajakat, majd egy tégelybe töltjük a keveréket. Amikor kihűlt és kicsit megszilárdult, belecsepegtetjük és hozzákeverjük az illóolajokat. Használat előtt bőrpróbát kell végezni!
Elkészítés:
Hozzávalók:
Készíts te is csodálatos pocakkenőcsöt a terhességi csíkok megelőzésére!
Kívánós kismamák
Minden gyerkőcömmel mást kívántam, de a legkomolyabb „vonzalmak” a tonhalhoz fűztek. Amikor első gyermekemet vártam, nem múlt el úgy nap, hogy ne ettem volna meg egy tonhalkonzervet. Ahogy hazaértem, feltéptem a konyhaszekrény ajtaját és villával, egészben befaltam a dobozka tartalmát. Nem volt időm arra, hogy megvárjam, mire elkészül egy tonhalsaláta vagy egy tonhalas tészta, netalán egy tonhalkrém. Rögtön segítség kellett! Ha pedig szomjas voltam, akkor nem vizet ittam, hanem áfonyalevet kívántam folyamatosan.

Még több tonhalas receptet itt találsz
{ GALÉRIA = title:Tonhalb%C3%B3l%20a%20legjobbat!, 1,2,3,4,5,6 }
Most már tudom, hogy valószínűleg valamilyen tápanyagot nélkülözött a szervezetem. Sőt, ha belegondolok, világéletemben vashiányos voltam, és kiskoromban étvágyjavítóként mindenféle B-vitamint kellett szednem. Lehet, hogy az alapvetések nem múlnak el, de egy biztos, manapság a csülkös pacalon kívül szinte bármit megeszem.
Könnyű tonhalas receptek
Nizzai tonhalsaláta
Tonhalas farfalle
Tojásos tonhalkrém
Jövő héten a nemrégiben Berlinben tett utazásunk során tapasztalt gasztronómiai sokszínűségről írok. Addig is, ha gyermeket várunk, próbáljuk ki a csodakenőcsöt, és fogyasszunk olyan ételeket, amelyekre szervezetünknek a legnagyobb szüksége van.
Gréti
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















