Gasztro

2021.02.17.

Nehéz sorsú családoknak segítettek a bajai halászlébajnokok

Hirdetés profilképe Hirdetés

Nehéz sorsú családoknak, valamint a bajai mentőállomás dolgozóinak főztek a Bajai Halászléfőző bajnokok. A februári hidegben csaknem 150 adag melegétel készült. (x)

Segíteni és népszerűsíteni: egyik sem áll távol a Bajai Halászléfőző Bajnokok Egyesületétől. Legutóbbi akciójuk mindkét célnak eleget tett: 70 kg halból főztek kitűnő halászlét a nehéz sorsú családok, valamint a bajai mentőállomáson szolgálatot teljesítők számára, közben pedig a sajtó képviselőinek meséltek a főzés folyamatáról, az élő hagyomány jelentőségéről.

Készül a halászlé (fotó: Kelemen Áron)

Baján aligha él olyan ember, aki ne ismerné legalább az elméletet – a többség természetesen a gyakorlatot is –, így ezúttal főként az országos média figyelmének felkeltése volt a cél - az érkezőket a szervezők nevében Martonosi Attila köszöntötte. Főzéssel próbálkozott többek között a TV2 stábja, de több különféle médium és felület is képviseltette magát. Az egyesület tagjai és vendégei tizennégy bogrács alá gyújtottak a rendezvényt támogató Koller Halbolt előtt a február 11-i csikorgó hidegben.

,,A bajaiakat az időjárás sosem zavarhatta meg!" – jelentette ki a szervezők nevében Farkas Attila, aki szerint fölösleges azon vitázni, a szegedi vagy a bajai halászlé minősítése magasabb.

Szerintünk a jó halászlé könnyen elkészül és finom. Mi nem passzírozunk, nem készítünk alaplét, emiatt nagyon hamar megfő a halászlénk. A cél az, hogy minél többen fogyasszák ezt az egészséges étket, a népszerűsítésre és a jótékonysági főzésekre pedig egyesületünk mindig készen áll

– mondta a szakember.

,,Elrontani akkor lehet, ha túlgondoljuk, túlbonyolítjuk" – állítja Koller Zoltán is, aki barátjával, Pass Ferenccel egybehangzóan mondja: a halászlé nagyszerűsége épp az egyszerűségben rejlik. Mindketten rutinos halfőzők, Pass Ferenc évente számos alkalommal főz nem csak a családjának, de ismerős társaságoknak kérésre is, illetve az általa szervezett úszóversenyek sem múlhatnak el igazi bajai halászlé nélkül. A főzés tudományát még gyermekkorában sajátította el a csátaljai nagymamától, majd maga is továbbadta fiainak.

A főzők: Farkas Attila, Hováth László, Pass Ferenc és Koller Zoltán (fotó: Ádám Péter)

Kolleréknél szintén családban öröklődött a tudomány: apa adta át a tudást fiának, ő pedig tovább. Az is hamar kiderül, hogy hasonló módszert követnek: a bográcsba előbb a hagyma kerül a vízzel, majd mintegy negyed óra főzés után jöhet a fej és a farok, majd a paprika. További negyed óra múltán a halderék is belekerül, majd a végén a belsőségek, esetleg néhány korty bor. Az eredmény minden esetben kitűnő, ami természetesen az alapanyagok minőségén is múlik: abban is egybehangzó a vélemény, hogy mindenből csakis a lehető legjobbat szabad használni. Jelen esetben a minőségre nem lehetett panasz: a 70 kg halat a főzéshez a Koller Halbolt ajánlotta fel (már nem először társulnak jótékonysági főzésekhez), amelyet kitűnő paprikával fejelt meg Szerletics Tamás (Bácska Aranya).

,,Baján nincs gond a fogyasztással, országos szinten azonban ösztönözni kell még az embereket, megmutatva nekik, hogy a kitűnő minőségű magyar halból gyors és ízletes étel készíthető"

– emelte ki Németh József, a Magyar Gasztronómia Szövetség déli régiójának elnöke. - ,,Aki nem tud háromnegyed óra alatt halészlét főzni, inkább hozzá se fogjon!" – fokozta a régióelnök, kiemelve az öt hozzávaló (hal, víz, hagyma, paprika, só) egyszerűségét, valamint jellegzetes vonásként a gyufatészta jelenlétét. Arról is biztosított mindenkit: a szakma is harcol azért, hogy a bajai halászlé a világörökség része legyen.

Bár ez távlati cél, a bajaiak kedvenc étkének rajongótábora valószínűleg ez alkalommal is tovább gyarapodott országos szinten, miközben a helyiek örvendhettek a nemes kezdeményezés gyümölcsének. Az elkészült 150 adag halászlét a családsegítő szolgálat és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai által összeállított lista alapján kaphatták meg a rászoruló családok. Többen a helyszínen vették át az adományt, mások számára a közterület-felügyelet munkatársai szállították ki, és a mentőállomásra is eljutott az oda szánt tucatnyi adag.

Jó ízek, jó érzések, jó emlékek. A halászléfőző bajnokok és halászlét főzni szeretők mindezekkel ismét gazdagodhattak.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept