Gasztro

2022.05.20.

A budapesti étterem, ahol az egész Távol-Keletet megkóstolhatod

Nosalty profilképe Nosalty

Ázsia és a Távol-Kelet kultúrája és konyhája annyira sokszínű, hogy gyakran könnyen elveszik benne az ember. Ha még nem ismeri, akkor a sok új impulzus miatt, ha pedig már ismeri, akkor a bőség zavara miatt. Most mindkét csoportnak könnyebb lesz a választás, hiszen megnyílt Budapest belvárosában a Badhanna, ami egyszerre ötvözi a thai, a japán, az indonéz, a dél-koreai vagy a kínai ízeket, hozzávalókat és ételeket. Itt mindenki találhat magának való gasztrokalandot.

Bisztró, bár vagy étterem?

Minden és egyik sem – mondja Vajda Márton, aki több sikeres budapesti vendéglátóegységnek (Pontoon, Mazel Tov, Tereza, a Majomhoz) is társtulajdonosa.

A budapesti étterem, ahol az egész Távol-Keletet megkóstolhatod

„Konvencióktól és kategóriáktól mentes közösségi teret álmodtunk meg, nagyon izgalmas és újszerű gasztronómiai irányzattal. Nem szeretnénk korlátozni senkit. Éppúgy várunk vendégeket egy koktélra és barfoodra, mint nagyobb társaságokat vacsorára.”

Egy életérzés megvalósítása volt a célunk, egy utazás, ami lehet rövidebb vagy hosszabb, de igazán az teszi emlékezetessé, ha megosztod mással. Az ételek és az italkoncepció is erre épült. Ebben van segítségünkre a névadó Badhanna, akinek ázsiai kalandjain keresztül tapasztalhatunk.

Progresszív ázsiai streetfood

Varga Dánielt nem kell bemutatni azoknak, akik ismerik és szeretik a fúziós ázsiai gasztronómiát: a Thaiföldön szerencsét próbáló, aztán az AUM-ban bizonyító séf volt Badhanna jobbkeze az étlap összeállításakor.

Nagyok a kontrasztok mind textúrák, mind az édes, a sós, a keserű, a savanyú és az umami jelenlétét tekintve. A progresszív ázsiai streetfood-irány tartogat meglepetéseket, olykor határokat is feszeget, de ez is a cél, a felfedezés. Már most signature fogásokként gondolnak a Bulgogira, ami egy rib eye steakkel és házi kókuszmajonézzel készülő bao trió, de itt van a Hoi is, udontészta alapon, fekete kagylóval és sárga curryvel, vagy a Pad Petre, ami egy frissítő mentás, ponzus kacsazúza.

Nagyok a kontrasztok mind textúrák, mind az édes, a sós, a keserű, a savanyú és az umami jelenlétét tekintve

Mindemellett olyan klasszikusok se maradhatnak el, mint a házi kimchi, de a kókuszos rizsben is teljesen új dimenziókat ismerhetünk meg. Édességek terén is izgalmas meglepetések várnak, mint például a maracujás szezámgolyó, amihez dohányos madártej társul. Mindezt persze érdemes az italok mellé az asztal közepére betolni, megosztani, pont úgy, ahogy Ázsiában is megszokhattuk. Jó hír a különleges étrendet követőknek, az ételek szinte mind tejmentesek, az étlap majdnem fele húsmentes.

A fiatal és lelkes konyhai csapat élén Pilter Tamás áll, és akárcsak Badhanna bárélete esetében, megannyi izgalmas folyamat zajlik náluk már előkészítéskor is: fermentálnak, aszalnak, liofilizálnak.

Cseppről cseppre

Egy ilyen kalandhoz igazán jól jönnek a lazító kortyok, ezért mi sem természetesebb, mint a kifejezetten ehhez illő koktélok, házi frissítők megalkotása. Egzotikus alapanyagokkal, fűszerekkel, csavarral: zöld és fehér teával, yuzuval, chilivel, tequilákra, ginre, sakéra igazítva. A precíz műhelymunkának köszönhetően az italok komponenseinek zöme, az esszenciák, bitterek helyben készülnek és ízvilágukban szintén ázsiai kalandokat idéznek fel.

Egy ilyen kalandhoz igazán jól jönnek a lazító kortyok

Amikor a nyughatatlan lélek hazatalál

Badhanna a Hercegprímás utcában – egykori Trafiq, Zeller Bisztro helyén - nyáron hangulatos, méretes belső kertes helyszínen fogadja a kalandra éhes vendégeket. Nem követi a konvenciókat, hangulatával egy dolgos hétköznapon is segít, hogy kiszakadhass a mókuskerékből. 17:00 órától érkezhetsz hozzá, és ahogy lemegy a nap, úgy válik egyre világosabbá: ez nemcsak egy futó kaland lesz, inkább egy sokrandis, kiszámíthatatlan és mindig újat mutató kapcsolódás. Hétvégén zenével, DJ-szettekkel egy olyan találkozóhelyre, bárba, beülős helyre, afterwork pontra hív a budapesti délutánba-estébe, ami eddig hiányzott a lehetőségek közül.

A főhadiszállás

Az enteriőrt és az atmoszférát épp úgy az utazások és a kalandok inspirálták, ahogy a hely minden más elemét. A téren több helyen feltűnnek ázsiai kincsek, emlékeket idéző ereklyék, naplóbejegyzés-szerű falgrafikák. Az étteremkoncepció, arculattervezés és enteriőrdesign is a Socially gasztromarketing-ügynökség munkája.

Fotók és címlapkép: Kiss Bálint, Socially

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept