Család

2023.08.03.

Kiderült, mi lett az év legjobb balatoni strandétele

Nosalty profilképe Nosalty

Spenótos krémsajttal és bakonyi füstölt marhanyelvvel készített házi lepény, hideg tökfőzelék és zellerravioli is szerepel többek között az idei díjazott ételalkotások között. De vajon melyik lett az Év Strandétele? Mutatjuk!

A Balatoni Kör által idén kilencedik alkalommal meghirdetett Év strandétele verseny nyerteseit a fövenyesi Kalóz strandbisztróban ma tartott eredményhirdetésen mutatták be.

A díjazott ételekről

Az idei Év Strandétele a balatonalmádi strandon található Terasz bisztró Balatoni nyelves
nevű, spenótos krémsajttal, paradicsommal, bazsalikommal és bakonyi füstölt marhanyelvvel készített házi lepénye lett, mellyel a bruschetta műfaját sikerült nagyon
szerethetően újragondolniuk.

3300 forintért önmagában komplett ebédnek vagy vacsorának is tökéletes választás, és egyben bármelyik büfében könnyen elkészíthető.

A győztes étel / Fotó: Heim Alexandra

Az Év strandétele díj célja, hogy máshol is elkészíthető legyen a hazai hagyományokat, illetve a nemzetközi streetfood-sztenderdeket megújító étel, mely ezúttal is alkalmas arra, hogy műfajteremtő legyen. A pikáns névválasztás izgalmasan kapcsolódik a balatoni nyárhoz, és hozzájárulhat ahhoz, hogy ez az étel méltán népszerűvé válhasson.

Bisztró kategóriában idén a Balatonbogláron évek óta kultétteremnek számító Gianpiero's „hideg tökfőzelék feltétlenül" nevű étele nyert, melyet garnélás vagy más, hagyományos feltéttel is kérhetnek azok, akik makacsul ragaszkodnak hozzá.

A hideg tökfőzelék / Fotó: Heim Alexandra

A bogláriak bebizonyították: roppanós tökkel, könnyen elkészítve és hidegen tálalva üdítő és egészséges étel lehet a tökfőzelék is. A hazai gasztronómiában sokszor nem értékeljük eléggé a hungarikumnak is tekinthető főzelékeket, bár ebben sokat segíthet, ha olyan szépen tálalják és kreatívan készítik mint a boglári bisztróban.

Ilyen retró finomságokat ettünk a Balatonon a ’80-as években

Ilyen retró finomságokat ettünk a Balatonon a ’80-as években

A Tork képviselője, Sipos Norbert az Év felfedezettje díjat a Lángos world büfé Pofás fogas
pil-pil lángosának adta, melyet Balatonmária nagy szabad strandján készítenek. A garnéla helyett süllőpofával lángoson tálalt fokhagymás-paradicsomos pil-pil strandételként tökéletesen jeleníti meg a Beach Food szemlélet lényegét, hogy a pil-pilt mint spanyol tengerpartokra jellemző nemzetközi sztenderdet hogyan lehet igazán hazaivá és balatonivá varázsolni úgy, hogy egyúttal a lángost is szokatlanul szépen „tálalható" étellé teszik, nem utolsó sorban a szeklicére emlékeztető füstölt chili szálakkal.

Íme a fogas pil-pil lángos / Fotó: Heim Alexandra

Aki azt hitte, hogy a lángos műfajában nem lehet már újat mondani, arra szépen
rácáfoltak. E különlegesség ára 3200 forint.

A díjazott ravioli / Fotó: Heim Alexandra

Erős mezőnyben az alsóörsi Fogas bisztró Zeller „Raviolija" lett idén a legjobb vegetáriánus étel, melynek gombás tölteléke tészta helyett vékonyra szelt zellerlapok közé került, ára 3450 forint.

A nyertes party harcsali / Fotó: Heim Alexandra

Idén kiemelten fontosnak tartottuk, hogy meghirdessük a „jóárasított" strandétel kategóriát
is, melyben a vonyarcvashegyi Party hangulat büfé által megálmodott „Party harcsali"
fantázianevű étele nyert. Túróscsuszás harcsapaprikást palacsintában igényesen tálalva
tették igazán balatonivá a hortobágyi palacsintát, 2150 forintos áron.

A zsűri / Fotó: Heim Alexandra

A versenyről röviden

A zömmel gasztronómiai szakújságírókból álló zsűrihez idén Csillag Richárd balatoni séf
csatlakozott, aki tavaly negyedik lett az ifjú szakács világbajnokságon, a Tork különdíját
átadó Sipos Norberttel együtt így két séf is volt a zsűriben. Tegnap kilenc döntős helyen
kóstolták végig a nevezett strandételeket. és ennek alapján hirdettek eredményt. Idén
kétszer annyi döntős hellyel továbbra is a déli part viszi a prímet ebben a műfajban.

Kardos Gábor, a verseny ötletgazdája kiemelte: „ez a verseny a strandgasztronómia máig
egyetlen szakmai megmérettetése és a „retró" kínálat megújításával jelentősen hozzájárult, hogy a hazai gasztronómia legizgalmasabban fejlődő szegmensévé váljon a korábban sokat kritizált strandgasztronómia egy évtized leforgása alatt. Ki merem jelenteni, hogy a balatoni Beach Food trend képviseli a legmarkánsabban itthon a régiós alapanyagokat és a régiós szemléletet, ugyanakkor a globális street food receptek balatonivá tételével európai összehasonlításban is értékteremtő műhelymunka, melynek legkiválóbb képviselői egymást is inspirálják.

Ma leginkább mégis az értékelődik fel, hogy a fine diningnál elérhetőbb áron, nagyságrenddel szélesebb közönséghez eljutva és persze sokkal lazábban kínál ez a műfaj különleges gasztronómiai élményeket, kimondottan kreatív ételeket. A vega és vegán trend a tavalyinál is markánsabban jelentkezett, mivel a nevezett ételek fele erősítette ezt a kategóriát, számos kreatív példát mutatva arra, hogy miért érdemes színesíteni a sok helyen még mindig rántott sajtra, illetve gombára korlátozódó kínálatot."

Fotó: Heim Alexandra

„A balatoni strandgasztronómia fejlődését és a Beach Food trend kreativitását az idén
különösen nehéz gazdasági környezet és a hazai médiában a Balatont külföldi tengerpartokkal példátlanul negatívan összehasonlító cikkek tucatjai sem törhették meg. Akik a Balaton szerelmeseiként hűek maradnak kedvenc hazai tavunkhoz vendéglátósként idén jelentős áldozatokat hozva bizonyítják, miért érdemes a lehető legjobbat nyújtani és a nehezebb körülmények között is különleges ételeket kínálni akár 2-3000 forintért is" – mondta a verseny ötletgazdája.

Döntőbe jutott ételek, melyek most nem nyertek díjat

A döntőbe jutott ételek mindegyike olyan nívót képvisel, ami egyaránt megérdemli a
figyelmet és bármelyik esélyes volt a győzelemre. Idén nyitott a lellei Mesés BBQ & grill. Tulajdonosa Koós Tamás ételeinek úgyszólván minden meghatározó összetevőjét maga készíti – a Lyonból magával hozott kovásszal készíti a pizzán túlmenően kiváló hamburgerjének buciját is, de maga kovászolja a hagymát is, amit mellé ad. A korábban már több díjat nyert zamárdi Tiki Beach Sztrapacsintája lényegében egy palacsintában tálalt sztrapacska volt. Másik nevezett ételük a grillezett görög- és sárgadinnye, cukkini spagettivel, cideres sárgabarackhabbal a gyümölcsöt főételként tálalva ugyancsak eredeti színt hoz a vegán kínálatba.

Ezek voltak a retró balatoni nyarak ízei, avagy bitte mais

Ezek voltak a retró balatoni nyarak ízei, avagy bitte mais

A fenyvesi Konyhám korábban már két ízben nyert. Idén büfé kategóriában nevezett ételük
kovászolt, fűszerezett rántott kenyér, füstös paradicsom salsa mártogatóssal. A szintén Szikra Gabiék által működtetett fonyódi Konyhám stúdió 365 bisztró kategóriában nevezett étele a Zeller variációk sült zeller, almapüré, napraforgó praliné, almachips, szarvasgombás balzsamkrém és vegán majonéz igényesen tálalva.

Büfé kategóriában nevezett, a versenyben díjat nem nyert ételek a Fogas bisztrótól a céklás humusz, vöröslencse saláta tésztakosárban jó példát adott arra, hogyan lehet a tortilla lapokat olajban kosár alakban kisütve újabb eredeti Beach Food tálalási módot kitalálni, amivel akár könnyen elvihetővé tehetik az ételt egy strandon, 2750 forintért. BuSajt névre keresztelték harmadik ételüket, mely lényegében egy disznósajthoz hasonló formában, de busából készített nagyon könnyű és szépen tálalt halétel (3950 ft). A Szarvas csiga Fonyódról egy sült szarvaskolbász, langyos, házi sós briósban, izgalmas borsos-mustáros szósszal, friss salátával és vajon karamellizált hagymával.

Fotók: Heim Alexandra

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept