2020.11.30.
Bagelezz bármikor Budapesten!
Reggelire, ebédre vagy vacsorára, édesen vagy sósan, hússal vagy zöldséggel, a lényeg, hogy friss legyen és változatos, ahogyan a Budapest Bägelben készül.
\ Budapest Bagel Egy kis bagel gyorstalpaló!
A bagel egy lengyel eredetű étel, amit a kelet-európai zsidók tettek népszerűvé az Egyesült Államokban, ahol a mai napig szívesen fogyasztják reggelire, szerencsére azonban mára szerte a világon hozzájuthatunk.A bagel tésztája jóval édesebb a kenyértésztánál, de ezt is kelesztik, plusz jellegzetessége pedig, hogy mielőtt még a sütőbe kerülne, cukros-szirupos vízben kifőzik. Más-más országokban különféleképpen édesítik: Amerikában juharsziruppal, míg nálunk, a Budapest Bägelben mézzel készül.Küllemét tekintve egy lyukas zsemlére hasonlít leginkább, amit szezámmag, illetve mák is boríthat. Ehetjük magában, vagy félbevágva lekvárral, szalámival, és még számtalan földi illetve vízi jóval.Talán sokak számára nem is akkora újdonság a bagel, hiszen a fiúk több mint egy éve nyitották meg első bagelezőjüket a Kecskeméti utcában. Azóta viszont - egészen pontosan június óta - aprócska üzletük már a Baross utcába költözött.
A design szuper, nagyon hangulatos és csalogató. Túl sok férőhely azonban sajnos nincs, de lévén, hogy ez valójában egy street food-dal foglalkozó vállalkozás, nem is céljuk, hogy órákig üljenek és cseverésszenek náluk az emberek.A teraszukon egy nagyjából 6 személyes asztal – ami egyébként egy csodálatos régi, kopott ajtóból készült - , és egy kisebb méretű pad kapott helyett. Így elkerülhetetlen, hogy ne üljünk le egy vadidegen mellé, ha helyben fogyasztanánk el a finomságokat, de ettől csak még barátságosabb a légkör. A terasz egyébként a lassan beköszöntő hideg időjárás mellett is maradni fog, de takarókkal és hősugárzókkal várják majd az bagelre éhes vendégeket.

Budapest Bägel
A menü standard, azonban a kínálat igen változatos, és külön figyelmet szenteltek a vegetáriánusok számára is. Ők a sült paprikás és padlizsános, illetve avokádós bagelek közül, míg az egyszerű „földi halandók” a szalámis, pármai sonkás, füstölt lazacos, sajtkrémes, kacsamelles és kacsamájas közül válogathatnak. A "húsos" bagelek a jövőben is maradnak, míg a vegetáriánus szendvicsek októbertől változni fognak.

Budapest Bagel
Ha valakinek netalán bizarrnak tűnnének az édeskés buciban a sós feltétek, édesen is fogyaszthatja náluk a bageleket. Ők az áfonyás, és a mogyoróvajas közül szemezgethetnek.
Az én választásom ottjártamkor a körtés-májasra esett, amiben madársaláta, kacsamájpástétom, balzsamecet, krémsajt és körte kapott helyet.
A máj kissé keserédes íze, nagyon jól harmonizált a körtével, és a balzsamecettel. Én nagyon kedvelem a sós ízeket keverni az édessel, és a körte tényleg finom puha és mézédes volt, habár én kissé sokallottam benne - szinte ez dominált benne a leginkább. Így egy-kettőt kikapva a szendvicsemből ettem tovább a bagelem, hogy kellően érezhessem a krémes májat és a krémsajtot.
A korai ebédem olyannyira telített el, hogy bevallom, a Baross utca 6. szám alól a Szabadság hídig kénytelen voltam magam mellett tolni a biciklimet, mert úgy éreztem, képtelen lennék ilyen jóllakottan tekerni.
Változatos, friss, az ár-értékarány szuper, és bőséges lakoma bármely napszakban! Tehát irány az egyetlen hely Budapesten, ahol kizárólag bagelt lehet kapni!

Kacsamájas bagel
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














